Wierchen futás

2017.03.12 Vasárnap, 10:30:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:06:13

Távolság

13.86 km Szint: 424 m

Tempó

04:47 p/km (12.56 km/h)

Pulzus

Átlag
170
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Wadkanz Budakeszi M táv
Reggel valahogy nem voltam túl motivált versenyezni, a start kicsit csúszott, amit nem élveztem igazán, mert fáztam.
Az élmezőny ahogy várható volt, igen erős volt.
Az első nagyon hamar elhúzott, négyen együtt mentek kb. 300 méter előnnyel őket pedig 2 ember követte.
Első 4 km emelkedő volt, ennek a végére behoztam a két leszakadó embert és megindultunk lefelé. Itt egyszer csak azon kaptam magam. hogy az élmezőnyt már nem látom. Végig jól látható volt a szalagozás, viszont narancs színűek voltak és azt mondták, hogy  a zöldet kell követni. Kicsit elbizonytalanodtam, mert sem előttem sem mögöttem nem láttam senkit. Aztán jött a szerpentines kaptatás fel az Erzsébet kilátóhoz.
Itt bele belesétáltam a meredek és lépcsős részekbe, viszont megnyugtatott, hogy láttam már embereket magam mögött. Az Erzsébet kilátóhoz felfele találkoztam ismerősökkel, de nem álltam le beszélgetni. A csúcson volt egy frissítőpont, itt egy kicsit elidőztem, mert nem tudtam eldönteni, hogy mit egyek. Megindult a menet lefelé. Az üldözőimet nem láttam és előttem sem volt senki. Virágvölgyig egyedül haladtam, ott viszont csatlakozott az S-táv talán középmezőnye és velük tudtam ismét jól haladni, húztak magukkal. Makkosi rétnél megláttam a Szabit, aki pont belesétált és rákiáltottam, hogy ne sétáljon bele. Aztán belesétáltam ott ahol ő is. J
Innen már csak lefelé vezetett az út. Szépen becsorogtunk a célig. A 6. helyest sikerült megcsípnem. Pulzus adatokat nézve nem hajtottam ki teljesen magam, de rendesen elfáradtam.  Jó kis rendezés, Zsolték kitettek magukért.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:06:13 13.86 04:47 12.56 424 0 0 170
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

bettina7 képe

bettina7 2638 napja

Ügyes voltál :)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!