Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 869 466 km-t sportoltatok
Mari blog
Kondorosi futás az új cipőben, avagy az első futás az új cipőben füvön 
Mariann | 2007-10-07 18:20:32 | 2 hozzászólás

Hétvégén mamámékhoz látogattunk szüleimmel vidékre, Kondoros falujába. Ez a falu Békéscsabától kb. 15-20 km-re található. Nyugodt, békés hely, távol a városi zajoktól és stressztől, ideális hely a hétvégi kikapcsolódásra, na és persze ennek szerves részeként a futásra.

Merthogy a futócipőim velem utaztak, hiszen nem árt néha-néha az ő „tüdejüket” is kitisztítani és felfrissíteni a falusi tiszta levegővel! J

Két cipőt vittem magammal: az egyik a – szintén nem régi – 200-300 km-rel terhelt Nike cipőm, ami hosszabb távoknál (>12-13 km feltöri a sarkam) és az új Asics cipőtesztes cipőm természetesen.

Azért vittem két párat, mert ha csúnya esős idő van, vagy nagy por, akkor a régebbi cipőmben futok, hiszen az új annyira szép és tiszta még, hogy sajnálnám még beavatni az igazi „finomságokba”. (a csúnya esős idő is relatív, mert néha nagyon jól tud esni, és ne feledjük annak is megvan a maga szépsége – legalábbis számomra biztos)

Szombaton mamám jótékony konyhai tevékenységének köszönhetően jól feltankoltam energiával: egész nap rétesekkel, kalácsokkal és túrós lepényekkel rohangáltam (ez másfajta futás J)

Aznapra nem is terveztem futást, mert előző nap a 31 km-es tekerés és a csütörtöki futás után megvolt az izomlázam. (még jó, hogy a 30 km után elvileg pihis hét lenne)

Vasárnap reggel aztán nekiindultam a futásnak. A választásom az új cipőre esett, mert igazán szép idő volt, bár a nap nem sütött. Eléggé hűvös is volt a levegő, ezért vittem magammal egy polárfelsőt, de később kiderült felesleges volt, meg túlöltöztem. (ismét bebizonyosodott Monspart Saci mondása, mely szerint induláskor az a jó, ha kicsit didergünk)

Kifutottam a falusi nagy focipályára, ez kb. 2 km, kicsit talán több. Ott futottam a három egymásba „tapasztott” pálya körül 10 kört, ez kb. 9-10 km között van valahol, majd hazakocogtam. Így jött össze a kb. 13,5 km, amit kb. 5:20-ban abszolváltam. Nem tudom pontosan a távot, csak saccperkb. de itt nem is ez volt a lényeg.

Hanem a falusi csend és nyugi. Távol az autók és a város zajától, nyugalomban, békességben. Ez a közeg kedvez a gondolatok szárnyalásának, ezzel szemben azonban nekem tiszta üres volt a fejem, csak úgy futottam a semmibe, nem gondoltam semmire. Csak futottam, vittek a lábaim. Nem erőletettem a tempót, ahogy mentem úgy mentem, azaz, ahogy jól esett. A lábamat kicsit éreztem, ahol a 30 km után, de Zilaci tanácsát megfogadva (Természetes, hogy a test nem egyszerre fejlődik, bizonyos részei mindig megelőznek más részeket fejlettségben. Esetemben a tüdőm messze megelőzi az izületeim, futómű alkatrészeim fejlettségét. Ilyenkor nem kell abbahagyni a futást Zilaci szerint, csak a távot, sebességet csökkenteni, hogy az elmaradt testrész is akklimatizálódjon.)

Ez egy igen örömteli tény számomra, mert a futásról lemondani fú de rossz lenne. Sokat keresztedzek (kick-boksz, bringa, erősítés), és majdcsak-majdcsak fejlődik az a fránya jobb láb is!

De mondom, nem fájt a lábam, kicsit éreztem csak!

Visszafelé útközben kicsit meg is lepődtem, hogy milyen hosszú ez az út mamám házáig. Mintha odafele rövidebb lett volna. Ja, vagy csak az előző napi rétes- és egyéb energiatartalékok kezdtek merülni? ;)

 

Ja, és az egyik örömteli hétvégi esemény: unokatesóméktól megkaptam végre a szülinapi ajándékomat (még augusztusban volt a szülinapom, de most találkoztam velük csak azóta). Ez az ajánédék pedig nem más volt, mint két pár futózokni! Mondanom sem kell, az egyiket már fel is avattam ma reggel. ;)

  

Plus utáni első futásom

Mariann | 2007-10-05 21:27:54 | 3 hozzászólás

30 kili utáni első futásom

 

A hétvégi Plus maraton 30 kilis távjának abszolválása óta először mentem futni. Edzeni edzettem már, ugye keddel laza bringa, szerdán pedig kick-boksz, de futni csütörtökön mentem a hétvége óta először.

Kicsit izgultam is, hogy a lábam hogyan fog vajon reagálni, mert biza a hétvége után kicsit éreztem a jobb térdem és a combjaimban is rendesen volt izomláz. Ezért a terv annyi volt csupán, hogy először futok 6 km-t, ha úgy érzem ok, akkor megyek tovább 8 km-ig, de annyi elég is lesz.

Óvatosan kezdtem, tényleg nagyon lassú tempóban, hiszen ilyenkor tényleg nem a csúcsok megjavítása a cél. Próbáltam csak magamra figyelni, hogy végig laza maradjak, helyes technikával fussak, megfelelően fogjak mindig talajt és persze élvezzem a mozgást, a futást. Ez sikerült is, hiszen könnyen, lazán teltek a kilik. Elértem ahhoz a ponthoz, ahonnan vissza kellett volna fordulni, ha megelégszem a 6 kilivel. De ezen a ponton nem éreztem semmi kellemetlent, semmi akadályozót, így továbbmentem a nyolcas felé. Jól tettem, hiszen továbbra is élveztem a mozgást, és persze figyeltem is a mozgásomra. Gyönyörű volt a naplemente, a táj, és remekül elmerengtem gondolataimban. Felidéztem a hétvége pillanatait, a jövőbe tekintettem, hogy vajon hogyan is fogom folytatni, milyen elvek és célok mentén fogok készülni.

Közben életképekre is figyelmes lettem: láthattam két, élete első cigijét szívó, vagyis ezzel próbálkozó tinit, (én is csináltam ilyen próbát, de hát ki nem – mondja a nagy öreg ;)), illetve sajnos láttam egy alkoholista nőt is, aki a boltból kiérve azonnal emelte is szájához az üveget. Utóbbi nem túl örömteli, de hát sajna van ilyen. Erre is talán gyógyír lehetne akár a futás is. De ezek csak zárójeles megjegyzések voltak.

Elértem a 8 km-t és még mindig úgy éreztem, hogy megy ez nekem, igaz csak lassan, de megy és még jól is esik. Legyen akkor tíz!

Holnap úgysem futok, bringázom. – gondoltam

Meg is lett a tíz, jóleső, ráérős tempóban, amit az 58 perces időm is mutat. De mondom, nem csúcsdöntés volt a cél. Viszont ami örömteli, hogy az átlagpulzusom nagyon alacsony volt, nem egyszer 135-138 volt az órámon!

Ezen az edzésen elmondhatom, hogy nem a tüdőm, hanem a lábam diktálta a tempót. Nem a légszomjra figyeltem, hanem a lábam jelzéseire. Minden bizonnyal ez is egy új, egy másik világ, mikor az ember saját teste jelzéseire hallgat és tanulmányozza őket, miközben szó szerint „megtanulja saját magát”.

 

Plus maraton 2007, 30 km

Mariann | 2007-10-02 21:07:17 | 4 hozzászólás
Életem eddigi leghosszabb távja, avagy Plus Budapest 30 km 

Már korábban eldöntöttem, hogy ha sikerrel teljesítem ezévi fő célomat, azaz lefutom a tervezett 1 óra 45 percen belüli idővel a Nike félmaratont, akkor elindulok a Plus maraton 30 km-es távján, de csak úgy lazán.

Nos, a félmaratoni célomat teljesítettem, sőt túlteljesítettem az 1 óra 40 perccel, így következhetett a 30 km! Igenám, de az azért mégsem járja, hogy csak úgy elindulok, és lazán futok, semmi időterv, semmi cél. Na nemá, ez nem én vagyok kéremszépen.

 

Számoltam, osztottam, szoroztam és kitűztem időcélnak a 2 óra 45 perc és 2 óra 30 perc közötti teljesítést. Úgy gondoltam majd olyan 5:30-as km-eket futok átlagban. Tudtam, hogy rövidebb távokon, 10-15 km-eken képes vagyok bőven 5 perc alatt futni, bizonyítottam ezt a félmaratonon is magamnak, de hogy efölött mi van, hát azt aztán nem tudtam, lévén sohasem jártam még 22 km fölött.

Ráadásul félmaratonistának is zöldfülú, „tojáshéjas” vagyok még, mivel edzések eddig kétszer, versenyen pedig egyszer futottam félmaratont. Igaz, hogy 15-16 kiliket már sokszor, de az nem félmaraton! No meg hol van az még a 30-tól????

 

Beneveztem, kitűztem a célt és magamba szuggeráltam. A futás hete már lazább volt, szerdáig edzettem, aztán teljes pihi, illetve céges kirándulás kevés gyaloglással. (Azért még előző vasárnap futottam egy 10 kilis versenyt, mert hát nem bírtam ki, hogy a helyben rendezett versenyt kihagyjam ;))

 

Elérkezett a vasárnap. Addigra már megterveztem hol, hogyan frissítek, kinyomtattam és többszörösen áttanulmányoztam az útvonalat, és a legfontosabb, hogy lélekben rákészültem, hogy megcsinálom és elérem a célomat. Ez a legfontosabba talán, vagy az egyik legfontosabb.

Időben a helyszínre érkeztünk kecskeméti úti- és futótársaimmal, ám mégis semmire sem volt időm a verseny előtt. Ennyire összevissza még egyetlen verseny előtt sem rohangáltam. PeCsa, majd Hősök tere, majd vissza cipőt próbálni a teszthez, közben a fórumos cimbik is vártak rám, a PeCsánál. Gyors le kellett aztán adni a ruhákat, cuccokat, de közben még ki kellett logisztikáznom, hogy mi is kell még a rajtig: pulzusmérő gyorsan fel, kell még ital, müzliszelet, ja, BKV jegy az Erzsébet hídhoz, a rajthoz, chip (ezt majdnem elszórtam), zsepi, rajtszám

 

Huhh! Minden megvan OK, rohanás. Közben gyors puszi-puszi mindenkivel. Szegény Pocok, szó szerint futtában tudtunk csak sajnos megismerkedni. Elindultunk aztán a rajthoz Mambával, Yuval, Brekasszal, Viktorral, Mónival, te jó ég kivel is még?

Bocsi, ha kihagytam valakit, nézzétek el a nagy kapkodásban. (Ja, most nem kell kapkodni? J)

Gyors toi-toi, majd iszkiri tovább, ahol a maratonisták már nagyon a rajthoz készülődtek. Itt gyors köszönés és drukk Eleknek, talizás Zilacival, Lenkeanyuval, Mágival, Pogreggel, Manóval, Alamuszival és még sok fórumossal. Elrajtoltak a maratonisták, mi pedig elindultunk a mi rajtunkhoz a kisföldalattival.

 

Útközben még egy gyors wc a Mekiben, majd kis bemelegítés és máris elindultunk. Kicsit fura volt a gyér létszám a rajtban, de azért jó volt. Az első pár kilin együtt haladtunk Évivel, aki állítólag 5 perces tempót tervezett, bár szerintem gyorsabb volt az. ;)

 

Az első tíz kilin kb. 4:40 körüli tempót futottam, majd rájöttem, hogy ez bizony nagyon messze van az 5:30-tól, amit terveztem a rajt előtt. Nekiálltam lassítani, ami valószínű egyébként is bekövetkezett volna, mivel ezek után folyamatosan lassultam a táv végéig. Élveztem a futást, a tájat, nekem vidékiként Pest mindig szép és tartogat új látnivalót. A Margitsziget belseje is nagyon érdekes volt, mivel eddig csak a vivicittás részt és a futókört ismertem, megdöbbentem, hogy ennyien piknikeznek. Miközben egyedül, de közel sem magányosan róttam a kiliket, találkoztam egy kick-boxos ismerőssel is, aki gyorsabb volt nálam, de kicsit azért beszélgettünk, majd továbbfutott.

 

Számomra egy dolog volt nagyon fontos, sőt futószempontból létfontosságú, hogy a térdem ne álljon be, ne fájduljon meg, mert azt tudtam, hogy tüdővel minden ok lesz, tutira bírni fogom, de a lábam a gyenge láncszem, hiszen nem futottam én még azért olyan sok hosszút. Csak a lábam bosszút ne álljon! – gondoltam, hiszen sok kilit végigszenvedni fájós lábbal nagyon rossz! (Viktornak ezért is óriási elismerés jár!)

 

9 km-től kezdtem frissíteni folyamatosan, először kis víz és isoital, később banán és még később szőlőcukor is. Lehet későn tettem, mert kb. 17 km-től elkezdett beállni a combom, a térdem, ami csak fokozódott a további táv során.

 

Viszont közben utolért először Fussanyi, majd Steve. Fussanyival a félmaratonon is sokáig együtt futottunk, ott egyértelműen ő húzott engem és nagyban köszönhetem neki az eredményem. Állítólag a Délibábon én húztam (na ja, az az én távom!;)), de ez félig igaz csak, mert jött ő becsülettel, mi az hogy! Azóta viszont ő húz engem, tehát már nagyon rajtam a sor! ;)

 

Jópár kilit mentünk együtt, majd utolért minket Steve is, és hárman mentünk tovább. Később Fussanyi előrement töretlenül a célja felé, a 3:30-felé, én pedig Steve-vel maradtam. Megnyugtató volt a jelenléte, egy rutinos, sok hosszút futott futóval együtt menni szerintem nagyon is megéri és megnyugtató!

 

Követtem Steve tempóját, egyszerre frissítettünk, egyszerre indultunk tovább. Közben a lábam egyre inkább beállt, holott tüdővel semmi megterhelőt nem éreztem. A tüdőm felől akár 4:40-ben is futhattam volna éppen még mindig, de hát ugye nem elég a hajtómű, kell a futómű is.

Mindenütt frissítettem, bár utólag lehet nem eleget. Összességében fél liter isolöttyöt és pár korty vizet ittam, 2 karika banánt és 7-8 db szőlőcukrot. Hát nem tudom elég volt-e. Ezt is még tanulnom kell, azt biztos.

 

A – számomra – 20. km-től már azt mondtuk Steve-vel, hogy már CSAK (nem még!) 10 km van hátra. Aztán már CSAK 8-7-6 és így tovább. Az utolsó 3 már elég nehezen akart eltelni, avagy jó hosszú volt az a három kili. Közben beértük Kriszt, akinek sajnos görcs állt a vádlijába, így nem tudta teljesíteni a remek időtervét, amit egyébként biztos sikerült volna! Végül vele futottam be a célba, Steve-t kemény 5 vagy mennyi mp-cel elhagytuk. De az utolsó 200 méter valami csoda volt!

 

Emlékszem tavaly én is ott álltam, ahol most a szurkolók és ámulva-bámulva néztem a befutókat. Már akkor elhatároztam, hogy én is akarok ilyet átélni!!!

 Hát most átéltem! Csodálatos volt! Az időm végül 2 óra 39 perc 48 mp lett! Bezuhantam a célba, nyakamba az érem és a lepedőféleség, átvettem a rajtcsomagot és azon nyomban letelepedtem a földre. Azt sem tudtam hova érkeztem be, lényeg, hogy bent voltam. Fáradt voltam, de boldog és csodálatos volt! 

Majd érkeztek sorban a többiek is, illetve voltak, akik már ott voltak. Együtt örültünk egymás sikereinek, a teljesítéseknek, az első maratonoknak, egymásnak!

 Hát ezekért a pillanatorkért (is) érdemes futni az biztos! 

Nagy köszönet jár a szurkolóknak is, akik a pálya minden pontján ott álltak, kerepeltek (no nem rossz értelemben ;)), kiabáltak, bíztattak, segítettek, etettek-itattak. Nélkülük nem ment volna!

Mágika, aki aztán tényleg mindenütt ott volt, Yoyoo és Vinca, Galopp (akit bamba módon egyszer nem is vettem észre) és LJ, aki bringával pásztázta a terepet, hol kell segítség.

Köszönöm nektek szurkolók, nektek is együttfutók Steve, Fussanyi és Krisz a végén, meg persze Évi az elején!

 Köszönöm mindenkinek, hogy ezt a csodálatos élményt átélhettem! 

A végén még ment a beszélgetés, nevetgélés, sírás, együttörülés, de az idő megint (mint mindig) hamar elrohant és alig maradt idő egymásra.

 De az élmény még hosszú-hosszú ideig el fog kísérni! Jövőre maraton!

 

2008-06 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (3 bejegyzés)
2007-09 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (7 bejegyzés)
2007-03 hó (3 bejegyzés)