Nem törés! Azaz mégis

A szokottnál is bénábban pötyörészve íródik ez a bejegyzés.

Tegnap a családi korcsolyázás során módszertani bemutatót tartottam a  gyerekeknek hokifékből. Az egyiknél taknyoltam egy jót, pont a csuklómra esve.

(meg is kaptam a hitvesi együttérzést, mondván röhejesek az olyan férfiak, akik állandóan  azt akarják bizonygatni, hogy még mindig ugyan olyan faszagyerekek, mint voltak, aztán ettől állandóan lesérülnek, és aztán meg csak nyavalyognak……:-))

A kezem természetesen teljesen használhatatlan, és annyira fáj, hogy még aludni se tudtam tőle. Egész éjjelé csak az önsajnálat forgott a fejemben. Hogy mért pont velm, mért pont most, 3 héttel a nagy  álom, a római maraton előtt. Nemcsak a mára tervezett heti félmari t vagyok kénytelen feladni (még a legapróbb rázkódástól is csillagokat látok), de ki tudja, mikor tudok majd újra futni egyáltalán (és bringázni, mert  mostanság melózni is azzal járok)í. És ha már nem is fog fájni, hogy fogom majd a begipszelt karomra erőltetni a futóruhát?  És begipszelve, 1 szabad kézzel hogyan fogok majd futás közben még fényképezgetni is?

Mivel a helyzet csak fokozódott, ma reggel elvitettem magam a traumatológia ügyeletre, mondván ennél rosszabb már úgyse lehet.

Nos, nagy nehezen megszületett a diagnózis: Nincs törés, csak húzódás és zúzódás. Nincs gipsz, csak jeges dunszt és fásli. És elvileg egy hét után látványos javulást fogok tapasztalni. (hiszem, ha látom…)

Tehát törés legfeljebb a maratoni felkészülésben van/lesz…

Mondjuk ez se öröm,,, . Milyen bosszantó: most éppenséggel nem a  futószervemmel van baj, de mégse tudok futni.

Viszont minden rosszban van valami jó. Egyrészt nem fogok túledzetten nekivágni a maratonnak. Másrészt amíg nem futok, nem fog a futástól fájni a bokám, a térdem, a vádlim, stb, stb…

Csak mástól….