A Berlin Maraton előtt, a pénteki sajtókonferencián megkérdezték tőle, komolyan gondolta-e, mikor egyik szponzorának a reklámjához lerajzolta önmagát és alá írta „2.03.00 - Megmutatom nektek" Így válaszolt: „Leírni könnyű, megcsinálni már nem annyira. De ez itt Berlin, ez egy gyors pálya, meg fogom próbálni. Tavaly az utolsó 5 kilométerrel voltak gondjaim. Egyedül kellett futnom és nagyon fáradt voltam már. Így erre a versenyre készülve még több állóképességi edzést végeztem, több hosszú távot futottam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy veszítettem volna a sebességemből. De azért leírni könnyebb, mint megcsinálni. Maratoni távon nem szabad előre világcsúcsokról beszélni. Majd beszélek róla, ha már sikerült."

A verseny után pedig így nyilatkozott: „Igazán szerencsés vagyok. Most minden tökéletes volt: az idő, a nézők, és Berlin eleve szerencsés hely számomra, a jelek szerint ennek a pályának a specialistája vagyok. Már a verseny előtt tudtam, hogy idén képes lehetek itt egy különleges teljesítményre. Két hete ugyanis megfutottam a felkészülés részeként az utolsó erős 20 kilométeres tempót, és az 40 másodperccel gyorsabbra sikerült, mint a tavalyi verseny előtti felmérő futásom. De aztán észrevettem, hogy van egy kis probléma a vádlimmal, ezért egy teljes hétre le kellett állnom az edzésekkel. Csak a verseny előtt egy héttel tudtam újra nekiállni edzeni, ezért kicsit aggódtam. De a végén minden jól sikerült. Az iramfutók tökéletes munkát végeztek. Fantasztikus, hogy Abel olyan sokáig velem tudott jönni. [A négy iramfutó egyike, a kenyai Abel Kirui 32 kilométerig tudott segíteni Gebrének.]"

Az atlétikáról és a futás fontosságáról Gebre a következőket mondta: „Természetesen nehéz az atlétikának mondjuk a focival versenyeznie, de úgy gondolom, a sportágunk tényleg fejlődik. Van néhány új sztárunk, mint Usain Bolt vagy Yelena Isinbayeva... A futás az egész világon nagyon fontos. Mindenki profitálhat belőle. Az Egyesült Államok elnöke ugyanúgy, mint egy átlagember. Ha futsz, csak az előnyödre válhat, mert ez egy egészséges sport."

Kapcsolódó hírünk:
Új maratoni világcsúcs  - 2:03:59

Forrás: http://www.iaaf.org; http://www.telegraph.co.uk; http://sportgeza.hu/; http://planetultramarathon.wordpress.com