Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 661 075 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Optivita Kupa I. állomás - Székesfehérvár

pecsenye | 2013-03-12 14:17:19 | 10 hozzászólás

Utoljára 2012. őszén versenyeztem, így talán érthető volt, h felfokozott izgalommal vártam a 2013-as év első versenyét. Na jó, azért motivált az is, h az évadot a városomban kezdhettem. Az Optivita Kupa első állomásáról van szó, ami a HALESZ helyett végül a Szabadműv. Ház körül került megrendezésre. A változtatás teljesen jogos volt, ami fontos, h izibe ez a pálya is le lett hitelesítve. A hét már a készülődés jegyében zajlott, az első napokban még futiztam egy keveset, majd szerda éjjel jött az első riadalom: vmi gyomorhülyeséget kaphattam, alig aludtam, másnap fájtak az izmaim, szinte össze akartam csuklani. Fájt a fejem, a munkahelyemen csak szédelegtem, a délutáni szauna helyett inkább hazahúztam, átaludtam a délutánt. Persze történtek jó dolgok is, megjött a Cardio Control hivatalos eredménye, pár apróságtól eltekintve egész jók lettek. Aztán megérkezett Blue Dream is, akit sokáig kellett győzködnöm, h sorry de még túl fiatal egy 12 órás futáshoz. És az első helyre ígérkezik, h Székesfehérvár egy kis támogatással besegít az idei terveim megvalósításában. Pénteken már a frissítések, a ruházat és kellékek összekészítése zajlott, előtte gyorsan elbúcsúztam nagy lábujjam körmétől. H miért pont most akart elmenni tőlem:) Reggel még meghallgattam párszor az idei évem motivációs dalát, pár pofont még lekevertem magamnak, aztán irány a pálya.

 

A frissítésemet nem terveztem nagyon bonyolájtosra: óránként NUTREND gél, a 6. órától beiktatva a méz is, illetve folyadék és a számomra megszokott "bogyók". Reggelire rántotta.. helyett vajas-mézes kalács, jó sok. Jó korán kimentem, már vártam a találkozást a versenytársakkal, a barátaimmal. Jött is mindenki, Balu hozta az ígért palacsintát. Isteni volt, jól meg is adta a kezdőlöketet. No meg a tárnoki pizza.. nyammmiiii. Milka formájában, gusztusosan becsomagolva.. Kár, h annyira jól sikerült, h vki felette előlem..:) khmmmm... Szóval a soksok üdvözlés, baráti csevegés után lassan felvonultunk a rajtvonalhoz, Östör Annamária, a verseny védnőke indította el a népes mezőnyt. Én a végén indultam, ama elgondolásból, nehogy elfussam az elejét a 1, 2, 4 ,6 órásokkal. A tervezet szerint 130 kili volt a végcél, a tempó ennek volt megtervezve, ill. a pulzusra is figyeltem azért nehogy az egekben legyen (max. 140). pulzus   

Na jó, az elején megugrott, de tudjuk be a felfokozott izgalomnak. Kis idő múlva helyreállt, nyugodtabban folytattam a kőrözést.       

 

 

 

 

 

 


 

 

Jó volt a pályán belül szurkolni a többieknek, Anitával és Bélával jókat ökörködtünk időnként.Nagyon élveztem a versenyt, minden pillanatát. 

Szép fokozatosan egyre jobban kiismertem a pályát, bár az éles kanyarok nem estek jól, kicsit visszalassítottak, de ez mindenkit érintett, nyafogásnak helye nincs. Ahogy a "sunyi" emelkedőket is mindenkinek meg kellett futnia. Meglepődtem, h egész jól tartom az 5percen belüli kiliket, kíváncsi voltam mikor jön el a gödör, mert azért erősnek éreztem. De aztán várhattam.. Mert nem jött. Eljött a 6. óra, írhatnám, h nem hivatalos PB született (71,5). Gratuláltam a teljesítőknek, majd azt figyeltem, h mennyire ürült szinte ki a pálya. A frissítést szigorúan betartottam magamnak, bár utólag úgy gondolom a folyadékbevitelre jobban oda kellett volna figyelnem. Néha nagy szomjúságot éreztem, de halogattam az ivászatot, sajnáltam rá az időt. 100 kilinél ránéztem az órámra, egy újabb nem hivatalos PB született (8:31). Bár tudtam, h van még bőven időm, természetesen nem könyveltem még el magamban a 130-at. Többen szóltak, h toljam neki, akkor egy picit elbizonytalankodtam: akkor most erőversenyen, vagy futóversenyen vagyok? :) de szót fogadtam, toltamfutottamneki. Aztán a 10:30 órában egy kicsit bekattantam, elkezdtem számolgatni. Két és fél óra alatt le lehetne-e futni kb 29 kilit. Az edzéseimre gondoltam, aztán eszembe jutott, h nem most kezdtem a versenyt. Fél óra múlva újra előjött az ötlet. Mit veszíthetek? Győzködtem magam, erősködtem, prósza, szerencse. Ránéztem az órámra, hmm, akár meg is lehet. Bandinak szóltam, h nézze-e már meg mennyi a hivatalos kilométerem. Mivel a jegyzőkönyvekbe az kerül (és ez így helyes) amit a versenybírók mérnek, ezért a tervet módosítottam: minél közelebb kerülni. Az utolsó negyed órában márcsak arra figyeltem, hogy lehetőleg a célkapuhoz közel legyek, ne kelljen sokat várni, míg megmérik a tört körömet. 

A híd előtt Zsolt már visszaszámolt, egy gyors sprinttel pont előtte fékeztem. Ölelgetés, happyzés, majd elindultam visszafele kocogva, h gratulálhassak a futóknak, megköszönhessem a szervezőknek a szurkolást, a segítséget. A végeredmény egy PB (138,6), ami - Tsomának köszönhetően, h tájékoztatott - új korosztályos (M45) országos csúcs. Apropó, ha már megírtam, egy apró megjegyzés (remélem nem veszik le érte a fejem és nem tiltanak ki a futópályákról): nagyon szomorúnak tartom, hogy Magyarországon nincsenek hitelesítve és nyílvántartva az országos csúcsok. Legalább is én nem találtam sehol. Pedig a szövetség honlapját is széttúrtam. Óbor barátunk igyekszik lelkesen egy saját oldalon vezetni az eredményeket. de ugye, ahogy ezt mondját, ez tájékoztató adat. No de vissza a versenyhez, hiszen még hátra volt az eredményhírdetés. Mivel az eső elkezdett zuhogni, így a Művházba szorultunk be. Nagy gratula minden versenyzőnek, hiszen nagyon remek eredmények születtek. Az éjjel aztán sok alvás nem volt, előjött a fáradtság, izmok tiltakoztak a fekvés ellen, éhes voltam mint a dög, csak forgolódtam. Persze ezen jól felhúztam magam, aztán meg azért nem tudtam elaludni:) Nagyon vártam már a reggelt:)

 Röviden összefoglalva: Pompásan, remekül éreztem magam végig a verseny ideje alatt. Asszem ilyen elvétve lesz,  de majd azon leszek, h minél többször előforduljon hasonló hangulatú versenyzés.

  

A szervezéshez nem tudok semmit hozzátenni, le a kalappal, korrekt volt minden, tipikusan olyan volt, h a szervezők voltak a futókért, lesték minden kívánságukat, szurkoltak, segítették őket. Az Optivita Kupa következő állomása Kecskeméten lesz, persze előtte lesz még egy nagy falat számomra, meg egy másik, de megyek mindenképp.

Linkek, képekről, videókról: Ironteam I. Ironteam II. Lio Fehervar TV

10 hozzászólás

sultan albertovics képe

Nagyon mentél csabi!

Hatalmas kondenzcsík volt utánad!

Azt, hogy honnan lehet tudni az országos csúcsokat, csak a szokásosat tudom mondani a DUV nyilvántartja szinte minden országét korosztályosan is! Gondolom tsoma is onnan ollózta ki!

posztizoli 4035 napja
posztizoli képe

Gratula az íráshoz... jó volt olvasni!  Meg a képek is jók !!!  Meg a futás is !!!:)

mateve 4035 napja
mateve képe

Boci...bocsiiiii... :-D :-D :-D

Sneci-ke 4035 napja
Sneci-ke képe

mint egy gyorsvonat, úgy robogtál el mindig mellettem :-))

grat

Gida 4035 napja
Gida képe

Hoka Bondiban könnyű :)) Úgy látom megoldódott vele a cipőnyelv problémád. Gratulálok!

pecsenye 4035 napja
pecsenye képe

néminemű barkácsolással.. no meg kellett bő 600kili, h összeszokjunk:)

Blue 4035 napja
Blue képe

Hát abban a hideg időben ennyit futni?!!! :)

Nagyon nagy gratuláció! :)

csetbalu 4035 napja
csetbalu képe

az a félelmetesen csodálatos, hogy ezt az 5:12-es átlagot úgy hoztad, hogy közben büféztél, társadalmi életet éltél, táncoltál, minden pályán lévőhöz volt jó szavad, gratulációd, ölelésed, stb :)

eszementül jól zúztad, áááá, Pecsenye egy ÁLLAT!

shinkyokushin 4034 napja
shinkyokushin képe

Gratulálok én is, fantasztikus sportember vagy!

zsg 4034 napja
zsg képe

Ez egészen fantasztikus teljesítmény, példát mutatsz mindenkinek. Gratulálok!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)