Nem is tudom már, hogy kerültem abba a helyzetbe, hogy egyszerre volt nyitva a Budapest Maraton 30 km-es versenykiírásának honlapja és az én két évvel ezelőtti edzésnaplóm itt. És azt kellett látnom, hogy 2006-ban júliusban és augusztusban kevesebbet futottam, mint idén, mégis megcsináltam a harmincast. Emlékeim szerint nem is valami nehezen. Meglepődtem. Valamint befészkelte magát egy gondolat a fejembe...

Mellette szól ugye ez, hogy talán még felkészült is lehetek valamennyire, plusz az érem, ami fontos, plusz az új útvonal, plusz hogy a hosszú futások után kevésbé érzek, vagy mást érzek egy ideig, és ez most - valljuk be - nagyon nem ártana.

Ellene szól a nevezési díj, ami így az utolsó pillanatokban már jó magas, plusz hogy 2007-ben az ideinél is sokkal többet edzettem, mégsem mentem hosszú távra - de vajon miért? Nem emlékszem. Szóval lehet, hogy mégsem vagyok eléggé felkészült. És van még egy pici köhögésem, ami szerintem inkább már az algériámnak tudható be, de hát ki tudja.  

Kommentek?

Margitszigetre kihelyezett sportnap volt ma a munkahelyen, hát gondoltam, mehetnék akár bringával is. (Illetve nem én gondoltam, inkább beültették a bogarat a fülembe, azt' nem mászott ki időben.) Átszállás nélküli bringaúton 10 km lett volna a táv, meg délután ugyanennyi vissza. (Otthon ennyiből a szomszéd falut is megjárnám oda-vissza, és nem lenne közben egy icipici Budapest sem... Hát, talán majd egyszer megint lesz egy ilyen lakóhelyem.)

Reggel beöltöztem biciglisnek, és pontban 7:21-kor nekivágtam.

Valahogy nehezen tudtam tekerni, legalábbis az emlékeimhez képest, no de gondoltam, rosszul emlékszem.

Nyomkodás útján ellenőriztem a kerekeket előző este, hát, igényeltek egy kis utántöltést. Ezt meg is kapták, így teljes joggal reménykedhettem, hogy jó lesz nekem így munkába menni. Illetve, majdnem jó, mert azt már tudtam, hogy van az útvonalnak egy szépséghibája: az átkelés a síneken. Két lehetőség adódik: 1. simán áttolni a bringát a sínek között, nagy eséllyel találkozva helyi kóborkutyákkal; 2. a felüljárón menni. A felüljáróban nem az eszköz felcipelése a kihívás, hanem a magassága. Ugyanis az utóbbi években valamikor elkaptam egy tériszonyt, és nem múlik. Talán majd egyszer a többi bajommal együtt kezeltetem. :) Na ez a felüljáró már meghaladja a paraküszöbömet.

Hát, nem jutottam döntésre a két opcióval kapcsolatban, nem baj, gondoltam, majd ott helyben eldől, hogy mi lesz.

Nem lett semmi.

Illetve az lett, hogy egyre nehezebbé vált a tekerés. Az egyik piros lámpánál észrevételeztem, hogy a kerekeim töklaposak, tartottam is egy fordítót rögvest. Ezt úgy kb. az 1,7. km-nél. Visszafelé még jobban megcombosodtam, aztán volt még egy kis biciglicipelés a harmadikra, teljes ruhacsere, BKV, sziget, a bemelegítés végére be is értem.

Sajnálom, mert igazán vagány dolog lett volna odagurulni :) , meg tegnap délután már előre örültem, hogy ma nem kell BKV-zni. Na mindegy, végülis úgyis fáztam a biciklin.

Az elején titokban találtam egy nyulat magamnak, hogy könnyebb legyen a sötétben futás. Jól is jött, amikor egy bokáig érő vérkutya támadni kezdett, hát nyilván őt, mert ő ment elöl. De nem lett baja senkinek, nyugi.
A fordítóm neki nem volt fordító, ő ment tovább egyenesen, azt' onnan már nem volt kit követnem.

Egy idő után elkezdtem rossz dolgokra gondolni, amitől összeszorult a gyomrom. Úgy is maradt végig, mert a gondolatokat sem tudtam elűzni. Majdnem le is álltam idő előtt, dehát végülis az életben sem lehet leállni idő előtt egy kis 'gyomorösszeszorulástól', vagy legalábbis úgysem érdekel senkit annyira, szóval ennyi erővel akár végig is futottam. Most pedig százszor leírom a füzetembe: este 8 után nem hallgatok Sláger Rádiót.