Csupa jó dolgok jönnek, meg csupa jó dolog van amúgy is. Nos. Először is belaktam az új helyemet a munkahelyen: betettem az asztalra egy elmosatlan kávésbögrét. Néhány pár futócipőnek még keresem a helyét, de a teljes hatalomátvátelmég odébb. Persze nem én vagyok az utolsó ember, aki az irodába jön mostanában, ideiglenes, ámde eszement tervek szövődnek arra, hogy miképpen lesz megoldva például a Zokszigénellátás, miután az iroda népessége 100 fő/négyzetméter fölé emelkedik tartósan. Egyelőre a Zokszigénpalack áll nyerésre, de a helyhiányt is igyekszünk előre megoldani, vagyis az asztal alatt hasaló kollégától a szembeszomszédhoz a trolivezetéken áteresztett ipari alpinistán át a szekrényben ülő törpe és/vagy kínai bedolgozóig minden az eszünkbe jutott.

Apropó: szembeszomszéd… Az elsőn egy nénike lakik, alatta egy zöldséges, minden portékájával együtt. Csodálatos szimbióziban élnek ők, a minap például a nénike kihajolt az ablakon é a falhoz csapkodva lerázta az utcára a telelésre beviendő muskátlik földes gyökerét. Alatta a zöldséges állt, aki akkor is rezzenéstelenül figyelt egy távoli, általa jól meghatározott és senki másnak nem körülírt titkos pontot valahol a Meki és egy tűzcsap közt, amikor a néni dolga végeztével kisseprűvel  tisztogatta a megüresedett párkányt – természetesen az utcára. Az egyetlen megoldási javaslatom a helyzet furcsaságainak megoldására az, hogy innen nézve talán igen, de amúgy messze nem egy síkon/dimenzióban/világban élnek, talán bizony az is lehet, hogy a néni olyan, mint egy évmilliókkal ezelőtti szupernovarobbanás, amit most látunk; már rég lesöpörte a párkányt, de a híre a szemembe csak most jutott el. Esetleg a zöldséges halt már meg régen, csak én látom úgy, hogy az ajtaja előtt rendezgeti a gyümölcsöt

No persze azért az élet nem áll meg körülöttem, éppúgy dolgozom, mint más és éppúgy emlegetem különböző, általam nem is ismert személyek különféle oldalági családtagjait, mint eddig. De most van idő picit tervezgetni, a jövőbe tekinteni.

Most csak kicsit akarok előre látni, mondjuk még másfél hónapot… Mert, mint mondtam, jó dolgok jönnek, mindjárt holnap a Balaton Maraton, haverokkal, futással, viccből-Balatonban-fürdéssel (amit nagyon utálok, de mégis jó), talán nagy beszélgetésekkel. Aztán nemsokkal később költözés, belakása az új helynek, aztán megint futások, Fürdőruhás Mikulásfutás, Nyusziszülinapi banzájfutás, Remélem, hogy Cucufutás is… McDermed’s Domonyvölgyben.

Téli összedöffenés a rózsaszínekkel.

Aztán, remélem, néha téli bevackolódás, kuksolás kifele.

Remélem, tél. Párás, havas, ropogós, csípős. Belefutni a szűzhóba.

Illatos karácsony, lehet, mint kiskoromban, figyelni az ablakokat, hol állítottak már fát.

Nyugalom. :)