Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 41 402 966 km-t sportoltatok
Mari blog
Ultrabalaton 2008
Mariann | 2008-06-25 21:39:45 | 4 hozzászólás
Ultrabalaton 2008  

Hol is kezdjem történetem, hisz annyi minden történt a két nap alatt, hogy nehéz egyelőre feldolgozni. Sok hatás, élmény ért futóként, szurkolóként és szemlélőként egyaránt.

 

Szombaton reggel-délelőtt indultam a helyszínre autóval. Szerencsére a vártnál jóval hamarabb megérkeztem Lellére, kb. 2,5 óra alatt. Lelléről – egyeztetéseket követően – Balatonmáriafürdőre vettem az irányt, ahonnan a váltó utolsó tagjaként a szombati záróetapnak neki kellett vágnom.

Az ám váltópont. De hol? Hol van? Hát fogalmam sem volt merre lehet, de mivel még rengeteg időm volt a váltásig (Márti fél5-5 felé rajtolt Keszthelyről, így nekem elég sok időm volt 2 órától) gondoltam sétálok egyet a parton, a fürdőzők-strandolók között, szemlélődöm és magamba szívok egy kis balatoni levegőt.

Mikor ez megtörtént, tovább mentem Pöfivel, az autómmal, hogy egy másik partrészen megálljak ismét váltópontot keresve, majd nem lelve. Viszont leltem egy fagyizót, így ki is használtam, bár nem volt az igazi. Vagy csak nyűgös voltam. J

Továbbhaladtam ismét, rendőröket kérdeztem a váltópontról, de sehol semmi infó. Végül sikerült Mártival megbeszélni, hogy Mamba is Máriafürdőn van, hívjam fel őt. Meg is tettem, majd kisvártatva kidrült, hogy Mamba azon a helyen van, pontosabban azon a helyen strandol, ahol legelőször megálltam. Nosza visszamentem oda. Hát és mit ad Isten, pont ott épült fel a váltópont. Helyben vagyunk végre, ez az!!! Ráadásul nem egyedül, hanem Mambával!

Szuper, legalább beszélgetünk, elvagyunk, várjuk a várhatóan 7 körül beérkező váltótársakat.

Szépen komótosan átöltözünk, iszunk-eszünk egy keveset és várakozunk.

Persze közben már izgulunk, ezért zenét hallgatunk és ugrabugrálunk. Közben sokan is lettünk szerencsére, így jót beszélgetünk mindenkivel. Öröm a sok-sok kedves ismerőssel találkozni és végre több szót váltani.

Már alig vártam a futást, a lábaim egyre jobban mentek volna már. Elhatároztam azonban, hogy – életemben először, na jó nem túl sokadszor – észen leszek, és észen futok, pulzuskontrollal. Muszáj, hiszen két napos versenyről van szó, nem halhatok be. De azért emellett nem ártana a gyorsaságot is valamilyen szinten megőrizni.

Készülődtem, beüzemeltem az MP3 lejátszót előre elkészített zenéimmel és levetkőztem topra, hiszen elég fülledt volt a levegő. Előtte sikeresen megtörölgettem napszemüvegemet a rágós zsepimmel, ami által a szemüveg használhatatlanná vált – legalábbis akkor mindneképpen. (remélem sikerül majd levakarnom, bár még nem kezdtem hozzá J)

Az időközben megérkezett Pitzivel Mártit és Fussanyit kémleltük távcsővel, hogy mikor érnek be. Hamarosan ez be is következett és sziluettjük körvonalazódni kezdett. Akkor hát felkészülni, nemsokára indulás.

Márti beért, gyors csapatrajtszám felvétel, dugóka átadása és már mehet is a menet. Mögöttem hallom a kedves ismerősök bíztatását, ami mint mindig, most is roppant jól esik!

Beálltam egy számomra kényelmes, öt perces körüli tempóra, ami tényleg jól esett és még annyira lassúnak sem mondható. Ezt lazán tudtam tartani, lazán ment maga a futás is és minden métert élveztem. Rég nem volt ilyen versenyen, de most igen, szó szerint minden méter jól esett!!!

Nézelődtem, elvoltam, hallgattam a zenét, elvoltam a gondolataimmal.

Az első frissítőt kihagytam, annyira közel volt, meg már nem is sütött a nap, így nem láttam sok értelmét. Tudtam, hogy Mamba valamivel előttem indult el, nem tudtam mikor érem utol, vagy utolérem-e. Egy idő múlva megláttam a távolban, majd egyre közeledtem hozzá. Ő volt a következő cél. Elhaladtam mellette, újabb frissítő (ezt már nem hagytam ki), majd újabb emberek előzése következett.

Jól haladtam továbbra is, amit csak segített (mi az hogy!) a csapattársak és Icu kísérete és időnkénti felbukkanása, lelkes szurkolása. Ekkor az MP3 dugókat is kivettem füleimből, hadd halljam őket, hadd köszönjem meg, hadd mosolyogjak rájuk. (ja, utóbbi fülhallgatóval is megy, na mindegy J)

Az utolsó előtti frissítésen Manóval is összefutottam, puszi-puszi, majd – komolyan mondom – az egész UB legjobb izoitalát kaptam tőle, megfelelő töménységben.

Innen már nem sok volt hátra, csak úgy repültek a kilik, még mindig nagyon élveztem. A pulzusom pedig a helyén volt, abszolút kontroll alatt tartottam. Nemsokára a célt is megpillantottam, ahol a szpíker hangját meghallva elkezdtem sprintelni. Ez szintén nagyon jól esett, nem kevésbé a célban szurkolók kedves fogadtatása és a szpíker kedvessége. Nagyon klassz befutó volt, ahol a csapattársak már vártak és kölcsönösen örültünk egymásnak.

Jó volt beérni, de jó volt futni is!

Nosza ivás, pár falat, majd irány a szállás. Az egyetemi gólyatábor emléke ötlött fel bennem, de nem rossz emlék az! Igaz, hogy ott nem szakadt be alattam az ágy, amikor ráültem, de hát kicsire nem adunk. J

Pók ott is volt, itt is, de szerencsére itt volt egy Pitzi is, aki leszedte a potrohost a plafonról. J

(képzelem akkor milyet futnék, ha pókkal kergetnének végig J)

Gyors zuhi Mártinak és nekem, majd vacsi, mert elvileg 10-kor zárnak az ételszolgáltató vendéglátóipari egységek. (fura, hogy bezárják a kapukat sok éhes száj előtt és a kopogtató pénz előtt).

Mivel sietni kellett, a srácok nem zuhizhattak le most, csak vacsi után, de szerencsére nem volt baj számukra. Találtunk is egy klassz helyet, ahol a többiek – Elek, Bocsi, Krisz és még jó pár jófej emberke – tévézett, evett, ivott, beszélgetett. Nosza mi is rendeltünk és lecsüccsentünk. Töltöttük fel energia raktárainkat és dehidrált szervezetünket. (jól van na, tudom, a bor nem éppen hidratáló folyadék J, de a Balcsin vagyunk vagy mi a tök J)

Közben ment a beszélgetés, jó hangulat. (Eleknek ezúton is köszönet a borkörért. J)

Mikor már fogyni kezdett a tömeg, és az oroszok továbbjutása is eldőlt, mi is elindultunk aludni a szállásra. Ez olyan éjfél körül sikerült is, bár nekem lehet tovább tartott, merthogy kiderült beszéltem valamit álmomban. J

 

Másnap, mikor felvirradt a nap, pontosabban mobiltelefonjaink csörgése, ébresztője szakította félbe álmunkat, felpattantunk és nem sokat teketóriáztunk, elindultunk a rajt felé. Noémi volt az aznapi első futó emberünk, ami meg is látszott, mivel jóval frissebb volt mint mi. (még jó J)

El is indult, mi pedig kávézni és reggelizni, majd szurkolni neki és a többi első váltószakaszos futónak. Kiabáltunk, bíztattunk, közben megtáplálkoztunk Pitzivel, Márti pedig melegített, mivel övé volt a 2. szakasz.

Közben irdatlan meleg kezdett lenni, tetejébe pedig fülledt volt a levegő is. De hősök voltak a futók, keményen állták a sarat és a próbatételt. Az egyéni indulókról is kérdeztettük a híreket, amik összességében bíztatóak voltak szerencsére!

Márti elindult, közben mi is a következő váltópontig (majdnem szegény Sanyi nélkül – még jó, hogy ő volt a következő futónk J)

Minden váltópont klassz hely volt különben, mivel sok ismerőssel lehetett találkozni, végre alkalom nyílt hosszabb beszélgetésekre is több emberrel!

Mikor Sanyi elrajtolt én is elkezdtem készülődni, átöltöztem és Mártival elindultunk Kenesére, ahonnan én indultam. Közben Pitzi és Noémi kerestek egy „Mekdöncit” táplálkozási céllal. Mártival útba ejtettük a futókat, ahol csak lehetett, nem hagytuk ki a szurkolást. Sanyit is beértük, aki nagyon jól nyomta!

Kicsikét ideges kezdtem lenni, mikor majdnem kavarogtunk egyet, de aztán könnyen megtaláltuk a váltópontot szerencsére.

Biztonságba helyetem Pöfit, a kocsim, amit (akit) Kenesén hagytunk és Pitzi autójával mentünk Tihanyba. Elkezdtem melegíteni, elkezdtem készíteni magam lelkileg is a melegre. Érdekes, de ma is alig vártam, hogy elinduljak, akárcsak az első napon. Ez jó! Kendőt kötöttem a fejemre, bevizeztem, meg az egész fejem, pólóm. Hűtsön, amíg csak lehet.

Mielőtt elindultam volna, volt szerencsém pár egyéni indulót is megfigyelni frissítés közben. Hát ez maga volt a csoda számomra, mekkora hősök!!!

Elindultam én is. Nagyon meleg volt, még annál is melegebb, a szakasz 80-90 %-kán pedig nem volt árnyék. Figyeltem a pulzusra, a testem jelzéseire és hallgattam a zenét, ami nekem az utóbbi időben nagyon sokat segít. (hiába a spinning)

Szépen lassan fogytak a kilik. A frissítőkön mindenütt ittam izoitalt, és mindenütt jól bevizeztem magam. Elég sok embert sikerült elhagynom. Volt aki épp kifeküdt, vagy leült, de sok futót is elhagytam, ami – bevallom – jó érzés volt! Nagyon meleg volt, de úgy éreztem nem jelent legyőzhetetlen gondot, bírom! De meg kell jegyeznem nagyon sokat jelentett a szurkolók bíztatása is, mindig volt aki akár csak egy tapssal vagy „hajrá”-val bíztatott, ami nagyon sokat segített!

Néha még a tájban is tudtam gyönyörködni. A pálya szinte végig emelkedett, bár nem nagyon, de folyamatosan. Kb. 3-4 kilivel a cél előtt beértem Bocsit és az őt kísérő Eleket, akitől kaptam frissítést is. Utóbbi nagyon jól jött, tekintve, hogy az elkövetkezendő kilik gyakorlatilag nulla árnyék és frissítő nélkül, az út melletti aszfaltozott és a meleget magából töménytelenül ontó bringaúton igencsak lassan teltek.

Itt azért már volt egy kis szenvedés is, de tartottam a tempót. Viszont alig vártam a cél felbukkanását. Mikor megláttam és meghallottam az engem ott váró és bíztató csapattársakat és fórumosokat, elindultak a lábaim és sikerült kicsit meghúzni a végét!

Hálás köszönet ismét a szurkolásért a csapattársaknak és Panferiknek, Krisznek, Bökinek és jajj még kinek is, nem szeretnék senkit sem kihagyni!

Böki jól fellocsolt, ami nagyon jól esett. Ittam egy csomót (még egy órával utána is rengeteget, kb. két lityó simán belém ment), de valahogy nem sikerült lehűlni még jó sokáig, a combjaim szó szerint forróak voltak.
Kemény volt, de szép és jó és éppen ez adja az értékét!

Következett Pitzi az utolsó szakasszal. Ahol lehetett szurkoltunk neki, majd Tihanyba, a végső célhoz autóztunk, ahol a közös befutóra vártunk. (közben ismét rengeteget ittam)

És megjelent Pitzi a célban, aki a végén olyan, de olyan sprintet vágott ki, hogy ihaj. Fuccs is lett a közös befutónak, de annyi baj legyen, ennek ki kellett jönnie! J

Átvettük az érmeket, készült rólunk Gabesz jóvoltából csapatfotó, majd irány a kaja!!! Már nagyon éhesek voltunk, fel is faltunk minden. Utána gyors zuhi, közben egyéniek tapsolása következett.

Sajna lassan indulni kellett, de még menet közben megláttuk Farkast kb. 2 kilivel a cél előtt. Meg is álltunk, hogy még bíztassuk egyet a végén és szurkoljunk neki, elvégre nagyon nagy tettet hajtott végre!!!

Kenesén fagyiztunk egyet, Balcsi partot szemléltünk, majd a többiek indulása után Csigusz GPS vezérlésével és egy lassú poroszkálós szakaszt követően én is elindultam Kecsó felé. Szerencsére ott volt Csigusz, akit követhettem kocsival és kivezetett a „dzsumbujból”, amit ezúton is köszönök neki!

Ahogy köszönöm ezt a remek verseny a szervezőknek, Szaszáéknak, köszönöm a futást csapattársaimank, a szurkolást, a jó társaságot mindenkinek!

Óriási élmény volt és már most tudom, hogy jövőre is át akarom élni!

Gratulálok minden csapatnak és futónak, de legfőbbképpen az egyénieknek, függetlenül az időtől és a teljesítéstől!!!

2008-06 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (3 bejegyzés)
2007-09 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (7 bejegyzés)
2007-03 hó (3 bejegyzés)