A mozgás öröme kortalan - akárcsak a természetes, ösztönből, a jó és együttérzésből fakadó, emberi párbeszédek! :) Grat!

- Esik - mondja az előtető alatt álldogáló szomszéd néni, ahogy kilépek.
- Igen - hagyom jóvá mosolyogva, és kíváncsian várom, mit fűz még hozzá.
- Futni megy? - kérdezi gyanakvó kíváncsisággal.
- Igen. Nem olyan zavaró ez az eső, tessék elhinni.
- Jó, de maga még fiatal. Az én koromban már... - nem fejezi be a mondatot, csak lemondóan sóhajt.
- Sokan futnak még ebben a korban, és nagyon szeretik. Boldogok tőle - válaszolom, miközben leguggolva megigazítom a cipőfűzőmet.
- Hja... Persze... - mondja hitetlenkedve, és fújtatva nagyot legyint.
- Jól van, legyen szép napja Marika néni! - ezzel elindulok. 

Pár lépés után hátranézek. A szomszéd néni lassú, esetlen mozdulatokkal helyben fut, a virágmintás otthonka lebbenve csavarodik a térdére... Emelgeti a lábát, miközben furcsa grimasszal igazgatja a félrecsúszó kendőt a fején...
Majd ahogy meglátja, hogy visszanéztem, zavartan sarkon fordul, és dohogva bemegy a házba. 

Én pedig magamban mosolyogva megfogadom, hogy többet nem nézek hátra induláskor.
:)

Köszönet a párbeszédekért. :)

Köszönöm Uraim, hogy olvasással fárasztották szemüket ! :)

Zilaci: igazi varázsló nem fordul meg leellenőrizni, hogy működik-e a varázslata...mert tudja, hogy igen :)

- SZia kislányom! Hát mennyit szaladtál ma? Teljesen ki vagy izzadva.

- Szia anyu, otthonról futok, csak gondoltam beugrok hozzád inni egy kis vizet.

- Megbolondultál? Mindjárt esik, egész nyáron esik, még a temetőbe se tudok kimenni apád sírjához már egy hete. Képes vagy ilyenkor kifutni a városból? Még felfázol. Minek futsz te ennyit?

- Jaj, anyu, mennyit? Hiszen ez csak 8 km, összesen 16 lesz hazáig, nem olyan sok az. - válaszom picit türelmetlen, közben lihegve kortyolom a vizet.

- Hát már teljesen elment az eszed? Mit csináltál azzal a jó kis alakoddal? Tisztára lefogytál, mit mondanak az emberek a faluban? Az a kis doktornő is állandóan fut, múltkor is mondta a Julcsa, hogy egy szál melltartóban futott a régi hetesen, hát való ez, édes lányom?

- Ma már sokan futnak, nincs ezzel semmi baj, nem érdekel a falu népe. Ez csak másfél óra, anyu, Simi is edzésen van, addig én is sportolok, utána megyek érte.

- Gyertek ki délután a kis drágámmal, sütök neki prószát. Na, gyere, egyél te is egy kis káposzta levest, tegnap főztem, igen jó ám.

- Dehogy eszek, mondom, hogy futok, még kihánynám. De délután megkóstolom, ígérem. Na szia, puszi, indulok!

- Jó, menjél. De vigyázz, mert a Bözsike kutyája ki tud ugrani! - kiáltja utánam.

Hátrafordulva még intek neki, nem mozdul, amíg a hátamat látja. Szerintem büszke rám. :)

Empirke, köszönöm! Anyukád tutira büszke rád:)...Az enyém még nem látott engem futni, messze élünk egymástól de a telefonbeszélgetések végén mindig megkérdezi, hogy ugyan tart-e még ez a bolondos hóbortom, mármint a futás :)

És tessék kérem, szabad a "vásár", jöhetnek a párbeszédek, nagyon szeretem amikor a kommentek fényesebbek-szebbek, mint maga a bejegyzés :)

Társasházunk közös udvara, egy forró nyári nap késő estéjén, huszonkét óra után pár perccel.

Én pont leérek a lépcsőházból az udvarra, a szomszéd –  a hosszúnapos - épp most száll ki az autója hűvöséből.

Közös üdvözlés, majd kíváncsi szemekkel kérdez.

 –  Nem tán futni készülsz ilyen későn?

-          De igen! – válaszolom - Tudod a munka, majd az elintézendők és a család, csak most jut rá idő!

-          És merre, meddig mégy ebben a sötétben? - kérdezi az udvari lámpa szűrt fényében.

-          Gyálarétig a Borostyán birtokig és vissza – válaszolom.

-          Uhh, az nagyon messze van! Gyere - invitál - ülj be a kocsiba elviszlek! – ajánlja fel meggyőző tekintettel.

-          Nem köszönöm! – válaszolom - Tudod, szomszéd maradt itt a mai nap után egy kis - elégetni való!

-          Aha - már értem! : )

Amikor futok, hátrahagyom az éveket. Persze az ősz halánték árulkodik. Ha a rossz idő országutak padkájára kényszerít, olykor-olykor autó lassít mellettem: - szálljak be...
- Köszönöm, tréningezek... - mondom ilyenkor / majdogynem pironkodva...
Csodálkoznak, hogy futok (futunk) csak úgy - kedvtelésből...

A III. párbeszéd ismerős:) Faluhelyen azt hiszik az "öregek", hogy az ember csak akkor mozdul meg, ha fogynia kell. Múltkor nekem is odaszólt egy néni:

Olyan kis soványka vagy, mégis így edzel! (megjegyzés: nem vagyok "kis soványka")

Mondom is neki:

Hát igen, az alkatomat örököltem, az egészséget nem...azért tenni is kell! (nem hiszem, hogy felfogta,-()

KÖSZÖNJÜK a párbeszédeket, nagyon sokatmondó mind:) 

Szszonja, szerintem egyszerűen a hobbicélú szaladgálást, ugribugrit nem érti az echte vidéki ember, mert ha van dolog, fizikai meló is bőven, reggeltől estig akkor a kutyának nincs se kedve se igénye még rohangászni :) 

Hát, azért embere válogatja :) nagymamám mindig ragyogó szemekkel mesélte, fiatalon milyen jókat futottak a nővérével. A 17 kilóméterre levő szőlőből hazafelé. Reggelente ( háromkor) kigyalogoltak, este, az egész napi munka után ahogy mondta, olyan jó kedvük volt, hogy a csomagjaikat elhozták a szekeresek, ők meg mezítláb, szoknyában hazafutottak. Igaz, ők nem edzésnek hívták, de az biztos,hogy nem mindenki tudná utánuk csinálni. Nagyapám húsz kilóméterre járt gimnáziumba, és ha lekéste a vonatot ( mert verekedett ugye) akkor naponta hazagyalogolt. Igen, más világ volt, de a mozgás öröme bele van építve az emberbe- ha keresi, megtalálja magában. Talán az ilyen érdeklődők is ez után kutatnak, ha velünk beszélnek talán feldereng valami :)

Köszönöm Nektek az értékes történeteket, lehet hogy összefűzöm őket egy bejegyzéssé, ha nem sértem vele szerzői jogaitokat :)

Ez most legalább olyan jól esett a lelkemnek, mint a tegnapi verseny a testemnek!

Lakótársas, kolléganős furi beszélgetések nekem is vannak a tarsolyomban, szerintem ehhez hozzászokunk az évek folyamán.

Empirke, tudod, hogy "irigylem" a te párbeszédedet, bár nekem is lenne legalább havonta egy ilyen!

Régen amikor a tesóm is én is jártunk, nagymamám, Mami csak csóválta a fejét értetlenkedve :

-Na fútóri, má megin az a futóri....

Ezért egyik éven Keszthelyen csináltunk egy Futóri nevű családi maraton váltót :)))

Nem nagyon jutott eszembe épkézláb párbeszéd a közelmúltból, ezért is nem kotyogtam semmit sem ide a blogodhoz idáig :) ... De ma volt egy aranyos, és kapóra jött, mert így végre tudok írni ide vmit :))

Jövök haza mai erdei futimról, leszállok a bükkszentkereszti buszról a buszállomáson és átmegyek a saját várakozóhelyemre, ahonnan majd reményeim szerint átszállok a hazafelé tartó járatomra...

Kinézetem finoman zilált, sáros cipő, sáros zokni, dzseki a derekamra kötve, a pólóm izzadt, a szag leírhatatlan :))) (tuti ülőhely mindig garantálva hazafelé a buszokon :)) ... fülem bedugva, mert úgy szálltam le, és akkor már úgy hagytam, pont jó zene ment... majd meglátom egyik falubeli kedves asszonyka közeledik, úgyhogy egyik fülemből kiveszem a fülest, hogy köszöntsem... :) Köszön, de közben látom, hogy a szeme le-föl jár rajtam, hétköznap délben fura látvány vagyok derakamon a kulaccsal, nem nagyon tudja mire vélni... Aztán elszánta magát és megkérdezte:

- Te... ilyen... sportoló vagy?

Na, erre mit lehet reagálni? :) Mondom: - Á, nem... én csak ... OLYAN... hobbifutó... tudod... szeretem... és azért...

Próbálja feldolgozni, látom rajta, bólogat, de közben nem teljesen hiszi amit mondok :) ... Gyorsban hozzáteszem: - Azért néha elmegyek egy-két versenyre...

Sűrűn bólogat, így már azért összeáll jobban a kép a fejében... mert az, hogy csak úgy szeretek, és otthon is látja, hogy jövök-megyek, ha esik, ha fúj, meg így hétköznap közepén jövök a Bükkből, azt azért őszintén nem igen hiszi, hogy csak mert szeretem, azért... de ha versenyre is megyek, akkor már igen, akkor már rendben van... :)

Nagyon mosolyogtam magamban... és végre tisztázódott, hogy nem ilyen sportoló vagyok, hanem olyan... :)