Tegnap éjjel nehezen tudtam elaludni, sokáig forgolódtam az ágyamban. Ilyenkor jönnek a legjobb ötletek természetesen, amiket másnapra 99%-os eséllyel elfelejtek. De most eszembe jutott :D Szó volt már arról korábban a Facebookon, a 2014-es csoportban, hogy osszuk meg, hogyan kezdtünk el futni. Akartam is, de nem az elsők között, nem akartam felvágni, így csak a sokadik történetmesélő akartam lenni, főleg, hogy az én sztorim nem szól kiváló versenyhelyezésekről meg érmekről sajnos. Szóval, kommersz sztori. Viszont nem jönnek a történetek, így kénytelen vagyok mesélni, ha meg akarom ismerni a többiekét. Hátha kedvet kapnak ők is a meséléshez :D

Vigyázat, nem apróztam el xD

Igazság szerint sosem voltam az a lóimádó kislány. Nem voltak lovas poszterek a falamon, nem rajongtam a My Little Pony-ért, a lovak gondolata nem kísérte a gyerekkoromat. Ha őszinte akarok lenni, eszembe se jutottak a lovak. 16 évesen ültem először lovon azzal a szándékkal, hogy lovagolni tanulok, legalább is kipróbálom, milyen. Mit is mondhatnék? Természetesen imádtam. Végre egy sport, ahol nem élettelen tárgy a „társam”, hanem egy 800 kilós, hús-vér, önálló akarattal rendelkező élőlény, aki megengedi, hogy a hátán üljek és ha emberi módon kérem, megteszi nekem, amit szeretnék tőle. Ha viszont valamit elrontok, nem figyelek vagy durva vagyok vele, leszed a hátáról, de képes olyan erővel megtenni ezt, hogy többé nem kelek fel. Sokan ezért félnek a lovaktól: nagy, nehéz, izmos, magas állatok, akik ugyan nem ragadozók, de könnyedén képesek embert ölni. Vagyok olyan perverz, hogy nekem ez tetszett, tisztelem a lovat és csodálom, amiért együttműködik az emberrel. Így persze, elkezdtem lovagolni tanulni. Egészen 17 éves koromig, mikor sok tényező miatt ez abbamaradt. Azt hittem, soha a büdös életbe nem jutok ló hátára vissza, mert gyönyörű és csodás sport ez, viszont több hátránya is van. De az egyik legnagyobb: drága. Drága, ha csak lovagolni jár az ember, drága, ha lovat tart az ember, akkor is drága, ha lovat bérel az ember, mindenhogy drága sajnos. Viszont 23 éves korom környékén ismét lehetőségem nyílt lovazni, mentem is. Váltottam helyet, végre jó helyre és edzőre leltem, boldogság.

De amint elkezdtem tényleg lovagolni tanulni, nem csak életben maradni a ló hátán, jött a következő probléma: 20 perc után kipurcantam a ló hátán. Volt minden, zihálás, fáradtás miatti hanyag feladatvégzés, emiatt dühös lettem magamra és nem haladtam. Ekkor mondta az edző, hogy állóképességet kéne javítani. „Igen, de hogy?”, hogy kérdeztem. „Fuss vagy ússz!”, jött a válasz. Micsoda? Futni vagy úszni? Ha választanom kéne, akkor inkább „úszni”, de korai lenne az én „úszástechnikámra” azt mondani, hogy én úszok. Nem félek a víztől, a mélytől se, simán belevetem magam, de a vízben bemutatott lubickolásom nehéz lenne az úszáshoz hasonlítani. Nem fulladok vízbe, nem félek a víztől, de fogalmazzunk úgy: rossz úszó vagyok. Szóval maradt a futás. Ami szintén kizárt. Utáltam futni világ életemben, sose voltam jó futó. Nincsenek 2 méter hosszúságú lábaim, lassú vagyok, nem bírom a hosszútávú futást, a mozgásom szerintem ne is elemezzük. Pedig kosaraztam is a suliban, a floorball-t pedig kifejezetten szerettem, ellenben nem is értem, hogy éltem túl, hisz mindkettőben futni kell. Nem is én voltam a leggyorsabb és abba is maradt mindkét sportág űzése.  Így ennyiben maradtam magammal. Majd lesz valami. Azonban nem lett semmi. Nem javult az állóképességem, hisz mitől javult volna, ezért egy szép nyári napon elhatároztam, hogy akkor kimegyek futni, mert ez nem állapot. Végre tudok lovagolni és önmagam hátráltatom azzal, hogy nem vagyok képes 20 percnél tovább érdemben dolgozni. Szóval felhúztam egy halásznadrágot, hozzá egy Decathlonos túracipőt (szinte hallom a futótársak fejbeni sikolyait :D) és kimentem futni a jövőbeni futópályámra, amin egy kör valamivel több, mint másfél km. Ezt a másfél km-t nagyon apró sprintekben nyomtam le. Nem, nem olvastam el semmit a futásról előtte. Nem olvastam a cipőkről, arról, hogyan érdemes elkezdeni futni, bemelegítésről vagy nyújtásról, semmiről. Csak úgy kimentem. A másfél km végére pedig meg akartam halni: az utolsó sprintszakasz után térdre estem és egyszerűen elhánytam magam. A jövő bajnoka! Igazság szerint, nem is értem, miért nem álltam meg akkor és ott. De azt hiszem, annyira elköteleztem magam a lovak mellett, hogy nem adtam fel a futást. Ezután kerestem egy kezdő edzéstervet, de csak azt. Átszenvedtem magam rajta és túléltem. Ez azért lelkedsítő volt, bár továbbra is utáltam futni, de egy új érzést kezdtem megszeretni: lehet, hogy utálom a futást, viszont meg tudom csinálni. Néha tényleg úgy éreztem magam, mintha az olimpiai célszalagot szakítanám át. Így róttam tovább a köröket. Idővel beszereztem egy futócipőt (mert elkezdett fájni a térdem a túracipőben), mérőkütyüt is levadásztam (mert zavart, hogy nem tudom pontosan, mennyit mentem, de nem gps alapú volt és sokáig hittem neki) és le tudtam futni 5 km-t. Nem simán, de egyhuzamban. Ha jó napom volt.

Majd rájöttem, hogy futok, de csak úgy futok, nincs semmi, ami motiválna. Így szemeltem ki a Color Run-t és nagyszerű élmény volt azon futni. Az első CR futásom egybeesett az első londoni Color Runnal, ami méginkább fokozta az eufóriát. 5 km-enként megdobnak színekkel, hemperegtem az aszfalton a sárgában, arcondobtak véletlen a pinkkel – még jó, hogy vettem napszemüveget helyben -, megettem a lilát. Egy teljesen vadidegen nővel futottam együtt úgy, mintha ezer éve ismernénk egymást. Talán itt fogtam fel először azt, hogy futni igenis jó. Color Run után persze voltak hullámhegyek és hullámvölgyek a futásban – egyszer már elkezdtem 10 km-re edzeni, de abbahagytam, volt hogy 2 hétig ki se néztem futni, mert nem volt kedvem, esőben a mai napig nem szívesen megyek ki -, főleg azért mert lusta vagyok. Viszont már azt is tudom, hogy lehet, hogy lassú futó vagyok, lehet, hogy nem fogok olimpián indulni, de még csak leigazolt futó sem leszek soha, viszont le tudom győzni önmagam. Én, aki 200 méter után elhányta magát most lefut megállás nélkül 6 km-t és nem állok meg itt. A futás utálatából idővel a futás elfogadása, majd megkedvelése, megszeretése végül imádása lett. Beletelt némi időbe, hogy ezt a lelki állapotot elérjem :) Két versenynevezésem is van erre az évre, két szuper futótárssal karöltve és lesz még több is. Nagy álmom egy olyan versenyen futni, ahol érmet is adnak és még nagyobb, hogy lefussam a NYC maratont, mert vagyok olyan egyedi, mint az emberiség 99%-a: New York az én álomvárosom :D

Sajnos egy ideig elmaradnak a lovasórák. Pandúr, akit lovagoltam elkerült, vagyis a gazdája elvitte, így nem maradt számomra lovagolható paci.  (Kis, családi hely, ahova járok.) Szóval, amíg a súlyomnak megfelelő, belovagolt paci nem jön "házhoz", addig csak nézem a lovakat. Új helyet 2-3 hétre nem akarok keresni, remélem, megoldódik a lóhiány :) Hiányozni fog a tökfej, egészen összeszoktunk. De nem az én lovam, a gazdája pedig oda viszi, ahova szeretné, az ő döntése. Majd egy szép napon nekem is lesz egy pacim remélem :3 Aztán boldogan élünk :D

Ez a pillanat is eljött: életem első tereplovaglása is megtörtént. Nem kell semmi komolyra gondolni, max rövid ügetés volt a leggyorsabb jármód és 30 perces volt az egész kiruccanás :D De totál jó volt, főleg, hogy még sosem voltam a pályán kívül. Ígyhát felkerekedtünk és mentünk egy kiskört, láttunk kócsagokat, meg malacokat és embereket. Kicsit féltem, hogy "mi lesz, ha..." de a ló eléggé le volt mozgatva és különben is, nem lesz "mi lesz, ha..." mert azért ülök a hátán, hogy ne legyen. Így elhessegettem a gondolatot, mielőtt belém bújhatott volna. Elvégre nem vadidegen a ló és meg tudom állítani, ha minden kötél szakad Zsófi ott van mellettem. Az idő kellemes volt, a Nap melegen sütött a szél ezt mérsékelte, se nem hideg, se nem túl meleg, tökély. Igyekeztem végig Zsófi mellett maradni, ez sikerült is aminek örültem, nem akartam volna leszakadni, az a tuti, ha ott vagyok mellette :) Pandúr sem nagyon hülyült, csak legelni vágta le a fejét 2x, meg egyszer megrezzent a spárgára kötött fél literes pet palackoktól, illetve volt, hogy egy-két dolgot nagyon nézett, de akkor előrehajtottam és átmozgattam a szárat, hogy eltereljem a figyelmét, nem volt gond. Mikor Zsófi mondta, hogy ügessünk, kicsit meginogtam, hogy jó, ilyenkor szokott hülyülni, hogy nem indul el, majd a nógatás hatására hirtelen kiugrik, de most ezt se vette elő. Úgy látszik, ezt kifejezetten a pályára tartogatja. Könnyű ügetés közben még mindig előjön, hogy rosszkor akarom hajtani, azaz nem akkor, mikor a nyeregben ülök, általában "be kell melegednem" fejben ahhoz, hogy ráérezzek, mikor is kell hajtani, de most ez is ment, így folyamatos ügetést is tudtunk produkálni, ami külön öröm :D Rövidíteni is sikerült a lovat, előre hajtást is egyből vette, terep is volt, szóval extra siker :D Pedigm ár tök jól kitaláltam, hogy a mai lovaglás alkalmával csinálok kengyel nélkül gyakorlatokat, régen toltam ilyet, de terepen nem kísérleteztem a dologgal. Majd következő héten :D

Holnap pedig elmegyünk a Decathlonba víztáskát venni :) Az indok az, hogy elfutkorászom kint egy órát simán, de ahogy melegszik az idő, úgy leszek egyre szomjasabb, már 20 perc után is szomjan akarok halni. Vizet kézben nem viszek, mert épp elég a telefont cipelni, le nem rakom, mert nem látok rá mindog, a fene se tudja, ki mit rak bele, amíg nem vagyok arrafelé, ígyhát hiába van a futópályám pár méterre a háztól, inkább a hátamon viszek vizet. Azért nem övtáska, mert az rajtam állandóan csúszkál és a táskába bele tudom pakolni a kulcsom, zsepit, iratokat ha messzebre mennék, szóval, amit csak akarok és a vizet. De majd azért körülnézek. Mivel következő hónapban megyek 7 km-re és a félmaraton váltóra is, ami megintcsak 7 km, de az már nyáron lesz, szerintem arra a hetesre is viszek vizet, de nem akarom kiröhögtetni magam egy víztáskával, amiket 1 órásnál több futásokra visznek inkább xD

Futsz kellemesen a zenédre. Az idő szép, a tempód tökjó, a hőmérséklet is pont optimális és futsz, ez egy csodás nap! Semmi, de semmi rossz nem történhet. Vígan fogyasztod a kilométereket, fel sem tűnnek, nem fáradtság. És akkor meghallod. Az a furcsa, nyöszörgő, hörgő hang, ami a zenei hangok fátyolán átsejlik... vajon mi ez? Egy asztmás szalad utánad? Nem, ez ahhoz túl állítias. Nyögések... várjunk, biztos nem állat, egy állat nem nyög. Épp ezen tanakodsz, mikor a szolid hörgésből lassan de biztosan egyre erősebb zaj lesz, mintha az a valami utánad futna. Sőt, nem csak egy valami, hanem több valami! Egész falkányi valami! És akkor rájössz! ZOMBIK!!!! Zombik futnak utánad, hogy falatozzanak belőled és megfertőzzenek. FUTNOD KELL, ha nem akarod zombiként végezni és különben is, a bázis számít rád, tele vagy már egy rakat talált cuccal: törött mobiltelefon, elsősegély doboz, egy palack víz, elemek.... csak vigyázz, el ne dobd őket a sprintben, a hajrában, ami az életedért folyik! Kinek milyen szemszögből ugyebár... a zombik fel akarnak falni, te meg nem akarsz felfalódni, így ők utánad, te előlük sprintelsz.... Már-már azon kezdesz gondolkodni, hogy te jó ég, meddig bírod még, mikor az üldözés zajai elhalnak, a zombik lemaradtak, biztonságban vagy! Még a cuccaidat sem dobtad el, Abeltown hálás lesz neked. És lassan úgyis hazaérsz.

Valami ilyesmi érzés, ha az ember a Zombies, run! futóappal megy futni :D Történt ugyanis, hogy az ezeréves, gagyi, ócska andriodos Samsung telefonomat lecseréltem néhány fokkal jobbra - és drágábbra - egy Nokia Lumia 520-ra. Stabilabb, gyorsabb, tetszetősebb, mert a falra másztam már az android tökölésétől és sorozatos összeomlásaitól  attól, hogy mindenért sírt. Viszont, míg az Android nyílt és bárki programozhat rá, a Windows zárt. Mindkét oldalnak van jó és rossz oldala. Az Androidos appok nem feltétlen működnek jól, cserébe bármit leszedhetünk a telefonra, míg a Windowsnál működni működnek az appok, csak épp negyedannyi van belőlük. Van amit siratok - példul azt a jó kis fanfiction appot, amivel az ff.netről tudtam letölteni fickeket és bármikor elolvasni - de a stabilabb rendszer érdekében meghoztam ezt az áldozatot. Nos, azért a Windows telefonokat hiba lenne leírni, hisz egyre több és több ember választja őket, viszont a nagy cégek ezt egyelőre mintha nem realizálták volna. A Nike legalább is tuti nem. Így a Nike Running appnak nincs is Windowsos változata. Na bumm. Mivel fogok futni? Eleinte sajnáltam, amiért le kell váltanom a Nike-t, de az utóbbi időben egyre sűrűbben mért félre vagy egyáltalán nem is mért, így a végére semmi sajnálatot nem éreztem a váltás miatt. Főleg, mikor eszembe jutott, hogy a zombis-futós appot már régebb óta kinéztem, de az én fapados Samsungomra éppenséggel nem ment fel. Kérdés: van-e Windowsra a Zombies, run? Rákerestem és igen, van. Egyetlen hátránya: a cég azt mondja, hogy nincs pénzük lefedni 3 platformot (IOS, Android és WP) ezért a Windowsra az appot nem fejlesztik tovább. Legalább előtte fixálták a bugokat és még mindig megvehető az app. 500 Ft volt, megvettem és eléggé bejön :D Persze, szerettem zenére futni eddig is, de valljuk be: zombik elől menekülni még izgalamsabb :P Közben küldetéseket lehet megoldani, van egy érdekes sztori, az ember a futás közben talált tárgyakkal fejlesztheti a bázisát, ja és ha a zombik kiszúrnak sprintelni kell :D Amint egyszer lesz annyi pénzem, hogy beszerezzek egy iPhone-t vagy iPod Touch-t - szerintem arra is felmegy - akkor sorozatos használója leszek az appnak, mert egyébknét fejlesztik ám, csak Windowsra nem. Titkon reménykedem abban, hogy a cég meggondolja magát és visszatér a WP-hez is, mert egyelőre nem tervezek telefont váltani, főleg nem 150-170 ezerért. De az appot ajánlom mindenkinek :D

Frissen szabadulva az ortopédiáról: doki - röntgen - doki útvonallal. Dokihoz be, panaszokat elmondtam, röntgenre fel, 4 féle pózból villantás, várom a leleteket, hívnak. Odamegyek: "Akkor be kéne jönni, mert még egy felvétel kéne." Kérdeztem miért. "Van itt egy csontkinövés, arról kéne még egy kép." Kész, én már lelki szemeimmel láttam, hogy ott helyben megreszelnek egy instant térdműtétben, sőt, levágják a lábam, nem futhatok soha többé, etc. Képet ellőtték, de kell a főorvos is, hogy nézze meg. Ekkor már ott tartottam, hogy nemhogy a fájós lábam levágják, hanem a másikat is, párban szép az élet. Doki jön megnézi, "Jó ez így." Jöttek, szóltak, lehet menni, mondom nagy a baj? "Áh nem, valószínűleg így született." Nagy súly esett le rólam, átvettem a leletet, jön a lényeg, mit mond a doki. Doki azzal kezdte, hogy vetkőzni, asztalra felfeküdni. Jesszus, mégis levágják! Nyomogat, hajlítgat, feszítsek, engedjek, fáj, hol fáj. Mondom töretlenül hátul a térdhajlatban. Mondta, hogy jó, mert itt - és itt áttolta az ujját a területen - van egy csontkinövés, de akkor nem fáj. Hát, egészen eddig a pillanatig nem fájt, de egyébként nem fáj. Remek, lehet öltözni, mondjuk a végeredményt. Az lett a vége, hogy UH-n kell részt vennem, de nyugodtan terheljem, lehet futni, lehet lovagolni - ha nem ártok a lónak - és UH előtt kötelező futni, mert cisztát keresnek. Ez a része nem lesz probléma, már holnap megyek futni :D Hétvégén úgyis rossz idő jön. Szóval kicsit örülök is, meg nem is, mert a cisztát is általában nyiszálni szeretik, úgy ovlastam, de olvastam olyat is, hogy nem is kell nyiszálni, hanem a kiváltó problémát kell megszüntetni és felszívódik. De ha meg nem mutat smemit az UH, tartok attól, hogy "Egészséges, viszlát!" mikor meg fáj. Meglátjuk, mi lesz.

Azért megkönnyebültem kicsit :D Szívem szakadt már meg, mikor futót láttam. De kíváncsi leszek, UH mit mond. Jah, és sportbetét kell a futócipőmbe.

Sajnos a helyzetem nem jobb :( Szerdán megyek ortopédiára, a térdem még mindig probléma. Volt egy megfázásom, de abból meg msot visszamaradt egy arcülleggyulladás is, az élet szép. 5 hete ne mvoltam futni. 5 hete! Hihetetlenül borzalmas mértékben vannak elvonási tüneteim. És még simán lehet, hogy az ortopéd doki beközöl még több pihit. Ráadásul az idő is hívogató odakint, napsütés, madárcsicsergés..... de még a busz után való futás is fájdalmas :( De persze, ettől független lovazni eljutottam, de az nekem kevés, futni is kell. Bár most vasárnap, állapotomtól függetlenül az is elmaradhat :( Ja és hízok :S Ha lehet még fokozni a hangulatomat xD