A jamaicai sprinter sokáig abban sem volt biztos, hogy rajthoz áll-e, miután a múlt hét elején kisebb balesetet szenvedett, és négy friss öltéssel a térdében érkezett Ausztráliába. Sydney-ben lemondta a szereplést, és Melbourne-ben is csak csütörtöki edzését követően döntötte úgy, hogy rajthoz áll.

Ilyen előzmények után az elért 10.04-es idő meglepően jónak mondható. "Nagyon fontos volt bebizonyítanom, hogy most gyorsabb vagyok, mint 2006-ban. 2006-ban nem voltam egészséges. Most két heti kényszerpihenő után is sikerült 10.04-et futnom, ami igazán meggyőző. Idén sokkal erősebb vagyok, mint eddig bármikor. A 9.74 elérhető távolságba került. El akarom érni és el is fogom érni." - nyilatkozta a verseny után az elégedett Powell.

A világcsúcsot 9.74-gyel tartó Powell mögött honfitársa, Michael Frater, a 2005-ös világbajnokság ezüstérmese végzett a második helyen 10.25-tel.

A verseny másik sztárja, a 400 méter olimpiai és kétszeres világbajnoka, Jeremy Wariner is magabiztosan nyert, méghozzá Powellhez hasonlóan nagyon jó eredménnyel. Az amerikai vágtázó kedvenc távján 44.82 mp-cel ért célba, közel egy másodperccel megelőzve a második, ausztrál Clinton Hillt (45.78). Harmadik helyen a szintén ausztrál Sean Wroe ért célba (45.88).

"Most február vége van, ezért az edzéseimben nem a versenyre felkészítő munkánál tartok még. Sok mindenen dolgozunk az új edzőmmel. Ma egészen jó formában éreztem magam, és örülök, hogy ledtudtam ezt a versenyt is." - nyilatkozta Wariner, aki múlt hónapban váltott edzőt.

Wariner a versenyt megelőzően napokban nem érezte jól magát, és kiszáradás miatt kért orvosi segtséget. "Az elmúlt két hétben beteg voltam. A torkomat és a mellkasomat éreztem, ami megnehezítette a légzésemet. De legyűrtem a betegséget, mert tudtam, milyen fontos ez a verseny."

Kapcsolódó cikkeink:
Atlétika: Powell melbourne-i szereplése kérdéses
Atlétika: Jeremy Wariner edzőt vált az olimpia előtt

Forrás: NSO; http://www.globesports.com/;