Nézd csak: a Terep100 egy olyan valami, amit mindenképp teljesíteni fogsz majd, mert menni fog, semmi kétségem effelől. Ha a sárvári12 órát is végigcsinálnád, akkor is menne, habár biztos többet kellene túráznod azon a napon, mint futni, hiszen a fene tudja, mire lesz képes a nyúllábad... Mindenesetre Ispi biztosan jól ismer téged, hiszen a múlt évi 12 órázásra is milyen remekül felkészített - higgy hát neki, s ne bánd a 12 órát. Ott már tavaly villantottál. Most akkor a százas terepverseny acél, ahol megint meglepsz majd jópár embert. Hajrá, menni fog! :)

Na, ezért nem jó, ha az embernek van tanácsadója. Emlékszem, hogy dühített, amikor "kikaptam" azért mert célverseny előtt egy héttel megfutottam egy másikat (rövidebbet). Keress valami középutat (pl. Sárváron felesben valakivel vagy Terep100-at lazábban), vagy legyél bátor és mondd azt, hogy mindkettőt szeretnéd. Elvégre is az eredmény nem olyan fontos. Vagy igen???

Anita, nagyon nehéz kérdés ez. Én nem vagyok megáldva túl sok önbizalommal és bizony, az önismereti dolgokban is vannak hiányosságaim... Amikor elkeztem másfél éve futni, azt sem tudtam, hogyan csináljam, hogy ne akadjanak össze a lábaim :) Ispi egy őskövületi jóbarát, jól ismeri már a gyengéimet és egész pontosan be tudja jósolni, hogy mi fog menni és mitől fogok megfeküdni. Az az igazság, hogy ha a szívemre teszem a kezem, én is tudom valahol bent, hogy nem menne mind a két verseny. Nagyon nagy falatok, ahhoz még nőnöm kell, erősödnöm testileg és fejben is. persze, beszéltünk róla tegnap, hogy talán sikerülne teljesíteni mind a kettőt. Csak én vagyok az a megrögzött hedonista, aki utál szenvedve futni, legalábbis hosszú távon. Talán kicsit helytelenül fogalmaztam tegnap, nem kellett feketét, vagy fehéret választanom. Ispi mindig elmondja a véleményét, de tudjuk mind a ketten, hogy a végső döntés úgyis az enyém lesz. Bevállalhatnám Sárvárt, de őszinte leszek: kutyául félnék tőle. Aki látott engem tavaly összeroskadva a 12 óra után (boldogság ide-vagy oda), az tudja, hogy miről beszélek. Szóval, vannak olyan emberek, nevezhetjük őket kicsit lustának, vagy kicsit gyávának, akik nem szívesen mennek a saját fejük után. Igen, talán könnyebb úgy, hogy ha megmondja nekünk vki, hogy mit csináljunk. Egy ideig legalábbis. Gondolom, ahogy telik-múlik az idő és egyre több tapasztalatot, önsmereti leckét kapunk, javulni fog a józan belátásunk és magabiztosabban tudunk önálló döntéseket hozni. Hát, én addig is, míg ez az idő eljő, örülök ezeknek az "atyai" sugallatoknak, mert ezekkel biztonságosabbnak érzem a lábam alatt a talajt. :)  No, és a végén csak kibököm, hogy azért egy laza 20-st fogok ott futni, csak előző este... másnap viszont a többieké vagyok, segíteni fogok a frissítésben, az is egy roppant fontos feladat! ;)

Teljesen igazad van ebben is. Érdekes, hogy leírtad ezt a szenvedést. Sokan nem vallják be. Én pl. minden maraton után elhatározom, hogy soha többé :) ÉS az is mennyire igaz, hogy esetemben gyorsabb rövidebb távokról volt szó, itt meg 12-16 órákról. Jó, hogy ilyen ésszel csinálod!!!

És valami, ami lemaradt reggel: Gratulálok a hétvégihez!!! Ügyesen voltatok!!! :)