mjoci futás

2010.09.26 Vasárnap, 10:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:27:01

Távolság

42.2 km

Tempó

04:54 p/km (12.23 km/h)

Edzésleírás

Budapest Maraton.
Az elején nagyon nézegettem az órámat és minden kilométernél számoltam a tempót. Kb. 20 perc után eltüntettem a stoppert az órám kijelzöjéröl és onnantól kezdve érzésre futottam. Volt léggitár, énekelgetés, teljesen jól éreztem magam. Féltávnál a biztonság kedvéért ellenöriztem az idömet: 1:38-as félmaraton. Utánna benyomtam egy gélt, mert az addig fogyasztott viz kezdett kevés lenni. 30 kilinél újra ellenöriztem az idöt: 2:21. A lábaim kezdtek beállni, és az erös pofaszél bedarált, teljesen belassultam, mivel kellett egy kis energia, 2 falat banánnal dözsöltem. A kinlódás 6 kilin át tartott, utánna már kezdett újra jól menni. A nyugati felüljáró után lassan kezdtem gyorsitani, A Ferdinánd hidnál pár korty kék halál. Az Állatkert sarkától ami a csövön kifér. A célegyenesben, kitárt karral sprintelve mosolyogva repülözés, a célkapunál egy GYÖZTÜNK kiáltással befejeztem a versenyt.
A 3:20-as álomidö sajnos nem lett meg, de a 3:27-es maratoni PB-mel nagyon elégedett vagyok.:))

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
03:27:00 42.2 04:54 12.23 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

67 hozzászólás

lajhára képe

lajhára 4997 napja

nagyon-nagyon örülök h összejött a PB!!!
gratulálok, szuper vagy :)

AAni képe

AAni 4997 napja

Szia Joci!

Gratulálok a PB-hez!

Kicsi képe

Kicsi 4997 napja

A rengeteg hozzászólást szerintem több idő végigolvasni, mint a maratonod lefutása. :)
Kivételen nem csesztetlek! :))) Gratulálok, még jó, ohgy nem mentem Veled, tutira kipurcantam volna. :)

posztizoli képe

posztizoli 4997 napja

Gratulálok! Megdolgoztál érte!

cseha képe

cseha 4997 napja

Bár nem akartam 225.-ként csatlakozni, de akkor is GRATULÁLOK!!! Sokszor eszembe jutott a szakadó esőben, hogy ezt hányszor "gyakoroltuk" az elmúlt időben, jó kedvem is lett tőle!:)

Bozót képe

Bozót 4997 napja

Gratu! Remélem a kitárt karos célegyensnél nem kaszáltál le másokat :P

Noncsa képe

Noncsa 4997 napja

akkor már én se maradjak le a gratulálók sorából:)

Mike01 képe

Mike01 4997 napja

grat.

lzszabo képe

lzszabo 4997 napja

gratula nagyon :)
Gida képe

Gida 4997 napja

Basszus 58-ik hozzászólásként!!!...
Gratulálok Joci a PB-hez! :)

Mira képe

Mira 4997 napja

Nagyon szépen mentél! Én tudtam, hogy PB lesz, amikor találkoztunk a pályán! És az álomidő sincs messze, sőt!!!!
GRATULÁLOK!!!

lapiszorny képe

lapiszorny 4997 napja

Jó pihenést .... nagyon jól mentél!!!! Pihenj .... sokat .... de tényleg .....
Szurkolni bármikor .... a szurkolás tartja életben a futóbolnondokat. :-))

mjoci képe

mjoci 4997 napja

Muszáj pihenni, a lábam még erösen be van állva, de azért lenne kedvem egy könnyü kocogáshoz.:))

dildi képe

dildi 4997 napja

TeTe elvetemült Bandita, majd nem eltörted a karom:))))))) Gratula és pihenj Te is egy kicsit most:)

levix képe

levix 4997 napja

Gratulálok a PB-hez.Szép futás volt.És örülök hogy kezet adhattam egy nagy futóval(habár csak futás közben).

Mozg képe

Mozg 4997 napja

Bravo a PB-hez. Az álmokat meg addig kell dédelgetni, amíg valóra nem válnak.

ezell képe

ezell 4998 napja

Szép eredmény így is! Grat!

ripetti képe

ripetti 4998 napja

Léci, léci, léci, had legyek én az 50. aki gratulál. Gratulálok!!!!!

TiGör képe

TiGör 4998 napja

Afene mennyien írtak neked, de azért ám én is. Ja, és gratulálok PB!!!! :)))

mjoci képe

mjoci 4998 napja

Köszönöm.
A 2168 férfi indulóból a 347. lettem.

Ötvi képe

Ötvi 4998 napja

Lehetsz is elégedett.

Nagy gratula!

anfield képe

anfield 4998 napja

Gratulálok a PB-hez!

Shrek képe

Shrek 4998 napja

Szép volt joci, gratulálok! A PB-hez is! A kocsonyás mozgásodat az öltözőben meg inkább nem említem meg ...

eftomi képe

eftomi 4998 napja

Gratulálok a PB-hez Joci, nagyot mentél!

atis.hu képe

atis.hu 4998 napja

Gratulálok én is neked, jól ment itt mindenkinek a lubickolás!!!

leon01 képe

leon01 4998 napja

Nagyon jó erőben voltál Joci...ja babakocsira gondoltam,hátha szükséged lesz még rá:)

pleko képe

pleko 4998 napja

Gratulálok Joci!

lbtibsz képe

lbtibsz 4998 napja

Gratulálok! Amíg láttalak, egész lassan sétáltál! Igaz, ez még a verseny előtt volt... Utána már csak a kondenzcsík!

Levicopter képe

Levicopter 4998 napja

Gratulálok,főleg,hogy még PB is lett !!

sepi képe

sepi 4998 napja

Gratulálok Joci. Látod megy ez, ha jóban vagy Malackával :-)

kola képe

kola 4998 napja

Gratulálok, szuper voltál, nem is sima befutót vártam volna tőled:))) Az időd meg fantasztikus !!

zakanycs képe

zakanycs 4998 napja

Gratulálok. Sajna még nincs a Nyugati felüljárón huzólift. Bár szerintem sose lesz.

Cyco képe

Cyco 4998 napja

Gratulálok, jól mentél, taktikusan.

SP képe

SP 4998 napja

Joci!:) a Nőket bámuld,ne az órád!:) de nagyon jó voltál,és csak azért láttalak,mert kinőttél a tömegből!!!:):)

ripetti képe

ripetti 4998 napja

Nagyon szép volt. Meg hát ez neked bemelegítő táv. Előtte lehet, kellett volna futnod egy 30-as felrázót. Gratulálok!!!!

Fidó képe

Fidó 4998 napja

Gratulálok én is! Én azért próbáltam megvédeni a családom becsületét veled szembe, bár baromo jó állapotban voltál! :)) Mégegyszer grat!

Mamba képe

Mamba 4998 napja

Gratulálok a PB-hez! :o) És mosolyogva értél be. Ez jó. :o)

mrfuci képe

mrfuci 4998 napja

Köszönöm az első gratulációt a cékbaérkezésem után 20 másodperccel! Nagyon jól esett!
Szép időt mentél, ilyen körülmények között büszke lehetsz rá, főleg hogy PB! Csak így tovább!

mohilla képe

mohilla 4998 napja

Hát, nem semmi időt futottál. Gratulálok!

Eperszem képe

Eperszem 4998 napja

Gratulálok, szépet futottál!!

judit61 képe

judit61 4998 napja

Gratulálok! Nagyon jól futottál!

HarcsaBarna képe

HarcsaBarna 4998 napja

gratulálok itt is!

 

márkusöcsi képe

márkusöcsi 4998 napja

PB az PB azanyjaúristenit! Gratulálok Joci!

eszko képe

eszko 4998 napja

Szép volt, és ilyen időben (esők) nagyon jót mentél, gratulálok! Ja meg egy PB csak jó lehet.

mjoci képe

mjoci 4998 napja

Köszönöm.:))

Amatőr képe

Amatőr 4998 napja

Nagy álomhatár ám a 3:30 is... :)
Gratulálok, erős vagy!

berzso képe

berzso 4998 napja

Gratulálok a PB-hez! Meg a léggitáros futáshoz is! :)

atom képe

atom 4998 napja

Gratulálok, szép volt! A PB-ben pedig mindig kell hagyni egy kis kihívást a következő versenyre is, ezt is tökéletesen csináltad :)!

csattogoboka képe

csattogoboka 4998 napja

Szép volt Joci! Még néhány hónap a gepárdokkal és már 3:10 alatt fogsz berobogni/betigrisbukfencelni (csak hogy ne legyen olyan snassz) a célba... :)
pátyalso képe

pátyalso 4998 napja

Jó volt az a csápolós befutásod:) Öröm volt veled találkozni.Gratulálok!

RunKa képe

RunKa 4998 napja

Én is elégedett vagyok veled :))

Fari képe

Fari 4998 napja

grt

VéZsé képe

VéZsé 4998 napja

Gratulálok Joci!!

zorin képe

zorin 4998 napja

Szép tempó, spori. Jót mentél! Gratulálok!!!

Ezüsthegyi képe

Ezüsthegyi 4998 napja

Gratulálok a PB-hez!!

toncsofia képe

toncsofia 4998 napja

Nagy futás volt ez így! Gratula Joci!

Edyth képe

Edyth 4998 napja

Nagy gratula a futásodhoz,és a PB.-hez!

csmiki képe

csmiki 4998 napja

Gratulálok!

feketearpi képe

feketearpi 4998 napja

Gratulálok,jól nyomtad!

Kolja képe

Kolja 4998 napja

Szép volt, Joci! Gratula a PB-hez.

prókátor képe

prókátor 4998 napja

Szép volt Joci!

RemAti képe

RemAti 4998 napja

Nagy gratuláció az új ECS-hez -:)

pen képe

pen 4998 napja

Éljen a PB futás, szép volt Joci! :o)

Sipi képe

Sipi 4998 napja

Gratulálok én is a PB.-hez, nagyon jó idő ez!

yoyo képe

yoyo 4998 napja

Na jól van!!  ezért az eredményért elnézem  a sántikálást ;) Szép volt Joci!

pecsenye képe

pecsenye 4998 napja

Gratulálok a pb-hez! 

dilisuni képe

dilisuni 4998 napja

gratulálok, amíg láttalak, addig tényleg szép, egyenletes tempót mentél, látszott, hogy élvezed a futást :)

Felszerelések