Az U23-as nők között szereplő Koch Renáta 2:13:55 óra alatt teljesítette az 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló távot és ezzel nyolcadik lett a vancouveri triatlon-világbajnokságon. Az időjárás nem volt kegyes a lányokhoz, a hideg vízben az úszás alatt a kezek-lábak elgémberedtek. Talán ennek is köszönhető, hogy a 30 indulóból 11 az úszást követően feladta a versenyt. A bringában hamar kialakult egy erős három fős boly, mely fokozatosan növelte előnyét az üldözőkkel szemben. Renáta a vezető triót üldöző bolyban tekert és majd 3 perces hátrányban kezdte meg a futást. Vágül a versenyt a svájci Daniela Ryf nyerte (2:09:30), második az amerikai Oenick, harmadik a dél-afrikai Rabie lett.



Az U23-as férfiaknál Alsiter Brownlee - a juniorok között bronzérmet szerző Brownlee testvére- győzött. Az úszás után még együtt volt a mezőny nagy része, hiszen 20 másodpercen belül 22 versenyző jött ki a vízből. A didergős bringán egy 25 fős boly sokáig együtt haladt az élen, végül a futást a német Nils Frommhold csupán 8 mp előnnyel kezdte meg Brownlee és Brukhankov előtt. Előnye gyorsan olvadt, a nála erősebb futók beérték majd Brownlee az élre állt és fokozatosan 26 másodpercesre növelte előnyét a második helyen célba érő német Buchholz-cal szemben. Fecskovics Attila a 25., Török Alfréd a 26., Nógradi Tamas a 38. helyen végzett.

A férfiak versenyében az úszáson mág semmi sem dőlt el, hiszen a bringát egy majd 50 fős élboly együtt kezdte meg. A három körös futás elején még mindig sokan voltak együtt, majd az első kört követően húzott el a mezőnytől Gomez, Whitfield és Docherty. A spanyol Javier Gomez a második körben gyorsított, és hamar 15 másodperces előnyt szerzett, amit a célig meg is őrzött. Kuttor Csaba a verseny eredménylistája szerint 12 másodperccel az első versenyző után jött ki a vízből, bringán jó tempót ment, de a futáson az elsőkhöz képest mintegy három perccel lassabb volt. (úszás: 18:53; bringa: 58:16; futás: 34:41, összidő: 1:53:09 ). Csaba 38. helyen végzett, ezzel harmadik számú olimpiai tartalék lett.


 
A nők versenyét a brit Helen Tucker nyerte, sprintbefutóban legyőzve a második helyezett amerikai Sarah Haskinst. Egy perccel később következett egy újabb sprint a bronzéremért: Samantha Warriner csupán 11 századmásodperces különbséggel futotta fel magát a dobogóra. Nagy meglepetésre a címvédő portugál Vanessa Fernandes csak tizedik helyen ét célba.

A vb-t kihagyta Szabó Zita és Walkó Andrea is. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Zitának sikerült kiharcolnia az olimpiai részvételt, míg Andrea harmadik olimpiai tartalék. A nemzetközi szövetség még ezen a héten közzéteszi az olimpiai résztvevők hivatalos listáját.

Eredmények
U23, nők
: 1. Daniela Ryf svájci 2:09:30 ó 2. Jasmine Oenick amerikai 2:10:02 3. Mari Rabie dél-afrikai 2:11:35 ...8. Koch Renáta magyar 2:13:55
U23, férfiak: 1. Alistair Brownlee (brit) 1:54:37 ó 2. Buchholz Gregor (német) 1:54:56 3. Van Barneveld Martin (új-zélandi) 1:54:59 ...25. Fecskovics Attila 1:58:45 ...26. Török Alfréd 1:59:02 ...38. Nógradi Tamas 2:02:22
Férfiak: 1. Javier Gomez (spanyol) 1:49:48 ó 2. Bevan Docherty (új-zélandi) 1:50:12 3. Reto Hug (svájci) 1:50:17 ...38. Kuttor Csaba HUN 1:53:09
Nők: 1. Helen Tucker (brit) 2:01:37 ó 2. Sarah Haskins (amerikai) 2:01:41 3. Samantha Warriner (új-zélandi) 2:02:32

Forrás
: http://www.triathlon.org/; http://www.nemzetisport.hu/