Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 027 016 km-t sportoltatok
Philo, aki megtért ;-)

Mérföldkövek -  4. A harmadik félmaraton: Ják, 2013. december 22. – 1:50-en belül

philosopher | 2014-08-21 12:56:36 | Nincs hozzászólás!

2013. december 22 – a dátum, amikor megtudtam, hogy mennyire kishitű vagyok. Gyors számadatok: 8 hónapos edzésmúlt, 918 lefutott kilométer, 103 alkalom, átlag 8.9 km-el, az addigi legjobbam egy 10 km-en elkövetett 5:11-es átlagezresek és egy 21.1 km-en abszolvált 1:53:38-as futika volt.

Vasárnapi szokásos futást terveztem de ez lett az én Karácsonyi ajándékom saját magam számára!!! Csak kivánni tudom, hogy mindenki legyen annyira boldog, mint amennyire én akkor boldognak érzem magam! Igazából csak elindultam futni egyet, gondoltam egy 10-es, vagy 12-es befigyel...aztán 7-nél egész jó volt a részidőm (35:58) és ott volt pont egy forduló az útvonalon...godoltam, 14-nél majd eldöntöm, hogy futok-e tovább, vagy sem...aztán 14-nél értem újra a házunk elé, de még mindig (magamhoz képest Kacsintás) nagyon szép részidőket hoztam (1:11:51), tehát futottam tovább. Az utolsó 3 km egész kellemetlen lett, mivel közben csúnyán besötétedett és nem volt nálam sem innivaló, sem szőlőcukor, sem lámpa, sem láthatósági mellény, semmi...aztán a végén már csak a telómon figyeltem a részidőket, hogy beleférjek az 1:50-be és végül is szépen hoztam, amit kellett! Ahhoz képest, hogy 2013-ra a még csak a "fussam le a távot", majd a "férjek bele 2:10-be", majd "meglesz 2 alatt" volt a cél, a sárvári esős/lucsogós/dimbes-dombos 1:53-as félmaraton és ez a varázslatos 1:49 feledtette az összes kinlódós időszakot (amiből hála az égnek nem volt sok).

 

 

 

Rendkívül sokat agyaltam rajta, hogy mégis ez miért történt? Nem értettem… Az étkezési szokásaimon nem változtattam, nem voltam különösebben kipihent (azóta is a 2013-as decemberem volt km-ben a legjobb), max az ünnepekre való készülés miatt lehetett bennem egy kis extra…és ami a legfontosabb: kishitűségem végképp legyőzetett! Nincs olyan, hogy eredménytelenség, csak max türelmetlen az ember ;-)

Mérföldkövek - 3. Az első félmaraton: Esztergom, 2013. szeptember 29. – Táv legyőzve

philosopher | 2014-08-19 12:39:33 | 3 hozzászólás

Az 59. futásom lett az a pont, amiről azt gondoltam a leges-legelején, hogy akkor itt és most vége. Természetesen mi, akik megfertőződtünk a sport okozta kirobbanó örömérzettel tudjuk, hogy az ilyen jellegű elhatározások – midőn „ha meglesz a félmaraton, akkor okés cél teljesítve, futás kipipálva” – szimplán nem működnek. Ugyan úgy, ahogy nem könnyű letenni a cigit, nem egyszerű megszabadulni az alkoholtól, iszonyat nagy meló kell ahhoz, hogy az ember feladja a futást, feladja azt a cirógató érzést, amikor a friss levegő átjárja a tüdő apró bugyrait, a napfelkeltés / napnyugtás, a természet gyönyörűsége által szembe könnyet csaló futásokat, a csendes esőben levezetett kocogásokat, a szűz havon megtett botorka futólépéseket :D :D :D Sosem hittem volna, hogy a futásról így fogok vélekedni!

Na, de vissza a számokhoz: 58 futás, 5 hónapos futásmúlt, 510 megtett kilométer és egy 5:29-es átlagezrekkel elvégzet personal best 10 kilóméteren.

Szeptember 8-án csináltam egy amolyan főpróbát, ahol 20.03-at 1:55:06-al, 5:44-es átlagezrekkel és 162-es átlagpulzussal nyomtam, remek hangulatban. Ebből aztán mertem nagyot álmodni és megerősítettem magamban az elhatározást, midőn Esztergomban 2 óra alatt fogom futni a félmaratont.

A városba egy nappal korábban érkeztünk kedves feleségemmel és egy barátunkkal. Mivel már vendégeskedtünk Esztergomban, ezért egy olyan szállodát választottunk, amit már ismertünk. Nos, úgy tűnt, hogy a 2004-es látogatásunk óta nem nagyon járhatott ott senki, kissé lepusztult és elhagyatott volt, látszatra pedig csak mi voltunk az egyetlen szállóvendégek (plusz néhány csótány). A szoba kész rémálom volt, a reggeli – ami miatt általában imádom a szállodákat – szimplán szinvonalon alúli volt. Az izgalomtól és a rettenetes körülményektől természetesen az éjszakát többé kevésbé ébren töltöttem :D

Másnap a verseny előtt időben beregisztráltunk, felvettem életem első rajtcsomagját, megcsodáltam az első igazi „versenyes” pólómat :D. A szervezés remek volt. Családias hangulatban nagyjából 350 versenyző várt a rajtra 10 és 21km-es távokon. Kedvesem akkor még csak a 10-t nyomta, barátnőnk és én pedig a felest. A pálya viszont maga volt a rémálom: kétszer kellett felfutni a Bazilikához (ugye ezt csupán a turisták miatt anno egész magasra építették ;-)), a Duna-parti sétányon a romantikus gesztenyefák között az őszi időpontnak és lehullot gesztenyéknek köszönhetően gesztenyeszőnyegen kellett futni (vizuálisan megvan ez??? – olyan, mint amikor a Jedi visszatérben a birodalmi lépegetők a farönkökön brékeltek :D ), volt olyan rész, ahol „egy sávon”, libasorban haladtunk, illetve rohantak velünk szemben kb 30 cm-re egymástól oldalirányban a sáros, csúszós ösvényen. A Bazilikához felvezető út macskaköves volt és valahogy kevésbé bírta a súlyom – minden 3-4. kifordult, csak hogy kímélje a bokát :D Szóval a nagyravágyó 2 óra alatti tervet gyorsan leredukáltam a „csak ezt éljem túl”-ra.

A sok nehézség ellenére mégis sikerült egész szép időt futnom elsőre: 2:05:49 lett a vége. A hihetetlen kimerültségérzetet csak a kicsorudló örömérzés tudta felülmúlni. Sírtam. Ok, csak kicsit, de akkor is :D Kedves feleségem várt a célnál és természetesen rögtön a nyakamba borult… nos ilyenkor nehéz nem elérzékenyülni…

A futás után még várt ránk a Szamos cukrászda minden igényt kielégítő kínálata és egy 3 órás autóút vissza Vas megyébe.

Levontam a tanulságokat magamnak:

  1. Verseny előtt át kell nézni a térképen, hogy hol fog az ember futni
  2. Macskakövön, sárban, szűk helyeken NEM futok ilyen rendezvényen. Azért megyek el egy versenyre, hogy jól érezzem magam, hogy az atomoszférája átjárjon, a futásra, ritmusra, légzésre figyeljek és nem arra, hogy mikor töröm ki a bokám. Lehet akármilyen jó a társaság, engem ezek a dolgok nagyon zavarnak.
  3. Még mindig gyenge vagyok :D
  4. El kell kezdenem az alacsony pulzusos edzéseket
  5. Kimerítő fizikai igénybevétel után nem túl sexy 3 órát vezetni :D és inkább fizetek többet egy szállodai szobáért, mintsem még egyszer csótányokkal aludni ;-)
Mérföldkövek - 2. Az első nagyobb táv: 18.36 km
philosopher | 2014-08-18 10:29:18 | 1 hozzászólás

2013.07.13-án, 2,5 hónappal a kezdés után vettem rá magam első alkalommal, hogy valami nagyobb távot teljesítsek. Ez akkor a 31. futásom volt, és ezt megelőzően mindösszesen 217 kilómétert futottam, 7,2 km-es átlagtávokkal. A sebességem lassan, de biztosan megközelítette, majd (alulról nézve) elhagyta a 6 perc/km-t, amit amolyan részcélnak tekintettem anno. Ugyan sok tudatosság még nem volt benne, de elkezdtem figyelemmel kísérni a pulzusaim alakulását és igyekeztem futás előtt néhány órával már nem kávézni :D :D :D.

A futás előtt nagyon izgultam, igazán nagy kihívás volt ez akkor. Az útvonalat úgy lőttem be, hogy ne kelljen sehol sem megfordulnom – valahogy ezt mindig is útáltam - , ezért egy kört írtam le: Ják, Perint, Szombathely, Petőfitelep, Balogunyom, Ják.

 

 

A futás első 8 km-ét teljesen kontroll alatt tudtam tartani. A tervezett 5:50-6:10 közötti ezreket tudtam tartani. Itt volt egy törés és leromlottam 6:15-6:30-ra, majd az utolsó 3-4 kilóméterre teljesen szétestem. Amikor megláttam kisfalum házait a messzeségben közeledni, szinte zokogtam belül a gyönyörűségtől, hogy „mindjárt” vége. Amikor pedig hazaértem, csupán az előkert pázsitján végigdölve tudtam megnyugvást találni. Rettenetesen kifáradtam :D

A vége 6:20-as átlagezreket hozott, 1:56:28-as idővel, 168-as átlagpulzussal és egy a végtagjait véletlenszerűen szétszóró, pázsiton fekvő emberi ronccsal. Nagyon-nagyon boldog voltam, hogy sikerül és nagyon-nagyon éreztem, hogy mennyire gyenge vagyok :D

 

Bosszantott kicsit a dolog, így augusztus 10-én, egy hónappal a „nagy futás” után újra nekiláttam ugyan ennek a körnek. A vége 1:51:36 lett, 6:04-es átlagezrekkel, 159-es átlagpulzussal és egy, a világból örömében kifutó, boldog, erős, céltudatos emberrel!

Itt mutatkozott meg számomra igazán első alkalommal, hogy mennyire alulértékeljük a saját teljesítményünket, mi, amatőr sportolók. Kishitűségünk miatt eleve kudarcra ítéltetjük magunkat, viszont ha képesek vagyunk a szokásosnál egy kicsit több fájdalmat bevállalni és kitartani céljaink mellett, akkor hihetetlen eredményeket érhetünk el!

 

Ez után a futás után döntöttem el: nem, hogy lefutom a félmaratont 2013 szeptemberében Eszergomban, de kettő órán belülre pozícionálom magam.

…nos, itt az is bebizonyosodott, hogy a nagy lelkesedésben, és a kissé fentebb emlegetett „hihetetlen eredmények” kergetésében az ember könnyedén áteshet azon a bizonyos lovon :D :D :D …de erről egy kicsit később bővebben ;-)

Mérföldkövek - 1. A kezdet

philosopher | 2014-08-16 07:01:22 | 5 hozzászólás

Nem fogok túl nagy meglepetést okozni: minden kezdet nehéz :D.
Nem maga a fizikai megterhelés, hanem a döntésed súlya. Elhatároztam, hogy csinálni fogom. Ez azzal jár, hogy futok akkor is, ha nincs kedvem. Futok akkor is, ha esik az eső. Futok akkor is, ha a lábaimat még feszíti az előző futás fájdalma. Hidegben, melegben, sárban, esőben, hóban, szélben…


Az első 10 alkalom átlaga 5,3 km lett és ez a 10 alkalom elég volt ahhoz, hogy az állapot, amit az elején csupán „a döntésem következménye”-ként aposztrofáltam, átváltson vonzódássá, később függéssé, még később megszállottsággá (jó értelemben véve természetesen).
Tudtam, hogy az elhatározás, az eltökéltség, a kitartás, a távoli cél elérése érdekében megtett erőfeszítések azok a „segítők”, amik ösztönözni fognak még akkor is, amikor esetleg inkább döglöttem volna otthon a nappaliban.
Egy hónappal a kezdést követően a naplómban már ilyen jellegű bejegyzés is volt: „…esőben, sárban, jó hangulatban, nulla fáradtsággal…”. Itt már élveztem a futást és amellett, hogy már volt célom vele, jókedv társult a fizikai igénybevétel mellé.
A célokat a következőképpen határoztam meg:
1. Kitartani a futás mellett, a heti rutin részévé tenni. Az elvárt eredmény, hogy megtartsam az egészségem és bírjam a tempót a fiammal.
2. Egy éven belül lefutni egy félmaratont. A legelején ez nagyon távoli célnak tűnt. Akkor belegondolva kissé szkeptikusan nyilatkoztam erről. Aztán nagyon gyorsan változott minden és nagyon sokat kellett változtatnom a teljesítményem megítélésérő…de erről majd később, részletesebben… :D
3. 40 éves koromig lefutni egy maratont. Igen, ez a célkitűzés akkor csak nagyképűségből hagyta el a számat… nem is törődtem vele túlzottan. Most, kicsivel több, mint egy évvel a kezdés után pedig már nyomom a 20 hetes maratoni edzéstervet és igazából nem csak lefutni szeretném, hanem 3:30-al teljesíteni. Sőt, nem is a maraton a legfőbb cél, hanem a triatlon… de erről majd kicsit később, részletesebben… :D

Közben folyamatosan a netet bújtam, hogy minél több infót szerezek a futásról, a körítéséről. Edzéstervek, eszközök, berendezések, ruhák, versenyek, filozófia, fiziológia, táplálkozás, közösségi aspektusok… Mindent kutattam, ami csak elérhető volt. Beszereztem a Runner’s World régebbi számait, regisztráltam on-line tartalom hozzáférésért számos helyen, letöltöttem és feldolgoztam digitális tartalmakat. Megszerkesztettem a saját Excel futónaplómat, statisztikáztam, kiértékeltem…és élveztem…és élvezem a mai napig.
A neten olvastam először a „flow élmény”-ről is. Sose hallottam róla azt megelőzően.
Wikipedia idézet:
„…A Flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli…a Flow-élmény egy teljesen koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően terelni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény, vagy tanulás végett. A Flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy spontán, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot megoldunk, de a Flow-t úgy is le szokták írni, mint egy egyszerű mély koncentrációt, amikor csak az adott feladatra koncentrálunk...”.

A flow élmény definíciója egyébként egy magyar tudóstól, Csíkszentmihályi Mihály-tól származik. Számomra úgy realizálódik, hogy teljesen belesüllyedek a futásba. Elnyel. Energizáltnak, igazán élőnek érzem magam teljes koncentráció mellett, ami nem egy erőltetett, fókuszált tevékenység, hanem eredendően jelenlévő. Teljességgel eltűnik minden mentális korlát és megtapasztalom azt az érzést, ami számomra a szabadságot jelenti (fizikai és legfőképp szellemi síkon is). Ha nagyon-nagyon egyszerűen akarom ezt körbeírni, akkor a következőképpen fogalmaznék: „Amúgy is egy olyan sokat beszélgetős pajti vagyok, de amikor egy flow élménnyel átitatott futás után hazatérek, akkor úgy jellemzem a tevékenységem, hogy csacsogósra futottam magam.”
…és igazából csak ez számít, nem a hosszútávú célok, nem a pace-k ostroma, nem a dombok meghódítása…csak a boldogság!

Első blog, első bejegyzés...

philosopher | 2014-08-16 06:56:15 | Nincs hozzászólás!

Felbuzdúlva egy ismerősöm azon törekvésén, midőn motivációs céllal életének bizonyos eseményeit megosztja az afelől érdeklődőkkel, én is klaviatúrát ragadtam, hogy napló jelleggel elsősorban saját magam számára megörökítsem, hogy – s – mi történt/történik velem, 2013 április 25-óta. 
A dátum pontos meghatározása nem véletlen: ez volt az a nap, amikor az elhatározást tett követte és futócipőt ragadtam…illetve kerestem valami használaton kívüli lábravalót, amiben kiszambáztam életem első on-purpose futására. 4.06 km Ják és Balogunyom között. Közben sétálgatva és azon tűnődve, hogy micsoda egy piponya ürge vagyok, hogy még ennyit sem bírok futni :D

Runtastic Link GPS adatokkal


első futás :D

110 kg-ot nyomtam, éppen egy téli „tömegelésen” voltam túl. Kezdett kinyílni a szemem és nem tetszett, ahogy a sportra gondoltam akkoriban. Sport gyanánt konditerembe jártam. Belegondolva, rengeteg időt elpazaroltam hiúságom építgetésére. Valahogy anno nem tetszett, hogy a majd 190 cm-es magasságomhoz mindössze 68 kg testsúly párosult és eldöntöttem, hogy márpedig valami férfifélét faragok magamból. Ez hosszú-hosszú évekig tartott, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A vége az lett, hogy tükör előtt pózolgó, nárcisztikus nyálgép lettem, aki önnön vélt nagyságától megrészegülve valami teljesen torz képet alkotott a sportos életformáról. Heti 5 edzés, 3 óránkénti szigorú diétának megfeleltetett étkezés, rengeteg táplálékkiegészítő…. És persze tükör előtt pózolgás. :D
Egyre kevésbé tetszett ez. Aztán amikor feltűnt, hogy a felszedett izomtömeg marhára nem segít abban, hogy bírjam a 6 éves fiam által tartott nap-mint-nap kiképzéseket, akkor elgondolkodtam rajta, hogy talán változtatnom kellene. Így találkoztam a futással. Nem tudom, hogy miért épp a futással. Soha nem szerettem futni, soha nem szerettem az állóképességi sportokat. Aztán valahogy valami elpattant bennem és teljesen magával ragadott ez a sport. Futó lettem :D
Az első héten kétszer mentem el futni és úgy kimerítettem magam, hogy a következő héten az első kóbor vírus ledöntött. Amikor kifeküdtem a lázat, folytattam az edzéseket. Az első 4 hétben csak heti kétszer. A 7. alkalom volt az első, amikor végig futottam és itt már öt és feleket nyomtam. Az ötödik héttől már heti háromszor merészkedtem ki. Öt hónap után már stabilan heti négyszer és jelenleg (egy évvel és néhány hónappal a kezdés után) heti ötször futok, háromszor úszok, kétszer kerékpározok, kétszer konditermet látogatok – ideális esetben, de erről majd később..