Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 42 093 245 km-t sportoltatok
Kis esti csellengés ...

Mátrai Csillagok 25km

MungDaal | 2011-06-26 22:37:05 | 10 hozzászólás

Mátrai Csillagok 25km
Ezt a túrát a párom és a munkatársnői nézték ki erőpróba gyanánt még kora tavasszal. Mire eljött a nap (izé éj), a többiek lemorzsolódtak, így ketten vágtunk neki a Mátrának.
Mivel Mazsi időközben elkezdett futni, így felmerült a gondolata annak is, hogy a 15 kilis távot, vagy a 25-ös egyes szakaszait esetleg kocogjuk. A táv sem volt egyértelmű. A kérdés még akkor is nyitott volt mikor Gyöngyösön kiszálltunk a kocsiból. Épp a cuccok között matattam, mikor megkérdeztem Mazsit, hogy hol vannak a botok? – Úgy terveztük, hogy botokkal vágunk neki a túrának, ez a módszer már hazai terepen is bizonyított, a kedves jobban bírta velük a gyűrődést. – Nos a botok a lehető legjobb helyen voltak. A hálószobában az ajtó mögött ...
Rövid helyzetelemzést követően meghoztam a döntést: Futkosás óne, gyaloglunk. 25km-en, 810m szinttel, punktum. Villámgyorsan kiosztottam a lámpákat, csini a Petzl kapta, apa pedig magára aggatta a kétes minőségű vaterás izébizét, amit pár napja vett occsóért ... Hátamra kaptam a camback-et, 2l vízzel, a zsebekbe 2 csomag kekszet toltam, a zsákba belegyűrtem két szélkabátot, végszükség esetére. Egy rövid regisztrációt követően (19.28) nekivágtunk a még napfényben fürdő Sárhegynek, melynek oldalán ameddig a szem ellátott túrázók százai nyüzsiztek (szó szerint, 450-en indultunk a 25km-es távon, meg még vagy 150-en a 40-en, hogy a többiekről már ne is beszéljek. Gyöngyösről kiérve nekivágtunk első 340m szintünknek. A kedves a kezdeti beszélgetős kedvéből vesztett picit, és eltelt még vagy 40 perc mire újra szóhoz tudott jutni :). Addigra már jócskán fenn voltunk a Sárhegy gerincén, a tömeg is gyérült. Úgy saccoltam kb. 150-200 embert megelőztünk, megtapostunk, megismertünk testközelből. Fenn a csúcson, az adótorony mögött egy széles dózer útba torkollot az ösvényünk, itt néhány lépés után valahogy kocogósra vettük a figurát, hogy azután egy éles jobbossal ismét berombolhassunk a susnyákosba, ahol a derékig érő flórában küzdhettük magunkat előre az ismét besűrűsödni tűnő emberárban. Itt kezdett az út lejteni, a talpam meg viszketni. Megpróbáltuk újra kocogósan előadni magunkat, több-kevesebb sikerrel. Én rutinosan pofátlankodtam magam előre a kacarászva, beszélgetve sétáló tömegben, Mazsinak ez nem ment ilyen jól, le is maradt kicsit itt-ott. Nehezen haladtunk előre. Már csak azért is, mert a szűk ösvényről lelépve a derékig érő susnyákban nem lehessen tudni, hogy mire lép az ember fia-lánya, az 5.25-ös tempónál meg ugye nem túl egészséges belerúgni egy lófejnyi bazalttömbe, miközben sűrű bocsi-bocsika közepette próbálod visszanyerni az egyensúlyodat a tömeg felé kapkodva ... Néhány kanyarral és több tucat bocsi-bocsikával később végre megérkeztünk az első ellenörző ponthoz a Szent-Anna kápolnához. Tartva attól, hogy a botok kímélése Csini térdeinek idő előtti amortizációjához fog vezetni, felvetettem vele a térdszorítóit. Az aggodalmam alaptalannak bizonyult, de erről majd később. A nap úgy gondolta, hogy ő már eleget látott és komótosan eltűnt a horizont alatt. Némi pecsételést és némi ivást követően bevágtunk az erdőbe. A cirka 340méter mászás meghozta gyümölcsét, 6.00 körüli tempóval kocogtunk a tágas dózeren, ahol örömömben sikerült benéznem (sokad magammal) a sárga jelzést. Illetve dehogy néztem, nem néztem én semmilyen jelzést, csak futottam-futottam. Első elkeveredésünket követően úgy döntöttem, hogy helyismeret híján ideje előkotornom a zsákból az itinert. Előkotortam. Rá kellett döbbennem, hogy az ember vagy fut, vagy olvas, vagy futva olvas éés egyenesen berombol a vadaknak lekerített vadaskertbe ...
A lekerített dagonyásból kikeveredve végig követtük a kerítést egész le a völgybe, hogy azután a 24-es főúthoz érve, néhány száz méter után ismét eltűnjünk az immár setét erdőben. Fejlámpáinkat felkapcsolva kocogtunk tovább. Erre a túrára vettem egy occsósi fejlámpát a Vaterán anyának. Dee miután kézbevettem, úgy döntöttem, hogy Csinim fut a Petzlel, én meg a Vaterással. Nos, bölcs, döntés volt. Rövid talpalást követően beértünk az üdülősor utca alsó végére, ahol a változatosság kedvéért a kedves kavart el, de ezt a benézésünket is sikerült 200 méteren belül korrigálnunk. Itt volt pici duzzogás, mert a drága cikinek érezte, hogy újra látnak minket azok akiket nemrég olyan ügyesen megelőztünk. Mondtam is neki: Ez csak egészséges versenyszellem! Nyugi, még egy-két óra és elmúlik! ;) Az következő 50 méternyi szintet, ismét a túrázóket kerülgetve hagytuk magunk alatt. Felérve a Kozmáry kilátóhoz, vettem magamhoz csokit, vizet. Mazsi,  nem volt hajlandó enni, mondván, tuti kirakná. Némi morgás közepette, beleerőltettem két korty vizet. Miután megkaptuk a soronkövetkező plecsninket, folytattuk utunkat Sástó felé. Az elkövetkező 170 méternyi szintet Szentjánosbogár bámulással, hasraeséssel (én adtam elő), csillagos ég bámulással, majdnem hasraesések sorozatával tettem változatosabbá. Az étteremnél lévő ep.-nél volt lilahagymás zsíroskenyér, isteni finom volt. A sástó melletti kis réten folytattuk utunkat, ahol rá kellett döbbennem, hogy az összes túrázót megelőztük és tök egyedül szédelgünk az ismeretlen setété erdőben. Úgy 15 percnyi kocogás után már kezdtem nagyon várni a következő ep.-et, illetve annak a pataknak a felbukkanását, melyet írt az itiner. Dee a patak csak nem jött, csak fák meg fák. Már-már épp vissza készültem fordulni, mikor két fejlámpa imbolygó fényére lettem figyelmes a következő kanyar után. Itt picit belehúzva beértük a leggyengébb futókat. :) (bocsi futók!). A két srác megnyugtatott, hogy úgy 50 méter után ott lesz az a bizonyos patak. Együtt kocogtunk tovább. Itt az ösvény lassan konvergálni kezdett a vízszinteshez, úgyhogy sikerült beleerőltetnem nőmbe egy fél szelet jóreggelt kekszet két korty vízzel, ájvé! Erősen gyanítottam, hogy az elmúlt 14 kilométert üveghangon kocogta (az erős, köves felfeléken gyalogoltunk bele néha) végig. De ment rendületlenül, mintha nem is ez lenne az első komolyabb terep edzése ... Lajosházára egy kiszáradt vízmosáson jutottunk le, bokáig érő avar alatt bazalt görgetek, és ágak igyekeztek kifordítani bokánkat, szerencsére sikertelenül. Mire leértünk az aljba, éreztem, hogy a már hosszú hetek visszapofázó szalagjaim meg fognak tréfálni, ez kicsit elrontotta a hangulatomat. A kedvest spanolta a tény, hogy egyik futó párost a másik után hagytuk ott. (a 6.00-át viszonylag lazán kocogta a sötét göröngyös ösvényen, noha a pulzusa az egekben lehetett. Nem pulzusmérő nem volt rajta.) Majd beértünk két agilisabb srácot, akikkel csini töretlenül tartotta a tempót. Időnként rá is szóltam, hogy drága, nem futni jöttünk! A futókat meg végképp nem kellene előzgetnünk! :) ...
Valahol itt a Gyöngyössolymos előtti utolsó erdős részen döbbentem rá, hogy rövidesen klausztrofóbiás rohamom lesz ettől a rohadt fejlámpától. A mellettünk-fölöttünk összezáródó sűrű lombkoronán a lámpám egy határozott éles szegélyű világos kört rajzolt elém, úgy 60-80 centire a lábaimtól. Futva a dolog úgy festett mintha egy cca. 2,5 méter átmérőjű sötét csőben rohannék, ahol a megvilágított szakasz valami rafinált oknál fogva mindig előttem halad úgy jó fél méterrel, én meg loholok utánna a setétben. Így persze, hogy sikerült az összes létező kissebb-nagyobb kőbe jól belerúgnom, ágba belebotlanom, dagonyába megcsúsznom. Ez a végére be is tett a mostanság folyamatosan kínosan feszülő szalagjaimnak. A dolog pikantériája, hogy nekem sikerült végig 138-145 körlüi pulzussal előadnom a 810 méternyi szintet, az elején lévő emelkedőn volt 145. Igaz, ott "csak" erőltetett menetben haladtunk fölfelé. Nem sokkal később egy kissebb csoporttal kiértünk Gyöngyössolymosra. Megkaptuk az utolsó pecsétünket és hajrá, neki a setétnek. Itt volt még pici emelkedő, ahol nőm rendületlenül tartotta a tempót a futókkal, én meg kezdtem bicegősre fogni. Itt kicsit morgósra fogtam a dolgot. Marhára idegesített a jobb lábam. Csinit sétára szólítottam föl, mondván, drága, holnap nem fogsz bírni lábraállni! Persze közben meg az én jobb lábam készült beadni a kulcsot. A bába-kőnél jött még egy utolsó plecsni, majd a maradék 4 kilit hol keservesen kocogva, hol sétálva abszolváltuk, miközben az összes lehagyott futó megelőzött bennünket. Csinin láttam, hogy ez marhára dühíti :), hiába no, a versenyszellem! Mondjuk így is sikerült összesítésben a 36. helyen végeznünk a 450-ből. Persze ez inkább a (futó) mezőnyt minősíti, sem mint minket ;) (Bocsi, Gyöngyösi terepfutók!) Mazsi a nők közt a HARMADIK helyen végzett! :))) Igaz ez őt kissé frusztrálta, hazafelé a kocsiba végig azt hallgattam, hogy majd jövőre megmutatja! :) Összességében egy nagyon kellemes kis nyár esti kocogás sikeredett, az elbűvölően szép Mátrában.

2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)