A leírásaiddal lassan Te is Csukás István nyomába lépsz (bocsánat: futsz:)) Egy élmény olvasni:) Köszi:) Várjuk a többi "szereplő" történetét is:)

Nem olyanok az írásaid, amikhez nagyon hozzá lehet szólni, de olvasni jó őket, köszi :)

Köszönöm!

Van még a "fiók alján" - meg azért új sztorik is születnek: néha leporolok majd egyet-egyet. A futás teljesítményorientált, stresszoldó, élettani stb. opcióin már túl vagyok. Ha útnak indulok, mindig hazulról, és mindig hazulra...Inkább figyelem már a nagy egészet, mint magamat. Azért áprilisban megvolt a 130 kili, és lesz az éven még havi 200-as hónap is. Tegnap kicsit már majdnem sajnáltam is magam, mert a párás, fülledt melegben lenyomtam 8 km-t, és a pulzusom bele-belekapott a szűk 170-es értékbe, ami nekem már nem ildomos ;-) 

Tényleg tökjó, hogy leírod az élményeket. Én futások alatt szinte mindig "írok", aztán persze elfelejtem vagy hazaérve már nem is tűnik olyan érdekesnek :-) 

1992-ben szoktam rá arra, hogy minden futást követően rögzítek pár adatot egy naplóba. A "kötelező" indexeken túl, mindig írok egy-egy mondatot a konkrét futásról (pl. "Levetkőztek a Hernád-parti jegenyék" vagy "Rezes futrinka és fűzfavessző illata" vagy "Beöntötték az ólmot"...) Hetente-pár hetente pedig valamiféle átfogóbb, az adott hónapra~évszakra vagy általában a futásaimra jellemző címértékű bejegyzést (pl. "Futás lumbágó után" vagy "Fölpattanó hörcsögök" vagy "Amikor már a szarkák is a haverjaid"...) Így már csak "össze kell ölteni" őket :-)

Én városban vagyok kénytelen futni, igaz annak is az erdő menti részén, az sem olyan rossz, de amikor ezt elolvasom, és este megyek futni a városi dzsungelbe, már van mit elképzelnem. :) köszönöm.

Kedves tacitus, valóban így van, ahogy mondod... én a Sajó és a Bódva környékén szaladok, vannak emberek, akikkel rendszeresen találkozok, 3-4 biciklis, a legkedvesebb egy öreg bácsi, akivel még a térdig érő hóban is találkoztam, mindig megkérdi, hogy vagyok, és megállapítjuk, hogy per pill melyikünknek jobb... :) ... van még 1-2 traktoros, aztán a tóőr, a mezőőr, akikkel az ember kutyafuttában vált egy-két kedves szót, ezek mindig üdítőek... és hát persze az állatok... az őzek, nyulak, rókák, gémek, gólyák, sasok, és az apróbb madarak,  és négylábúak... mind-mind szerves részei a tájnak, és jó érzés úgy elindulni, mintha az ember 'hazamenne' ... picit sajnálom olyankor, akik esetleg városi környezetben kénytelenek futni, bár annak is biztos van egy hangulata, és tudom, van, aki kifejezetten szereti is, de én biztos el lennék ott veszve... :) Nem az én világom...

Cserébe a simogatásokért, legközelebb mesélek arról, hogyan találkoztam a rőzsehordó öreg nénivel - és hogy mi volt a hozadéka mindennek...