Bolt az első 100 métert 9.91 alatt tette meg, a "repülőrajtos" 100 méteres (50-150m között) ideje pedig 8.70 volt. A futásról még jegyezzük meg, hogy Bolt egy ideiglenesen felállított, nedves felszínű, de végig egyenes (kanyar nélküli) pályán futott.
Férfi 150 méter eredmények
1, Usain Bolt JAM 14.35
2, Marlon Devonish GBR 15.07 (5.77/10.27/9.30)
3, Ivory Williams USA 15.08 (5.79/10.26/9.29)
4, Rikki Fifton GBR 15.13 (5.78/10.28/9.35)

Másnap, a BUPA Great Manchester Run 10 kilométeres utcai futóversenyen erő szél fogadta a futókat, ami miatt a tervezett világcsúcs kísérlet sem sikerült. Gebrselassie Micah Kogo 27:01-es világcsúcsát szerette volna megdönteni. Féltávnál Gebre még 13:31-es idővel futott át, és ekkor a csúcs elérhetőnek tűnt, de itt jött a szembeszeles szakasz, ami keményen belassította az etióp sztárt. így végül Gebre 27:39-es idővel nyert. Verseny utáni nyilatkozatában Gebre elmondta, hogy a szél miatt ma nem sikerülhetett a világcsúcs, de felkészülésnek nagyon jó volt ez a verseny, hiszen június 1-én megpróbálja majd megdönteni a saját maga által tartott egy órás futás világcsúcsát (21.285m).

A női versenyben a kenyai Vivian Cheruiyot szintén erősen kezdett, féltávnál 15:27 volt az ideje. De ekkor jött a szembeszél, és Cheruiyot is belassult, végül 32:01-es idővel nyert. Kálovics Anikó 33:23-as idővel negyedik lett.

Eredmények
férfiak
1, H Gebrselassie (Ethiopia) 27:39
2, A Ali Zaied (Libya) 28:13
3, S Lebid (Ukraine) 28:36
4, F Joseph (Tanzania) 28:41
5, J-M Martinez (Spain) 28:42
6, C Thompson (GB) 28:45
7, A Lemoncello (GB) 29:18
8, P Nicholls (GB) 29:21
9, M Lauret (Netherlands) 29:34
10, A Brownlee (GB) 29:35

nők
1, V Cheruiyot (Kenya) 32:01
2, S Moreira (Portugal) 32:33
3, J Prokopcuka (Latvia) 32:41
4, A Kalovics (Hungary) 33:23
5, M Sig Moller (Denmark) 33:33
6, L Simon (Romania) 33:46
7, R Robinson (GB) 34:13
8, J Potter (GB) 34:14
9, A Aguillar (Spain) 34:20
10, C Hoyte (GB) 34:21

Forrás: iaaf.org