Igazán kellemes futókirándulásban volt ma részem. Hasznosan telt az út a tetthelyre, egy régen látott ismerőshöz, és az érkezés után sem tököltünk sokat, belevágtunk. Rövid tanakodás után a jóidős ruháinkat vettük fel, ez tökéletes döntésnek bizonyult később.

Laza tempóban kezdtünk, és ezt a továbbiakban is már csak csökkentettük. Igazi futókirándulás volt sokféle élménnyel: belváros, külváros, tókerülés (izgultam is, nehogy felrúgjam a horgászbotokat), főútkeresztezés, dombfutás, szántóföldek, elhagyatott tanyák (ezen a ponton - ami egyébként a kedvencem az útvonalon -, kif*ngott a fotoapparát, megrendüléssel vettem tudomásul), sárdagasztás, erdő, erdő, erdő marosszéki kerek erdő, újra város. És napsütés végig!

Futás után kaptam ebédet s zuhanyzási lehetőséget, kellett is mindkettő. Amikor végeztem, már mehettünk is az állomásra. Felszálltam a vonatra, onnantól se kép se hang, csak a célállomás előtt néhány perccel ébredtem. Micsoda mázli, akár még az is előfordulhatott volna, hogy még most is ott alszom. De biztosíthatok mindenkit, hogy nem ez történt.

Új hónap - új élet. Bizonyos életszakaszokban vannak ilyen elhatározások, főleg ha a régi már nem tetszik annyira. Ennek jegyében (legalább az első napokban higgyünk még a változásban) ma elmentem futni. Sokat segítettek ám a sporttársak motiváló szavai is.

De elrontottam egy kicsit. Csodás napsütésben jöttem haza, és ehhez az időhöz igazítottam az öltözetemet is. A javasoltak alapján beöltöztem, de nem volt ám olyan egyértelmű, hogy tényleg ki is megyek. Gondolkodtam, gondolkodtam, megnéztem a Lisa csak egy van c. sorozat egy izgalmas epizódját (hamarosan a címszereplő összejön álmai férfijával hosszas vekengés után, erről szól a dolog, jó neki) és csak nem tudtam elindulni. Csak kínlódtam a régi élet érzéseivel (pedig már újat kezdtem, nem győzöm hangsúlyozni, nem tudják ezt az érzések?). Az jutott eszembe, hogy aludni kéne. Aztán meg az is eszembe jutott, hogy ilyen délutáni alvást már csináltam a héten, nem teljesen egyértelmű eredménnyel, szóval akár a futás nevű pótcselekvést is kipróbálhatom éppen.

És akkor kiléptem az ajtón. A csodás napsütés közben átadta a helyét egy hasonlóan csodás naplementének. Nem is ez volt a gond, hanem hogy hideg lett, meg nagy szél, fúú(jt). De annyira, hogy még a zenét sem hallottam tőle.  Szóval: sapka, sál, kedveseim. Mindegy, gondoltam egy ideig, majd visszafelé milyen jó lesz. Lett is különben, csak addigra belefújta a szél a fejembe a fájást, ezzel együtt az aggodalmat is, hogy majd most beteg leszek. Meg is ígértem magamnak: ha most nem fázom meg, akkor idén már máskor sem.
Kerülgettem a kutyákat, elhaladtam a játszótér mellett, és - némiképp a helyhez kötődően -  abban a pillanatban az jutott eszembe, vajon mások hisznek-e az álmaim megvalósíthatóságában, és ha hisznek, akkor miért. Nem tudom, nekem nem mindig megy. Na mindegy, mondom: új hónap, új élet, ez meg még a régiből való.

A fordító után gyorsan hazafújt a szél, ja és ki ne felejtsem, láttam szép nagy teliholdat, még félig-világosban. Most is látom ugyan, de már összement. Összességében egész jó kis edzés volt ez, nem túl hosszú, de kezdetnek talán ennyi is elég. És nem is volt semmi olyan gond, amitől tartottam korábban. :) Most meg van lábizom-érzetem, és ez jó nekem.