Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 058 616 km-t sportoltatok
Futás minden műszak mellett

Az első győri hiányos öltözetű mikulásfutás

Tündüs | 2011-12-11 20:58:14 | 13 hozzászólás

Nem hiszem, hogy ehhez sok dumát kellene írnom.

Tavaly csak irigykedtem a pestiekre, hogy ez mekkora buli, úgyis adományozok karácsonykor, de így ez teljesen más érzés lenne.

 

A Fürdő téren gyülekeztünk civilben, míg felállították az asztalokat, kirakták a pogikat stb. Kb. 20-30-an voltunk, azért ez első alkalomra nem is olyan rossz.

 

Aztán varázsszóra majdnem  mindenki levetkőzött (bár voltak akik mikulásruhában  érkeztek futva).

 

mikifutás05

 

Mindenkinek került  a mancsába szaloncukor hogy legyen mit szétosztani a sétáló gyerkőcök közt.

 

A hatás nem maradt el. Minimum tátott szájjal figyeltek bennünket, tapsoltak, integettek, életemben ennyi mosolygós arcot nem láttam fél órán belül.

 

mikifutás11

 

A sétálóutcán tartottunk egy kis pihenőt, kaptunk forralt bort, kis kerülővel újra visszatértünk ide, ismét pár korty borocska, némi közös fotózás és már indultunk is tovább.

 

mikifutás27

 

Ne kérdezd meg, nem fáztam (ember is ezt erősítette meg), nem tudom miért, a szívem melege miatt vagy csak egyszerű fizika- biológia az egész és többet dolgozik a szervezet, hogy melegen tartson. (inkább még sokszor ilyen, mint egy Hortobágy…)

 

mikifutás32

 

A fürdőnél forralt borral-teával és némi harapnivalóval vártak bennünket. Átvettük a vidám oklevelünket, fürdőzni nem mentünk, mert  a vendégeink már úton voltak hozzánk.

 

Remélem nem halunk ki mint  a dinoszauruszok és jövőre még többen eljöttök,  fejetekbe húzzátok a mikulássapit.

 

mikifutás37

 

A Lurkó alapítványnak gyűjtöttünk, igaz adataim nincsenek erről, de szívem szerint azt kívánnám, hogy soha egyetlen gyerek se kerüljön kórházba, de legalábbis karácsonyra hazamehessen mindegyik.

 

 

 

ALBUM

 

A Kisalföld képgalériája

 

13 hozzászólás

Sneci-ke 4534 napja
Sneci-ke képe

ez mekkora buli lehetett, szuperek vagytok

faxau 4534 napja
faxau képe

Nem hiszem, hogy a dinoszauruszok sorsára juttok! Tök jó lehetett.:))

Czeglédi Ferenc 4534 napja
Czeglédi Ferenc képe

Szuper jó képek, egy figyelemreméltó hölgyről!

Jó beszámoló!

Mikor(röpke 20 éve..) a katonaságnál panaszkodtunk egy örmesternek, hogy fázunk mit mondott?

" Mit csinált Szergely mikor Szibériába vezényelték és fázott?

?????

Levetközőtt egy gatyára 10-szer körbefutotta a laktanyát, lenyomott 100 fekvőtámaszt egyből nem fázott...."

forgi 4534 napja
forgi képe

Ha egy üzlet beindul...

Remélem jövőre többen lesztek, aztán mégtöbben, s csaltok megdöbbenést, mosolyt az emberek arcára! :D

 

csabipontkom 4533 napja
csabipontkom képe

Szuper volt! Én is nagyon remélem, hogy ez egy hagyomány teremtő futás volt!

Bozót 4533 napja
Bozót képe

Gratu! Remélem jövőre még több város csatlakozik!   (így elsőre azért nagyon szolídak voltatok - legalábbis a hüjjje pestiekhez képest :D :D 

RunKa 4533 napja
RunKa képe

Ezzel tutkó nincs vége, hagyomány lesz ez a javából :)

Jó kép és jó hangulat árad, nekem ez jobban bejön, mint  frucis.

zoles73 4533 napja
zoles73 képe

Gratulálok! Biztos jó buli lehetett! Jól látom: Földingné Nagy Judit is veletek tartott!? 

Briel 4533 napja
Briel képe

Klassz lehetett, gratula!

Gigom 4533 napja
Gigom képe

Gratulálok!!!!

Most már legalább tudom, hogy az esztergomi Mikulás-futással mi volt a baj. Este mentünk, sötétben, és teljesen felöltözve. Jó kis tanulság a jövőre nézve :DDD (Facebook-on azért fent a mikulásos képünk az Esztergomi Futóművek oldalán).

 

gaborevi 4533 napja
gaborevi képe

A legelső képen az ugye a Kiss Zoli ott?? Ha ismered személyesen, akkor szeretettel üdvözlöm, Saucony nagykövetek voltunk együtt anno.... :-)

Gratulálok! Bátrak vagytok!

(Ha lesz ilyen Esztergomban, én tuti nem futok! :-))))) )

Tündüs 4533 napja
Tündüs képe

Igen, tényleg szolidak voltunk, főleg, hogy nehéz volt Németországból dirigálni az embernek, hogy vegyen már nekem egy piros kombinét DD.

 

Igen, Judit volt  a fő szervező és az ő futói..

 

K Z-t nem ismerem személyesen, de én is üdvözlöm :)

 

Tényleg iszonyú jó buli volt!!

 

 

Bozót 4532 napja
Bozót képe

Hehe :) Tavaly még én is fekete felsőben nyomultam, mert ugyan bikinifelsőm volt piros, de abban futni tuti lehetetlen (legalábbis úgy, hogy rajtam maradjon...) 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2014-08 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (2 bejegyzés)
2011-10 hó (2 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (2 bejegyzés)
2011-07 hó (3 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (6 bejegyzés)
2010-10 hó (2 bejegyzés)