A csapat a terepviszonyoktól függően napi 80-120 kilométert kerekezik és ha minden jól megy, augusztus 3-án, a nyári olimpia megnyitója előtt öt nappal érkezik Pekingbe. A túra március 16-án indult, célja a kerékpáros turizmus és az olimpiai eszme népszerűsítése.

A menet Franciaország, Németország és Ausztria után április 1-jén érkezett Magyarországra. Autóúton mikrobusz és motorkerékpár biztosítja az öt csoportra osztott a mezőnyt, hogy ne tartsák fel túlzottan a forgalmat, ahol pedig van bicikliút, ott azon mennek. 12 országon át összesen 12 ezer kilométert tekernek, hetente egy napot pihennek. Magyarország után, április 4-től Szerbia következik.

A túrát a Francia Kerékpáros Turisztikai Szövetség (FFCT) szervezte, a fővédnök Nicolas Sarkozy köztársasági elnök. A többség - 98 kerekes - francia, de van köztük kanadai, dán, spanyol, holland és kínai is. Bárki beállhat a menetbe, aki elfogadja az egymás közti versengést tiltó szabályokat. Az első két hét alatt egy fő szállt ki a 120 fős csapatból.12 kamion, csomagszállító busz, és autó kíséretében, a fogadó országok nagyvárosaiban szinte kézről kézre adják egymásnak a csapatot a kerékpáros mozgalom hívői és a hivatalos támogatók. Budapestre április 2-án érkeztek meg, ahol a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) tagszervezeteinek képviselői fogadták őket.

A budapesti "befutót" ezúttal a szerda délutáni belvárosi dugón keresztül a P-NÍVÓ-Betonexpressz-Corratec "vonata" vezette; a Budakeszi - Budapest szakaszon az olimpiai kerettag Kusztor Pétert Cador Rida és Mecséri Zoltán is elkísérte. A "fél város" érdeklődését felkeltő nem mindennapi karaván felvezető autója pedig a P-NÍVÓ csapatautója volt. A minisztériumból - immár miniszteri biztosi társaságban - a Francia Intézetbe gördült a társaság - közben a Lánchídról megcsodálták a Parlamentet, és a budapesti Duna-parti látványt -, ahol René Roudaut francia nagykövet és Jerome Bloch, az intézet egyik vezetője fogadta őket.

Forrás: Velo.hu

Kapcsolódó cikkünk:
Kerékpár: Hazánkat is érinti a Párizs-Peking kerékpártúra