Valószínűleg a szerelem lehet  az oka, hogy vasárnap igen jól sikrült a futásom.

Másfél hétig nem voltam futni. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam ebben a nagy melegben. De elhatároztam, hogy vasárnap kora reggel mindenképp megyek, ha esik ha fúj. Ha meleg lesz ha nem. Szerencsérmre enyhült egy kicsit az idő.

Vasárnap reggel 6 órakkor ébredtem, kipihetnen.

Negyed hétkor férjecskét ébresztettem, hogy áldozzunk Eros oltárán.

Hétkor egy kávé.

Fél nyockor már a pályán voltam és olyan könnyedén futottam le az egy órát, hogy meglepődtem magam is.

Valószínűleg a szerelem doppingolt ennyire, hogy úgy futottam, mint a nyúl.

Lehet, hogy minden reggelt így kellene kezdeni?

Na jó! Minden másodikat, hogy legyen idő regenerálódni.

A futás után! :)

Tegnapi futásomkor merült fel bennem ez az ötlet, láttam meg az összefüggést.

Futottam a pályán reggel a már akkor tűző napon és meleg valamint párás volt a levegő. A több napi, mit napi, HETI esőzés után a melegben csak úgy gőzölgött a pálya. Ekkor tört rám a megvilágosodás. A trópusokon is ilyen , na jó, nagy vonalakban hasonló, klíma lehet. Ilyen érzés ott futni? Lihegve a páratartalomtól, bőrön csurgó izzadsággal, amit a menetszél sem párologtat el és nem hűt. Biztosan ilyen. Szóval, mintha a trópusokon edzenék. Már csak az esőerdő hiányzik. Meg az abban lakó állatok hangja.

Ebben a megvilágításban pedig tavaly a szahara juttott. A nagyon meleg és száraz nyári időjárás a sivatagot idézte. Csak úgy nyeltük a salakport egymás után futva a pályán és még a levegővétel is rosszul esett, égette a légcsövét az ember lányának a meleg levegő.

Úgyhogy ki sem  téve a lábam a városból egzotikus helyeken futhatok nyaranta. Hála az újfajta, változó klímánknak.

A téli futásokról nincs élményem, mert konditerembe jártam futni.