Most nem majdnem, megcsináltam, az elejétől a végéig. De csak sorban...
Tegnap délután felvonatoztunk Tokajból Budapestre, elmetróztunk a "szállásra". Még korán volt, ettem, ittam, majd este 11 körül aludni mentem. Most szerencsére tudtam aludni, csak néha felriadtam. Na meg reggel egy órával a kelleténél felébredtem, csak úgy magamtól - csak izgulhattam egy kissé... - , külső tényező nélkül; de még így is kialudtam magam. Lassan készülődtem, reggeli fél 9 előtt(banán, kifli sonkával, joghurt, müzliszelet, túró rudi, 1 pohár víz, 1 pohár Ca+Mg), - kezemre-karjaimra alkoholos tollal felírkáltam a részidőket(5:25-ös kilikkel számolva, 3 km-enként) és motiváló idézeteket, úgyis bolondok napja->félpár fülbevaló, felemás zokni, csörgős sapka megvolt -  fél 10-kor indulás. 10:15-re értünk ki a Margit-szigetre, ami egy röhej, mert légvonalban lehetett vagy 5-10 percnyire, dehát ez Bp, ez nem Tokaj=vidék... Járkáltunk, szétnéztünk, mi hol van, 10:20-tól 10:35-ig WC előtti sorban állás, utána 10:45-ig melegítés, majd beálltam a 3. számú, tehát sárga rajtzónába, úgy a közepére. Ekkor még alig álldogáltak, de hamar tele lett miden emberrel. Rajt előtt 5 perccel kiadtam a pulóvert szülőknek, onnantól kezdve rövidujjúban fagyoskodtam(de csak indulásig). Egy perc rajtig, Kovács Kokó fog indítani, számoljunk neki vissza hagosan, magasba a kezeket, és rajt...! Tényleges rajtunkra kb. 3 percet kellett várni, már nagyon be voltam sózva. Menjünk már, gyerünk, gyerünk.... Végre, stopper elindítva, kezdjük, menjünk. Teljesen laza tempóban indultam, kicsit féltem is, ne legyen túl lassú, de már az első km-eknél gyorsabb volt a tervezettnél pár másodperccel. 2-3 km környékén feltűnt, ki kéne mennem WC-re - na fasza, tiszta mumusom lesz ez.... Nem, nem kell, nem érdekes, hagyjuk. Eltereltem a figyelmemet, sikeresen. Úgyis annyi minden volt: végre futok, félmaratont, április 1, zene, emberek, hangulat, minden. Ha meg már Vivicitta, akkor nézzük csak meg ezt a Budapestet - és tagadhatatlan vidékiként bámultam az épületeket, azt is, amit már sokszor láttam, az utcákat, mint aki még nem látott nagyvárost. Néha láttam kiírva a km számot, néha meg hiába kerestem, elbújtak, vagy elfújta a szél, nem tudom. Mindegy, jó' van ez. Rátérve a szélre: meglepő módon nem zavart a szél futás közben, zavartalanul belevigyorogtam a pofaszélbe és a hátszélbe is. Sőt, néha kifejezetten jól esett: mikor hosszú hátszeles szakasz – ezek végére már melegem lett – után jött a szembeszél vagy oldalszél felfrissített. És nem bambultam el a 12 és 21.1 km-es távok elválasztásánál sem. Vagy 2x találkoztam szüleimmel, szóval legalább most van rólam kép, nem úgy, mint szeptemberben. Nézegettem, hasonlítgattam a tervezett-és elért időket, egyre nagyobb volt a különbség, és mínuszban, tehát féltáv után már 2 perccel jobb voltam a tervemnél. Sokan voltak, főleg a szurkolók, jó volt látni azt a sok mosolygós arcot – vagy talán csak nekem tűnt annak? Mert megállás nélkül vigyorogtam… - , bíztatást, szurkolást hallgatni, a zeném mellett. Kifigyeltem, hogy 16 km környékén lesz mobil wc, na akkor majd elmegyek. Jut eszembe, nem is ittam addig egyik állomáson se; ezért se, meg mert nem volt annyira meleg, hogy szomjasnak érezhessem magam. 11 km és 16 után elküldtem 2 előre megírt sms-t, hogy mindenki nyugodt lehessen, és amúgy is olyan poénosnak tűnt valahogy. Tök bulinak éreztem ezt az egész félmaraton futást, furának tűnt, hogy szeptemberben már 12 körül kezdtem fáradni, most meg semmi… Na jött a frissítőállomás 16 körül, megittam egy pohár vizet(jó hideg volt…), és irány a mobilwc, gyorsan végeztem, kb. 1,5 perc mehetett el ezzel, de nem sajnáltam az időt ilyenre, meg amúgy se kellett még nagyon iparkodnom. Folytattam tehát vidám utamat. 18 km után megettem 2 kocka csokit – karamellás Tibi, nyamm… - és komolyan elkezdtem gondolkodni a gyorsításon. Á, már csak 3 kili, ezt már mindenképp lenyomom, gyerünk, menjünk, fussunk! Ezaz, ez tök jó. 19-től kezdve meg már beleraktam minden maradék enerdzsimet, mégse éreztem úgy, hogy nem bírnám még egy jó darabig. Fúú de jó futni, hát még így! Visszaértünk a Margitszigetre, láttam, már alig van hátra, tovább nyomtam, futottam ahogy bírtam. Kicsit csodálkoztam közben, én itt rohanok mint akit üldöznek, már mindjárt vége, a többiek meg olyan visszafogottan mennek. Kit érdekel, én akkor is futok ahogy nekem jó. Már láttam a nagy T-com-os kapukat. Olyan félig állati-félig emberi érzéseim lettek, mint még szinte soha. Megláttam sétálni a cél felé a járdán szülőket is, intettem, aztán mentem. 100 m – a számláló 1:50-et mutatott, ez már csak jól végződhet - , 50 m, 30, 20, 10, készítem a kezem a stopper leállításához. És…és…és…Yes! Ez az! Kéész! Hatalmas örömujjongásom közepette átfutottam a célkapun – végre saját lábon, haha… - magasba a kezeket, stopper leállítása, magamat viszont alig bírtam leállítani, majdnem belerohantam az előttem állókba. Aztán megnéztem az időmet is: 1:48:43. Le se esett először. Mi van?! 1:50-en is belül?!! Áááá nem hiszem el…! Pedig annyi. Még jobb. Átvettem a befutócsomagot, odébbsétáltam. Ittam, kicsit ettem is, hívtam szülőket, hova jöjjenek(Adidas standok előtt áltam). Még mindig felpörögve elmondtam a legfontosabbakat, aztán átvettem az öltözőben – ezt azért kellett egy kicsit keresnem – a pólót, felöltöztem, vissza nagykabát, csörgős sipka, mivel kezdtem fázni. Kicsit tébláboltam még a helyszínen, a spuris stand felé is… Hmm, kéne lassan egy új futócipő, de nem tudom, mikor jövök legközelebb Bpre, amúgy is bőven a tervemen belül teljesítettem, ezt most megérdemlem. Nézegettem, egyből egy Saucony felé húzott a szívem – a mostani is az, és nagyon jól bírja, 1300-1400 km után is, csak a gyöngyvászon lyukas 2 helyen, meg a talpa néhol elég kopott, de még csillapít is. Egy eladótól kértünk egy megfelelő méretűt, ami más színű volt, de nekem az már igazán nem számít, meg ez is tetszett. Felpróbáltam, tök jó, kényelmes, mintha a lábamra készítették volna. Kicsit elbeszélgettünk az eladóval, jó lesz-e ez a lábamra, és megállapodtunk, hogy igen, szóval megvettem. Lassan majd elkezdem hordani ezt is, ami egy: Saucony progrid jazz 13. Ezután már elindultunk vissza a szállásra, gyors zuhi, cuccolás, keleti pu és haza, Tokajba.
Nagyon-nagyon perfect kis nap volt ez a mai. Bolondok napja, az én napom is ezek szerint.
A legjobb futásaim között abszolút elöl van ez a mai félmaraton, a hosszúk(16km+) között meg listavezető.
Olyan jó. Ezek után plane úgy érzem, formában vagyok. Eddigi legjobb formámban. Ilyen még tényleg nem volt, hogy rövidebb távon és félmaratonon is egyszerre így menjen minden.
És még mindig tart az endorfin-löket… A 3 friss vízhólyagom se rontja ezt az ebszolút elszállt-boldog hangulatom.
+friss: hivatalos eredmény: 1:48:45, 82. a nők között.