Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 986 697 km-t sportoltatok
Csupi
Délibábos Hortobágyon
kán | 2007-06-30 19:08:00 | 2 hozzászólás

Ez nem nyert.
Mármint a fenti állítás, mert biza most nem volt délibáb, aminek én momentán örültem. S még jobban örültem neki futás közben hogy elmaradt a nagy meleg, amikor megkostóltam a különleges ízű vizet. Hááát érdekes mellékíze volt, így nagyon nem is nyeltem belőle.
Maga táj már hiányzott, s erre menetközben jöttem rá. Naggyon jó volt végre pusztában futni, úgy mint otthon egykoron. Pacsirta dalol az égben, érzed a füvek bódító illatát, a talajból áramló meleg levegő (ezt most elfújta a szél) szárít, fejed fölött szitál a vércse, és próbálod az állati lepényeket kikerülni, ami nem mindig sikerül...
Persze mifelénk a mén nem szaladgál a mezőn, s nem látjuk a Bükk hűvös ormait, de szép volt. És új.

Magáról a versenyről sok mindent nem tudok írni. Fáradtan álltam rajthoz, persze elragadott versenyszellem és toltam én is neki, ami éppen jól esett...aztán riktult a tömeg, jött a szabadság érzés és a szembeszél. 11-nél társaságom akadt, így már jobb volt beszélgetve begyűjteni a maradék majdnem 5 kilit. Persze azért dukált a sprint a végére, így megnyomtam, és sikerült is majdnem 1 percen belül futni a nagy álomidőnek.

Jó volt. Megvolt.

 

 

Csúcs ez a futás
kán | 2007-06-16 23:26:08 | 3 hozzászólás

...Na akkor írok erről is egy blogbejegyzést...másodszori nekifutásra. Sajnos az első lett volna az igazi, mert versbeszedve próbáltam ecsetelni a mai napot, de 2/3-nál, kb egy órai munka után elszállt a gép. Én akkor nagyon, de nagyon mérges lettem, így kikapcsoltam a gépet és elmentem itthonról. Persze amúgy is elmentem volna, mert tésztaparti volt Párizsi Marathon videjó nézéssel egybekötve. Így visszajött a kedvem, s leülők megírni.

Nah, akkor kezdem.. Az a helyzet, hogy annak mindig nagyon örülök, ha egy futóismerősöm eljön korfball meccset nézni (lehetőleg végig:) és ha egy korfos ismerős eljön futni. Szerencsére Csabif (szóval ő korfos) is rákapott a futásra, így együtt mentünk a Kékes lábához. Meg kellett őt vernem a futásban, hiszen a bajnokságban pont tőlük kaptunk ki a harmadik helyért vívott meccsen, s megigértem, hogy a Kékesen revansot veszek az egész csapat nevében. :-) Ami persze sikerült, de ne szaladjunk ennyire a végére.
9-kor indultunk Pestről, de sajnos Gyöngyösön jókora dugóba keveredtünk, így fél tizenegykor parkoltunk le a rajt közelében. Villámgyors átöltözés, majd búcsú Csabiféktől, mert gyorsan végig kellett látogatnom a futótársakat is. Szerencsére ez még sikerült a rajt előtt, de a bemelegítés már nem. Az a rövid kocogás és a sietős nyújtás nem volt elégséges, éreztem is az elején, hogy valami nem klapfol.
Rajt lett; indult a tömeg, egy kis időre párizsi tömeg fílinget éreztem, de 3. kilométertől már ritkult a mezőny. Nem terveztem semmi különöset,  végére 1:10-et, a nyolcadik kilométerhez pedig  45-50 perc alatt akartam érni. A 3. km-nél éreztem először hogy éhes vagyok. Gyorsan végig gondoltam aznapi étkezésemet. Reggel ettem 7kor két szelet mézeskenyeret, majd az úton 1 banánt majszoltam el. Ez bizony kevés volt. Itt hibáztam egyet. éreztem, hogy nem megy jól a futás, annyira nem is élveztem, kötelező dolognak tartottam.
Ha nem a Normafán készülnék edzéseken, akkor biztos feladtam volna az egészet, de tudtam, hogy az én időm majd 8 kili után jön el....addig is kis bolyunk (5-6 fő) rótta a távot. Azt nem mondom, hogy hip-hop, de azért megérkeztünk Mátraházához. A szurkolók sokat tudnak lendíteni rajtunk, így most sem volt máskép. márcsak 3,6 kili, durván 300 méter szinttel. Ez már sima ügy, megfelel egy edzésadagnak a hegyünkön. Persze csak magamnak mondtam ezeket a pozitív dolgokat, mert már belefáradtam, hogy minden kilométertáblánál számoltam a visszalévő távot és szintemelkedést, lefoglalva az agyamat.
Aprólépésre váltottam és beálltam egy állandó sebességre. Sajnos az üres gyomor itt végkép megpecsételte a sorsom, mert nagyon lelassultam, sőt a 10-es tábla előtt még 20 métert gyalogoltam is!!! Ekkor aztán már hallani lehetet Péter Attilát, na, közel a cél. 11-ig valahogy eljutottam, majd megnyomtam a tempót. csak ezen a távon vagy 20 embert bírtam megelőzni, már mindegy alapon futottam, mindent kiadtam magamból. A sípályás részre már nem is emlékszem, csak a földet tudtam nézni és robotszerűen emeltem a lábam és a karom. Egyszer csak felértem. Ott voltam a kő lábánál, előttem éppen lemásztak a kőről, így egyedül mosolyoghattam a kamerákba. Sikerült! Óra megnéz: 1:08:49! jupí, sikerült 1:10-en belül lenni... Átvettem az érmet, csokit, banánt, italt. Kicsit pihegtem, megláttam egy-két ismerőst. Rövid eszmecsere után elindultam lefelé, gondoltam majd Eftomit meglepem és beállok mellé a végére...Amint sétálltam lefele, jött Csabif fel a célegyenesben, sikerült megelőznöm (persze tudtam, hogy sikerülni fog:), így jövőre majd hagyom hogy nyerjen a Kékesen, nekem a korfos érem jobban kell.
Ismerős ismerős hátán (persze nem szó szerint), majd felbukkant 63-as rendszámmal Tomi is. Beálltam mellé, de úgy látszik ő nagyon jól érezte magát, mert végigbeszélte azt a párszáz métert, tehát kellemesen fáradhatott csak el...közben Hauanita suhant lefelé, így hozzája is gyorsan elvágtattam, majd visszatértem a célzónába beszélgetni.
Lefelemenet a 8-astól kocogni kezdtem, el is értem a 6 kiliig, amikor jöttek a Nudlik és felvettek, ezúltal köszönöm nekik ismételten a fuvart.
Gyors átöltözés és irány haza....
Ami jó volt pozitív és tudatos volt: előtte nap plussz 1 liter vizet ittam meg, így elmaradt a fejfájásom és az izomgörcsöm is. 8 km után gyakran váltogattam a futótechnikát, így megmozgattam minden tagomat rendesen.

Aztán pedig a fent említett utó-tésztaparti maratonnézéssel. Szörnyű volt látni, hogy amikor a győztes beért, én akkor hagytam el a félmaratoni távot ottan...hát igen. Fejlődnöm kell, vagy kenyainak születnem a következő életemben...

Két hét múlva Hortobágy... 

Rakparti Tizes
kán | 2007-06-10 15:17:42 | 4 hozzászólás

Becsukom a szemem. Még futok. Érzem az aszfalt feláramló hőjét. Sós izzadság a szám szélén. A cél még sehol....

Reggel mikor kibújtam az ágyból, nem éreztem a nagy tüzet, amit úgy általában már szoktam, nincs versenylázam!! Inkább törjön rám otthon, mintsem a rajtvonal mögött állva. Otthon még könnyű kikezelni magamból, s mikor felszállok a buszra már kitörő lelkesedéssel megyek futni... Na, szóval ez nem volt. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy most mi van, mert ha bent (a fejemben) nem akarok futni, akkor valószínűleg nem úgy fogok hegedűlni a tömegszaladáson, mint ahogy kéne. Várhatók a negatív gondolatok, feladás, lassulás, "soha többé" érzés. Ejnye-bejnye, a Kékes csúcs előtt nem lenne jó egy kudarc! Így gyorsan kezelésbe vettem a lelkembogaram, s kigyógyítottam magam. :-) Nem volt nehéz...csak végignéztem a szerény éremkollekciót, s egy-két rajtszámot (összes megvan eddig) kiválasztva mosolyogva jutattam eszembe az első versenyeimet, a sikereket, a kudarcokat, a futótársakat és az elismeréseket. Úgy látszik ez jó módszer, mert reggeli után már jött is az izgalom...Éljen, futni fogok!!!


Mikor leszálltam a metróról elhatároztam, hogy jó sportolóhoz híven legyaloglom az egy megállót. Fellépcsőzök a Dráva utcánál, s beáll mellém a troli...hát, hiába a nagy elhatározás, büszkeséget feladva felugrottam rá, végülis ne fárasszam magam, nem? :-)

Versenyközpont meglett, öltöző szintúgy, kisebbet nem is találhattak volna...talán egy osztályterem jobb lett volna. Gyors öltözés, csomagleadás és kocogás a helyszínre. Andalgok befelé, amikor is leszólít egy nagyon régen nem látott ismerős. Ezért is szeretek tömegszaladásokra járni, úton-útfélen réglátott emberekbe botlik az ember...Kis beszélgetés, majd búcsúzás után bemelegítő kocogás, benne 5-6 repülő, folyadékfeltöltés fent és leürítés lent... :-) Az utolsó 10 percben nyújtok, a térdre nagy hangsúlyt fektetek, mert a kemény aszfaltot nem nagyon szereti a hideg szalagom...

Izgi, beállok a rajtba. Becéloztam a 40-50 perces zónát. Körbenézek. Legszívesebben fogadtam volna, hogy körülöttem nem mindenki volt 45 perces futó, se 50-es....egy lány, akit a rajt után 200 méterrel előztem meg, végülis 1 óra nyolc perc alatt ért célba. De vajon akkor hol állhatott? Elitek között? Az ilyen kis önismerettel rendelkező, rajtban előreálló, de 200 méterig téged csak feltartó futókat nem csípem... Szóval rajt! Péter Attila megint kergülten küldött minket utunkra, vár vissza minket 10 km múlva..Úgy legyen!

Első párszáz méteren gyorsan taktikát dolgozok ki: lassabb kezdés, majd gyors befejezés. :-) "Persze" volt egy-két meglepetés az úton, ezekközül egyik a cél előtti dupla fodító volt. Egy kicsit lélekromboló volt a cél előtt visszafordulni egy újabb 500 méterre lévő fordítóig, ami után már a cél jött...Tehát: a végére egy kis pozitív gondolatot raktározni!!!

Legnagyobb örömömre megláttam előttem Wermesher Ildit (T100 egyik győztesét), és beálltam mellé. Üdvözöltük egymást majd egy tempófelvétel után együtt róttuk a kilómétereket (pont úgy mint a Vivin).
Meleg volt az üdő! Bár tudtam ez vár ránk, de jó lett volna valamivel hűvösebb időjárás...legalább edzettünk a Délibábra, s lélekerősítőként a Kékesre, mert ott is ilyen idő lesz... 4 km előtt jött szemben az élboly, s kezdődött a kedvenc részem, amikor is lehet nézegetni a szembe futókat... :-) Nem tudom miért, de ezt nagyon szeretem. Észre se vettem egy kicsit elléptem Ildikótól, gondoltam nem haragszik meg :-), majd amikor szembekerültünk egymással a fordító után, sok sikert kívántunk egymásnak... 5km....a futók hömpölyögnek a rakparton, előttem ritkul a mezőny, aki eddig elhúzott mellettem, a tempóváltásom miatt lassan beérem őket. Lépteimet egy kicsit megnyújtom, eddig kisebbeket lépegettem. Így márcsak a hőgutával foglalkozom..vajon elkapom vagy nem? Még nem szédülök...frissítőnél locsolom a fejem, a számba nem kell a melegvíz. Lánchíd alatt az aluljáróban kiráz a hideg, mint mindig. Legalább egy pillanatig nem volt melegem...Aztán ki a napfényre, de innen már ismerős volt a terep..olvasom az út szélén: MV 6km. Hihi, egy hete ilyenkor már milyen jó volt..még csak egy kili...
Sorban hagyom el az embereket, engem alig előznek, jó ez... 7 km-nél órára nézek...bőven a 4 p/km-en kívül...sebaj, de ne adjam fel az a lényeg...Mivel első tizesem ez, nem tudok viszonyítani, illetve a Vivi-s részidőmet akartam produkálni (43 perc). A kánilkula már zavarbaejtő kedvességgel próbálja megszárítani az izzadt polómat. Megköszönöm neki, de nem kell... 8 km után már folyamatos hidegrázás, tüdőszúrás, fejfájás...na, támadtak a negatív hadsereg katonái. Meglátok előttem egy sétálót. Na nem, ezt nem akarom. Felbuzdítom egy kicsit a kollégát, s ettől én is erőre kapok. Éljen, hallom már P.A. hangját, közeleg a cél, és közeleg az első fordító. Szerencsére sok ember szurkol, s mivel előttem, mögöttem senki, így biztos nekem! :-) Ettől újra erőre, kisebb léptekre és gyorsabb tempóra kapcsolok...valahogy a szurkolóktól a futólábak könyebbek lesznek, s észrevehetően gyorsítanak..afene.. :-)
Aztán hátat a célnak, s neki a Margithídnak. :-( De nem sokat, csak párszáz méter...de, szemből futók! Nézem az arcokat: megviseltek, fáradtak, de küzdenek! Küzdök én is. Fordító. S immáron a cél felé robogok...tempó gyorsít, mert előttem lassítanak..meg tudom őket előzni? Győz bennem a versenyszellem, márcsak párszáz méter, ki kell futni magam...gyorsítok. Tüdőm már nem bírja a kötelező feladatát ellátni, nem haragszok rá csak mert fáj. Hadd fájon! Utolsó száz méterre honnan maradt erőm sprintelni, nem tudom, de beértem. Óra lekapcs, majd hörgések közeptte nyelem az oxigént. :-) Pár lépés, megnyugszom. Mikor a befutó banánt és italt veszem át, már mosolygok. Igen, megcsináltam! Órára nézek: 42:30. Nem rossz, "ez van, ezt kell szeretni". Persze, már örülök az eredménynek, mert nagyon embertpróbáló volt a pálya, az időjárás, nem voltak túl jó körülmények...csak hogy magyarázzam magamnak ezt a béna időt. :-)


Chip leadás, majd eszmecsere Ildivel és a belesétálós kollégával. Utána levezető kocogás, szurkolás a befutóknak, majd eredményhírdetés. Kemény 11 percet vertek rám 10 kilin..hát van hova fejlődni. :-) Majd legközelebb!

Átöltözés, görkoris futam megtekintése, miközben egy kedves lánnyal beszélgetek a görkorizás pesti lehetőségeiről, ami igencsak lesújtó, de valahogy kedvet kaptam hozzá, hogy kipróbáljam...

Hazafele menet az eső utolért. Gondoltam, jöhettél volna sokkal elébb is, mert a léghűtés nem volt elég..de csak mosolyogtam, mert nem szeretném, ha bosszúból jeget kapnánk a Kékesen vagy a Délibábon.

Most itthon már. Körömvirág krém a lábamon, ülök a gép előtt, hallgatom a csángó zenét, s miközben becsukom a szemem, még futok...

de már hegyek között, egyre feljebb...
Három a kör
kán | 2007-06-04 09:48:56 | Nincs hozzászólás!

Egyik kedvenc versenyem a maratonváltó. Leginkább azért, mert 4 órán keresztül egy helyben van minden futó, így nagyon sok ismerőssel, ismerős-ismeretlennel találkozik az ember.
Velem is ez történt. Jószerével mindenkivel találkoztam akit ismerek futók közül, s még csak megbeszélni se kellett a találkozót.

Előzetesen két csapatba neveződtem be, amit éppen jónak tartottam. Aztán a versenyközpontnál történt ácsorgásom végeredményeképp "szereztem" egy harmadik csapatot is, egy barátosnémat segítettem ki, mert "csúnya" csapattársai nem jöttek el. Így volatm első, ötödik és hatodik futó.

Az első nekifutás nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna (bemelegítés, nyújtás 20 percen át), nulla bemelegítés és 5ezred nyújtás után rajtolhattam el a tömegben. Nagyon nem akartam meghúzni, így mindig vissza-vissza kellett fogni magam. Északnak futni jó volt. Szembeszél annyira nem zavar engem, simán elfér mellettem. Nem mintha torpedó alkatom lenne, csak maradjunk annyiban, hogy nem fogok fel túl sok felületet. :-)
Fordító után azonban mint fejbeütés jött az igazi hungarikum: rakparti hátszél tűző nappal és páradús levegővel. Technikaváltás: megnyújtott hosszú léptek, nyitott száj, lógó nyelv - párolgási felület nagyobbítás, figyelem elterelés a szenvedésről - szembe futók nézése. Aztán a Parlament után már egy kis oldalszél jött a Duna felől és az alsó fordító után újból az imádott szembeszél és végre emelkedő, majd a szokásos lélekromboló visszakanyarodás (ezt mindig megszívom, már évek óta), majd célbaérés és váltótárskeresés... 29:52. Bemelegítés nélkül nem rossz...

Átveszem a kis befutócsomagot, banánt lenyelem, vizet megiszom, nápolyit eltüntettem. Átöltözök, mert annyira megviselt az izzadás, mintha eső esett volna... Szépbe öltözve felkeresem Malacka törzshelyét, de ő éppen futni volt. :-( Kinézek még a rakpartra szurkolni, majd lassan megyek a váltóhelyre a következő futamra. Na, most már nyújtok rendesen, s érzem is hogy milyen jóóóó. Ácsorgás, várás, izgulás aztán jön is a futótárs. Átveszem a botot, elhelyezem a kezemben (utolsó héten az edzéseken mindig faágat vittem magammal, gyakorolva a jó cipelő-technikát) és elkezdtem futni, de csak annyira, hogy élvezzem és ne haljak meg. Lent a rakparton jutott eszembe, hogy nem nyomtam be a stoppert (szokatlan, hogy órát nyomogassak), így csak a kettedik kilinél indítottam el. (a végeredménynél az öt kili átlagával növeltem meg az időmet arányosan). Célbaérés, James-t elindítottam. 29:56...elmegy...

Átveszem a kis befutócsomagot, pólót cserélek, magamhoz veszem a következő rajtszámot, majszolom a banántot, iszom a vizet, kicsit nézem a futókat, majd elindulok a pályán visszafele, szembe a futókkal...amikor is mint villámcsapás ér a kiabálás: Kán te mi a fenét keresel itt, miért nem vagy a váltóban? Itt jön Gotti...húha..gyorsan leadom a banánt, vizet, és szépen bekocogtam (rajtszám nélkül) a célba Gottival, majd egy klasszikus váltással a célvonalból elindultam az újabb körre. Hogy nem vagyok normális, az első kétszáz méteren rájöttem. Talán mégse kellett volna ezt a harmadikat, de sebaj, inkább lekocogom. Leállok, hogy feltűzzem a rajtszámot, majd szépen elindultam: már hiányzott a rakpart. Két kilinél azt vettem észre, hogy Gáborral (később rendeltem hozzá nevet, miután mindenki így szurkolt neki) egy tempóban futottunk. Majd ahogy kell, megbeszélés nélkül szépen lekocogtuk a távot. 35:45, a végén görcsölt lábakkal.

Így a félmaratoni időm: 1:35:33, 16 másodperccel rosszab az egybetávnál.

Egyébiránt tetszett az egész, jó felkészülés volt a jövő hétvégi rakparty-ra, de okultam is a dolgokból: kevés folyadékot veszek magamhoz (futásközben egyszer sem ittam, és zusammen 9 deci vizet fogyasztottam), titkon reméltem, hogy a befutócsomagban sportital vagy teja lesz, de hát nem..., nem nyújtottam eleget, nem melegítettem be szokásosan, és a végére sóhiányom lett.

Végülis: Echo TV 3:16:40, Six pack 3:10:41, Horwath 3:40:48

2010-03 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (3 bejegyzés)
2007-10 hó (1 bejegyzés)
2007-08 hó (3 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-06 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)