Ma futottam egy harmincast. Fél éve, a debreceni maraton óta ez volt a leghosszabb futásom. 

Nem volt tervbe véve, csak most úgy alakult, hogy volt rá idő, és kedvem szottyant még egy hosszabbat furni ideális futóidőben, még nyári szerelésben.

Elég lazán futottam. Igazából nem volt egyáltalábn szenvedős a dolog, kivéve az utolsó előtti km-t, ami olyan volt, mint mondjuk a maratoni vége. de lehet, hogy csak azért, mert akkor futottam el a házunk előtt, de még nem lehetett megállni, mert még hiányzott egy km. 

hihetetlen, milyen gyorsan visszanyertem a formámat a műtét után. csak azt ajnálom, hogy az a fránya maratontr nem 2 héttel később rendezték.

Volt különben egy afférom is. Véletlenül éppen a járdán futottam. Egy nyitott kertkapu előtt áll merőlegesen egy öreg kocka lada, járó motorral,benne egy öeg meg a felesége. É a kertkapu és az autó között próbáltam éppen elslisszolni, amikor elimndult a Lada, és simán nekem tolatott. Korábban semmi ráutaló magatartást nem tanusított az öreg, hogy most ő éppen be akarna állni, úgyhgy teljesen váratlanul ért a dolog. El nem estem szerencsére, éppen csak meglökött az autó. Kérdezem méltatlankodva, hogy mért nem figyel, ha már a járdán manőverezik. Erre az asszony rám kiabál: "Mit képzel? Maga figyelhetett volna jobban, mi vagyunk az autóval!" És még mondott valami cifrát, de azt nem írom le.

Az az igazság, hogy én szinte mindig az úttesten szoktam futni. aA járda göcsörtösebb, meg a kutyák a kerítáés mögött mindig bevadulnak tőlem. De  sose szokott ebből gond lenni, még egy autó sem akart elütni. Erre egyszer futok rendesen, szabályosan a járdán, és egyből nekm jön egy autó.  Tanulság?