Mindenre számítottam, csak erre nem... Hihetetlen. De igaz.

Tegnap végül megmaradtam annyiban, hogy jó nekem ez a 4. hely, és aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Azért álmodni álmodtam egy 3. helyezett 3000-esről, de ezt nem éreztem reálisnak.
Este kis készülődés, alvás. Későn fekszek le, simán elalszok. Egy álomrészlet magmarad: futok. Reggel csak negyed órát forgólódok álmatlanul, haladás. Most nincs annyi időm, mint tegnap, mert a rajt is korábbi. Állomásra is kicsit később érek ki, 5-6 perc van vonatindulásig. Bemondják a vonatot, na tök jó, még a végén lekéssük. De nem, csak ijesztgetnek. Elutazgatunk, az első 10-15 percben kapom a fejtágítást. Nem volt jó tegnap a rajt. Nem volt jó a bemelegítés se("az, amit csináltál, az nem volt bemelegítés, ez így nem jó..."). És így tovább. Kezd elszállni az agyam. Amúgy is bennem van egy adag ideg a mai verseny miatt+teljesítménykényszer saját magam felől, szóval elegem van. Rájövök ezen pillanatok alatt, hogy nekem nem való ez az egész edző-versenyző dolog. Nem bírom ezt; tudom, hogy építő kritika, de ez nem én vagyok. Túl nagy szabadságvágyam van ehhez; örülök, hogy akkor, úgy, és olyan időközönként futok, ahogy futok. Másik, ami azonnal eszembe jut, hogy nem ezen múlt. Különben is, ez már olyan mindegy, hagyjuk. Azért szépen megalapozza a hangulatom. Idegesség, düh, reménytelenség, fáradtság - nem érzem, hogy top formában lennék, bár lehet azért, 7,5 óra alvás nekem sehol nem elég. Utána a villamoson kb. utálokmindenkit-arcot vágok, nem is sokszor szólalok meg. Nem tudom, mire számítsak. Nem is gondolkodok nagyon a versenyen. Nem merek semmire gondolni: a jó elképzelhetetlennek tűnik, rosszra meg igazán nem vágyok. A vasgyárnál kiderül, rossz villamosra szálltunk, ez nem megy el a stadionig. Nem baj, nincs messze, séta, idő is van bőven. És tényleg, mikor odaérünk, még van egy óra rajtig. Tegnap is feltűnt, ma is észreveszem, hogy mennyire más ennek a versenynek a hangulata, mint a mezeinek. Bizonyos szempontból nyíltabb, de nem tudom pontosan leírni, milyen is. Más. Különleges. Tetszik ez is. Kortyolgatok a házikészítésű sportitalomból, enni nem eszek semmit. Nincs is étvágyam, nem is vagyok éhes. Meleg van. Tegnap rendesen fújt a szél, most áll a levegő. Talán jobb lesz így, viszont melegebb. Ááá, easy, mi ez nekem, ha félmaratont összehoztam többször is melegben, ezzel a 3 kilivel se lesz gond... Vagy mégis? Igazán nem tudom. inkább megyek is melegíteni 3/4 10-kor. Most ügyelek, hogy rendesen bemelegítsek. Fel-alá futkosok a füves pálya szélén, gondolom, ott nem zavarok senkit. Pár sprint, térd-, sarokemelés; hát már megsülök, és fáradok is. Kicsit érzem a combhajlítókat, nagyon enyhe izomláz. Nem tudom, ez most jó-e vagy sem. Egyik fordulómnál magához int a tegnapi bácsi. Már készülök, nekem végem. Meglepetésemre teljesen kedvesen, rendesen elmagyarázza, versenyzőkkel párhuzamosan nem futhatok, menjek inkább a rekortán szélére. Még mosolyog is. Mi van ezzel?! Na mindegy is, ott befejezem a melegítést - megsülök, akkor ez most jó? - , nyújtok. Még felugrok a lelátóra, ledobom a cuccost, menetkészen indulok a rajthoz. Gyűlünk, de jóval kevesebben vagyunk, mint tegnap 1500-on. 8-an talán. És nincs itt, aki tegnap 2. lett, pedig tuti be van nevezve... Na ez sose baj; minél kevesebb erős konkurencia, annál jobb. Ügyesen beállok majdnem legszélre, egy lány áll csak beljebb(ő nyert tegnap is, meg még ki tudja, hányszor). Na neki már ott kiosztom az aranyérmet gondolatban, ki van zárva, hogy ne ő nyerjen. Nem sokat totojázunk. Nincs késés. 10:10. Rajthoz...csatt! És csipp, indítom a stoppert. És dobb, indulás. Nem vagyok rest, nem tétovázok, most beállok az első mögé. Csodálkozom, hogy annyira senki nem akar most kiugrani. Vagy én nem látom, mert mögöttem vannak. Azért így nem lesz jó, még az első 100 m-en magam elé engedek egy lányt. Ő pont jó lesz nyúlnak. Beválik, az első körben őt követem pár m távolságból. Az első kör után a mezőny szétszakadozik, az első elhúz - meglepne, ha nem így lenne - , köztem és a 2. között is nő a távolság. Újabb meglepetés, a 4. meg tőlem marad le. Na ez így jó lesz. Csak ki kell bírni a végéig. Félek, hogy beérnek, ezért gyorsítanék. De félek, hogy nem bírom végig, ezért lassítanék. Szóval muszáj vagyok valami köztes tempót felvenni. Nem sprint, nem kényelmes, de miért lenne az? Ez verseny. Elmegy még egy kör. Még 6 kör van hátra. Kezd rólam folyni a víz. Gyakrabban veszem a levegőt. De nem engedek még. Tanár odaszól pálya széléről, jó lesz, nagyon jó, nyugi, csak tartsd meg! Vettem. Mind távolabb és távolabb kerülnek tőlem az előttem és utánam lévők. Szinte üres térben futok. 5 kör van még. Sok. De összejöhet. Messze vannak. Nemcsak nekem nehéz, másnak is. Ők is ennyit futnak. Jó döntés volt megint a lehető legkönnyebben öltözni: tűz a nap, forró, mozdulatlan a levegő. 4 laps left. Hallom, mondják a részidőket, hát ez rendes dolog, bár nekem semmit nem jelent. Nincs időtervem, számolgatásra meg jelenleg képtelen vagyok. Annyi marad meg, hogy itt 5:30 körüli az időm. Fele nagyjából megvan. Néha-néha hátrapillantok, de csak úgy fél szemmel, szóval nem töröm meg a rigolyám, nem nézek hátra versenyen. Még van hely. Okok, csak maradjon így. De egyre nehezebb, egyre kevésbé bírom. Fáradok. Újabb meglepetés: a bácsi ideszól, 70 m-re van a következő, jó lesz, csak nyugalom. Ez ugyanaz, akivel tegnap beszéltem? Ránézek, igen. Köszönetképp bólintok, ennyire futja most. 3 kör. Rengeteg. Dehogy, hamar letelik az. Csak menj, most kell futni. A táv duplája a tegnapinak, de időben 3x-osnak tűnik. Mintha nem akarnának fogyni a körök. De hát minél gyorsabban futok, annál hamarabb lesz vége. Na jó, de ennyit bírok. 2 kör van még. Na hála az égnek. Csak 800 m. Hason kúszva is megcsinálok ennyit. Sülök meg, ez hihetetlen, milyen meleg van... Szinte érzem a hőhullámokat, ahogy kanyarognak felfelé a felforrósodott rekortánról. Lusta felem abbahagyná most, de csak futok, futok, és futok... és egyre lassabban. Utolsó kör. Nekem nem csengetnek, mi ez kérem? Megpusztulok. Kész vagyok. Csak 1 kör, megcsinálom. Akkor is. Kell ez nekem, és kész. Kezd felzárkózni a 4. helyezett. Csökken a távolság. Gyorsítanék, ha bírnék. Utolsó kanyar. Mindjárt vége. Itt van a nyakamban, ááá! Valójában még van köztünk vagy 10-15 méter, de ez akkor kevesebb. Hajrázik. Na nem. Nem engedem. Nem lehet. Ma nekem kell 3.-nak lennem. Még jó, hogy ilyen akaratos vagyok. Hallom, hogy szenved mögöttem - vagy rájászik kicsit, vagy valóban nehézségei vannak. Utolsó 50 m. Kapok ajándékba egy adag adrenalint valahonnan(mellékvese?). Valamely csoda folytán gyorsítok. És cél. Vége van! Beértem! 3. vagyok! Szédülök, tüdőm kiszakad, lábaim mindjárt összerogynak, de már nem baj. Kit érdekel, ha dobogós vagyok?! Annyi erőm nincs, hogy a magasba emeljem a kezem, szóval szimplán összeszorítom az öklöm. Ezazz. Most nem is akarok leülni, lefeküdni. Nincs sehol egy árnyék, lehet, fel se állnék utána. Kis körökben járkálok 1-2 percig, kölcsönösen gratulálunk egymásnak a 4.-el, aztán szép lassan elindulok vissza a tribünhöz. Nem tudom elhinni. 3., harmadik lettem 3000 m-en, mikor ide nem is akartam eljönni először(bár nem bántam, hogy beneveztek), és azt hittem, nekem ez már túl sok... Beszélek tanárral is, elégedett persze, gratulál. Kifújom, rendbeszedem magam - vagyis csak próbálom, annyit tehetek, megtörlöm a nikeos pólómmal(mire nem jó?) az arcom, nyakam. Megvárjuk az eredményhirdetést. A 2. helyezett hazament, de az első elviszi neki az érmet. Neki is gratulálok. Szépen elhúzott amúgy tőlünk, valami 11:45 körülit futott. Simán bejutó országosra, de azt mondja, nem tud menni, mert akkor lesz más versenye. Mondják a neveket - ki tudják mondani az enyém is, ez is valami - , én meg vigyorgok, mint a vadalma. Vagy mint a tejbetök? Szól a zene. Kicsit idétlen, de nekem a legszebb. Na lelépünk, nincs sok idő a vonatindulásig. Ezt is simán elérjük, mert késik 5 percet. Hazaérünk minden további nélkül. Na ma ünnepelni fogok. Megérdemlem.

Sikerült. Nem gondoltam volna. Hatalmas elfáradás, meglepetés és siker lett nekem ez a verseny. Most már napfényes, virágos jó kedvem van. Jó kis szezonzárás.
Annyira örülök. És annyira várom már, hogy holnap mindezt megünnepelhessem egy futással...

+: boka egyáltalán nem fáj. Sehogy sem. Csak még mindig dagadt kicsit. De elmúlik az. Ebcsont beforr.

Ááá...!

Ui1: cipő ténylegesen kiérdemelte a nevét: semmilyen más futócipőmben nincs ennyi verseny, mint eddig ebben. Tényleg Suhanócipő.

Ui2: azért bennem is van egy kis plecsnimánia: örülök, hogy gazdagodott a gyűjtemény, szépen csillog az a bronz...