Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 864 594 km-t sportoltatok
Mari blog
K&H futás, Kecsó
Mariann | 2007-05-13 15:50:05 | 10 hozzászólás
K&H futás, Kecskemét   

Nem nagyon készültem erre a futásra kiemelten, csak egyszerűen úgy voltam vele, hogy elmegyek, lefutom oszt kész, biztos jó lesz a hangulat is, élvezem is majd, hisz szeretek tömegben futni, egyáltalán szeretek futni, no meg „Kecsófalván” rendezik a versenyt, így végképp illik ott lenni!

 

Maga a rajt 10:20-ra volt kiírva a versenykiírásban, engem már előzetesen beneveztek, így elég volt egy 9:45-re odaérni a tett helyszínére.

Felkeltem már 7-kor, de nem órára, hanem csak úgy magamtól. Megettem a szokásos mindennapi reggelimet (tejeskávé édesítővel, szendvics sonkával és sajttal, ill. ubival), benyomtam hozzá 3-4 kocka étcsokit (ez a kedvencem), majd útnak indultam a központba bringával. Jó lesz bemelegítésnek is – gondoltam

 

Mire odaértem már elég nagy tömeg volt, meg folyamatosan érkeztek is még az emberek. Jó volt látni, hogy (egyébként a hétköznapok során nemigen megszokott látvány ez itt) emberek jönnek csőstül futócipőben és különböző futóalkalmatosságokban. Megélénkült a város, ez tetszik! – nyugtáztam magamban

 

Az ismerősömtől megkaptam a rajtcsomagomat és a pólómat (kaptunk ám 20%-os Hervis utalványt is, ennek nagyon örülök!), leadtam a ruhatárba a cuccaimat, majd elindultam melegíteni. Pontosabban Jeszivel elindultunk melegíteni, egy kis kört futni. Vele még pont a ruhatárba menet előtt akadtam össze, természetesen nagy örömömre!

Sajnos a Futófórum talipont igen kihalt volt, olyannyira, hogy senki sem volt ott, hiába ez még nem Pest. GyCs ugye vidéken volt, Pák pedig – ha jól emlékszem – családi elfoglaltság miatt volt távol. Hozzáteszem sajnos, mert ugye az jó érzés, ha sokan vagyunk!

 

A közös bemelegítés után beálltunk a rajthoz. Először sok-sok kisiskolás közé álltam be, de tudtam, hogy ez így nem lesz jó, a kerülgetés rengeteg időt és energiát elvesz. Ezért előrébb mentem a kordonon kívül, beugrottam, majd még előrébb mentem és végül odaálltam a futók mellé a tömeg elé.

 

Jól tettem, mert így az első másodperctől kezdve tartani tudtam a lépést.

Az elején jól kilőttem, hogy minél jobban elszakadjak a tömegtől, nehogy gond legyen, majd felvettem a tervezett utazósebességemet. Ekkor kb. negyedik lehettem a női mezőnyben, de gondoltam még az elején jó ez, aztán majd próbálkozok. Most azért a tempó miatt nem igen volt energiám nézelődni és élvezkedni, mint pl. a Vivicittán Pesten, de ez másféle élvezet volt. Az, hogy az élbolyban, az „igazi” futókkal együtt mehettem.

A harmadik helyen álló lányt egyre inkább megközelítettem, aztán egy darabig kb. 5 méterrel mögötte haladtam (ugye a szélárnyékJ), majd szinte észrevétlenül elérkezett a két kilit jelző tábla. Nem is láttam az egy kilis táblát.

Ezek után kicsit gyorsítottam és leelőztem a lányt, ezt próbáltam is tartani, de ahogy hallottam eléggé kapkodva vette a levegőt, mikor elhagytam.

Ha volt holtpontom, az talán ekkor következett be, egy enyhe emelkedőn, kicsit én is sűrűbben vettem a levegőt, mint szerettem volna. De ez belefér, ez amolyan jótékony szenvedés.

 

Egyre jobban közeledtem a második helyen futó lányhoz is, a harmadik kilit jelző táblánál kb. be is értem, majd elhagytam. Következett az utolsó 400 méter, ekkor már nem szabad eladni a jó kis helyezésemet, gondoltam. De hallottam, hogy a leelőzött lány is szaporán trappol a nyomomban. Megláttam a befutót, hallottam Péter Attila hangját (aki mind az elején, mind a végén fantasztikus volt) és amint azt mondja a mikrofonba, hogy jönnek a lányok, akik között a második helyért óriási a csata. Ezt igazából nem is éreztem, pedig tényleg az volt, hiszen két mp-vel értem csak be előtt. Huhhh.

Igen, kicsit később is nyomtam le az órámat (1-2 mp), így 13:48 lett, de ezek szerint a valós időm 13:46perc. Na ekkor már én is rendesen kapkodtam a levegőt, mikor kérdezték a nevem, alig bírtam kiszótagolni.

 

A végén gratuláltunk egymásnak a befutókkal, meg az ismerősökkel is. Nagyon jól esett, hogy (nem tudom honnan) de egy triatlonos leelőzött lány, aki eddig engem előzött le általában tudta a nevem. Kérdezték, hogy triatlonos vagyok-e, mert olyan az alkatom, mire én „kick-boxozom, no meg futok, amúgy hobbiból, örömből”

 

Csodálatos volt a színpadon a dobogón állni ennyi ember előtt, ilyen élményben még szerintem nem volt részem (tavaly kevesebben voltak, mikor 3. lettem)!

 

Majd átvettük az ajándékokat és mentünk a VIP sátorba, ahol kifizették a nyereménypénzt (nohát a hobbimért, az örömszerzési forrásomért még pénzt is kapok??) és terülj-terülj asztalkám várt minket (banán, alma, csoki, croissant, ásvány)

 

A többi helyezettel remekül elbeszélgettünk, meg ott volt két kenyai is, akik a fiúknál nyertek. Tök aranyosak voltak!

 

Összességében rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, remek futóélménnyel, sok baráttal találkoztam, sok ismerőssel beszéltem, sok kedves szót kaptam, amit igyekeztem is viszonozni.

 De köszönöm nektek is Fórum, hogy közétek tartozhatok és általatok egyre jobban megszerettem, megszeretem a futást, és közvetve és közvetlenül általatok ennyi élménnyel lehetek gazdagabb. Asszem ez a legfontosabb és szóval tényleg köszi!  

10 hozzászólás

szoszooo 6186 napja
szoszooo képe
Gatulálok!!! :D
Nicol 6186 napja
Nicol képe
Nagyon jó,hogy ilyen örömtelien sikerült. Büszke vagyok Rád!
Mariann 6186 napja
Mariann képe
Nagyon köszönöm!
panferik 6186 napja
panferik képe
Jó érzés ismerni téged!
Már a Pantelen is nagyon ügyi voltál mégha résztávban is.
pen 6186 napja
pen képe
Ez igen, óriási gratula!! Fotó nem készült esetleg? :o)
Mariann 6185 napja
Mariann képe

Lesznek képek a BSI honlapján a versenybeszámolóban, meg nekem is van egy, ha érdekel elküldöm. Meg szeretnék csinálni egyet az emléktárgyról is, amit kaptam. Ha érdekelj szólj és elküldöm vagy felteszem a képtáramba.

 Nem győzők pirulni a sok elismerés olvasatán! :)))))

kán 6185 napja
kán képe
Én is gartulálok, nagyon jó a beszámoló is!
Milanthis 6185 napja
Milanthis képe
Gratulálok én is, ügyes vagy, és kicsit irigyellek a sok jó élményért. :)
Mariann 6185 napja
Mariann képe

Köszi-köszi és újra csak köszi!!! :))

 

Pitzi 6182 napja
Pitzi képe

Mindenki hallja és olvassa? Ő az én váltótársam a K&Hn!!! :)

Nagyon ügyes vagy, GRATULÁLOK

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2008-06 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-12 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (3 bejegyzés)
2007-09 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-05 hó (2 bejegyzés)
2007-04 hó (7 bejegyzés)
2007-03 hó (3 bejegyzés)