12 órás OB

Az év elején kevesebbet tudtam edzeni, aztán amikor már jöttek volna a kemény minőségi edzések, ínhüvelygyulladás lett a bal lábamban boka magasságban. Két hét teljes pihenő... Két héttel a verseny előtt óvatos futkosások, a 12 órára tervezett remek eredmény helyett a pályán maradás lett a cél, bízva abban, hogy a lábam is bírja majd a terhelést.

Az első néhány órát Andikával beszélgetve tettem meg. Nagyjából két és fél óra után már teljesen kész voltam, nagyon elfáradtam. Kocogtam, sétáltam, beszélgettem és rengeteget kajáltam. Nem tudom mitől de folyamatosan éhes voltam, legalább kétszer annyit ettem mint általában versenyen szoktam. Az asszony csak 6 órázott, az utolsó fél órát már együtt tettük meg. Legszivesebben én is kiszálltam volna, hiányzott az erő a következő hat órára. Aztán ahogy lassan alkonyodott végre olyan futásszerüséget kezdtem produkálni. A tempó ugyan nem volt acélos, de legalább érzésre lendületes. A sötétedéssel a levegő is lehült, muszáj volt átöltözni. Körözgettem tovább, hol végig futva, hol csak belesétálva. Aztán valamivel 10 pályán töltött óra után a korábbi sérülés bejelzett, én pedig befejezettnek tekintettem a versenyzést. Nem akartam kockáztatni, hogy még bő másfél órát küzdök egy teljesen gyenge eredményért, hogy utána esetleg megint hetekre kényszerpihenőn legyek. Csalódott nem vagyok, egy hónapja amikor még a járás is problémás volt, abban se voltam biztos hogy most egyáltalán tudok versenyezni. A sérülés úgy tünik gyógyul, így remélhetőleg az idei fő versenyek Sárvár, UB már simán mennek.