2 hete, az első bejárásnál történt, hogy sokadszorra sebes lett a melltartótól a hátam. Igen, az én hátam az egy extrém érzékenységű állat, hiába neki a legdrágább sportcuccok, a vastagon bekenés és egyéb megelőző praktikák, hol hatnak, hol nem. Két hete megint a hol nem volt a soros, így jól megszenvedem az utóhatásait. Először csak egy pici göb jött, aztán egyre csak nőtt, mindenki azt hitte, hogy Ó, ez csak egy pattanás! Aztán kezelésbe is vettek, anyám már majdnem a szikét kérte... később gyógyulás helyett ocsmánnyá változott és annyira fájt, hogy éjszakánként nem tudtam aludni, olyan voltam a fáradtságtól, mint aki beszívott. Péntekig bírtam. Aztán bementem a sebészeti ajtón, majd 10 perc múlva egy éktelen nagy lukkal a hátamon távoztam. A doki azt mondta, mehet a Téi Mátra, akár a 42 km is... (?!) És bár szkeptikus voltam, igazából pont azt mondta, amit szerettem volna hallani :) Szóval másnap TM, annak is a 26 km-es szakasza. Vincával, Yoyokával futottuk végig, hallatlanul nagy jókedvben, igazi örömfutást produkálva! Olyan jól éreztem magam közben és utána is, hogy az leírhatatlan, én azt mondom, soha ne legyen senkinek ettől rosszabb futása az életben! :) nade a hátam, ugye. Itthon levettük a kötést és miután mindenki elájult a látványtól, megpróbáltam én kezelésbe venni a sebet. Gondoltam, ha már egyszer sebész akartam lenni anno, mutassam meg, hogy nem tojok be egy kis gennyes micsodától, de azannyaúristenit, annyira a hátam közepén van, hogy biztonsággal semmivel sem tudom kikotorni. Szóval, remélem, hogy javulni fog és nem csak azért, mert hiányzik a kényelmes hátonfekvés éjszaka. saja, nagyon izzadós vagyok, egy igazi törpevízmű, ahogy gyalogbélabá szokta mondani. Az meg kifejezetten vacak érzés, mikor futás közben belecsurog a sós trutyi a hátkráterembe. Szóval bízok, hogy minél hamarabb fogok tudni futni. Hiányzik. A februárom meg úgy tele van feladatokkal, hogy addigra tökéletes passzban kell lennem. Pölö megfutni a Dorog-Szárliget szakaszt, de előtte jó lenne két részletben bejárni, hogy megismerjem a terepet és ne akkor kelljen térképpel a kezemben szerencsétlenkedni. Egyébként ma sikerült nevezni a T100-ra. Nincs visszaút, menni kell, mostmár csinálni kell! Nagyon-nagyon akarom, sikerülni fog! :)