Még a télen elkezdtem nézegetni a2010-es futóversenyek listáját és gondolkodtam, melyek is azok, amik nekem, mint kezdő futónak, alkalmasak lennének arra, hogy egy kis tapasztalatot, rutint szerezzek. Aztán megszületett a döntés: 4 félmaraton, 1 maraton és a Dunaparti futógála 5+10 km.

Első félmaratonom Orfűn volt, számomra természetes volt, hogy ott fogok futni, gyerekként Siklóson, majd később "dolgozó" emberként sokáig Pécsett laktam, félig-meddig hazai pálya és nem is egy nagy hagyományokkal rendelkező verseny, ahol lehet balfékeskedni, mint kezdő. Frankón le is futottam, élveztem a dolgot.

A következő Szekszárd, rendesen befulladtam a "dombokon", de mivel borkedvelő vagyok és a szekszárdi borok is a kedvenceim közé tartoznak, kellemes emlékekkel jöttem haza.

A 3. a sorban Gyula, oda leginkább a verseny célja miatt mentem, meg már elég régen jártam arra és az ismerősök csak jót mondtak a városról, így egy hosszú hétvége lett a versenyből, csak kár, hogy az időjárás a maihoz hasonló volt. Maga a futás jó volt, az időm sem rossz, idáig a legjobb.

Utána még jött a Dunaparti futógála és egy hosszabb szünet a Nike-ig, természetesen tervszerű futásokkal, felkészüléssel, amibe beleszólt az, hogy kiderült: van gerincem, csak nem úgy ahogy kéne. Egy hónapig voltam defektes, amit követett még egy hónap kínkeserves kapaszkodás. A Nike félmaratonra még nem éreztem, hogy fel vagyok készülve, de lefutottam, a 14. km-től szenvedtem, a frissítőpontoknál megálltam, többször belesétáltam, nem esett jól a vége. Ekkor döntöttem úgy, sok lesz nekem a Sparon a maraton átnevezek a 30-ra, de azért nyomtam rendesen a kiliket. Sokan bíztattak, vállaljak többet, így utólag lehet megcsináltam volna, de az nem olyan lett volna.

Verseny előtti találkozó a meeting point-on, beszélgetés, biztatás, aztán nyomás a Kossuth tér. A fiamra bíztam a cuccaimat, el is indult vele haza, hogy du. 2-re kihozza a célhoz, már majdnem leértem a rajthoz, mikor észrevettem, hiányzik a rajtszám. Telefon, újabb találkozó, tüzetes átnézése a felszerelésnek, aztán nyomás. A rajtnál addig bambáskodtam, hogy nem indítottam el az órámat csak már futás közben. Virtuális futópartner 5:50-re állítva, szorgalmasan gyűjtöttem az előnyt, gondoltam jó lesz még a végén. Aztán valahogy nem akart jönni a holtpont, végig belül voltam az 5:50-en, a legrosszabb kilim 5:46 volt, a legjobb 5:18 (27.) és a 28. is 5:19 lett. A vége 2:50-en belülre sikeredett, hogy mennyivel, az majd a hivatalos listából kiderül. Ami a versenyt illeti, szerintem jó volt a szervezés, szegény frissítő állomáson ácsorgó lányokat-srácokat sajnáltam, olyanok voltak, mint az ázott verebek és mégis jókedvvel segítettek nekünk, főleg a végén a Marhit-hídnál lévő srácok a rigmussal: Ti futásban vagytok jók, mi meg frissítésben! Nagyon jók voltak! A Nyugati felüljárón még kezet fogtam Monspart Saroltával is és a végén nagy örömömre szolgált, hogy nem engem hagynak ott többen, hanem én előzök meg még pár embert. Valaki írta nekem (talán Dildi), hogy örömfutás lesz ez nekem ebben a tempóban (3 óra volt a terv), hát az volt. Egy pillanatra sem álltam meg, végig toltam a 30 km-t, ami 6.5-el több az eddigi leghosszabb futásomnál.

Azért hogy a maraton se maradjon ki az életemből, elmegyek novemberben és két nap alatt három részletben lefutok 42 kili a Balatonon, aztán ha nem jön közbe még egy testrészem a sok közül, akkor tavasszal megcsinálom életem első maratonját is.

Köszönöm mindenkinek a biztatást, további jó rohangálást mindenkinek!