Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 658 813 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Júniusi összegzés
Hauanita | 2007-06-30 19:00:48 | Nincs hozzászólás!

Ma megvolt az utolsó júniusi edzésem. Nem mentem Délibábra, mert más dolgom volt: anyukám diplomaosztóján vettem részt :) (meg az évzáró értekezletünk is ma volt, szóval semmiképp se ment volna a dolog) Szumma-szummárum, így aztán végre hazajöttem, úgyhogy egy darabig nyíregyházi helyszíneken edzegetek.

Ma egy újabb pörgős edzést iktattam be: egy 10×400-ast, pályán. Nehezen indultam, rájöttem, ha meló van, a futás egy kikapcsolódás, ha meg lazítás van, akkor a futáshoz "meg kell mozdulni" az meg megerőltető ;) Persze aztán meg jó, így volt ez most is. A 400-as részidők 1:45, 1:42, 1:40, 1:41, 1:41, 1:41, 1:39, 1:43, 1:40, 1:38. Jó ez. Meg nem is ment rosszul, persze a múltkori iramfutás óta 2 pihinap volt, de kellett is. Mellesleg rájöttem, jó ez a kis pálya, tetszik a környezete, kis nyugis, és mindössze 7-800 m-re van innen. Szóval remélem, sokat fog ez lendíteni a nyári edzéseken: majd kevesebbet futok a nagy unalmas körön (kertváros kör), és helyette berakom a pályát is heti egy alkalommal. Meg néha kerengek az utcában, itt olyan 1000-1400m-es körök vannak, lehet kombinálgatni. És még ott az erdő (az viszont elég messze), és még a térképet is elő lehet venni kiaknázandó a környékben rejlő lehetőségeket.

A júniusom egyébiránt (az év korábbi hónapjaihoz képest) kevesebb lett, össz 184 km, (a többi 200 fölött) de ennyit kívánt a lelkem, és egyáltalán: ez is heti 40-45.

De lényeg, hogy itt a nyár :), lehet készülgetni az őszi versenyekre, lehet keresztedzeni, nyaralni, és futni klassz helyeken. :)) 

Ami nem öl meg...
Hauanita | 2007-06-27 20:02:22 | 5 hozzászólás

... az megerősít, mondja az okos régi mondás.
Ez az egyetlen magyarázatom arra, amit ma csináltam. Mást nem tudok felhozni mentségemre :)

Reggel nem ébredtem pihenten. Hiába no, ez a hét még ilyen, viszont érzelmileg a sok-sok stressz mellett sokszor érzek valami olyasmit, ami most továbblendít. (nem, nem vagyok szerelmes, nem arra gondolok, csak egyrészt lassan kezdem érezni, hogy vége a melónak, másrészt meg benn is sokszor folyik csapatmunka, és ez jó a lelkemnek. Egy csapat egy tagjának lenni)

És nagyon elhatároztam ezt a futást. Meg nagyon akartam. Pedig tegnapra eredetileg nem terveztem úszást, és a laza 8-10-ből is normál 13,5 lett. De nem baj, Anita, Te akartad.

Mellesleg du. 4-kor kellett indulni, hogy odaérjek az esti csapatpizzázásra. Nem volt ugyan kánikula, de melegebb volt, mint terveztem, bár  ligetben elviselhető volt a klíma. Mellesleg van idén is kihelyzve csap lehet frissíteni!! Kidöcögtem. Ez még nem volt kihívás, de éreztem, hogy nem vagyok kipihent. Na, de nincs nyavalygás, Anita, zúzás van. Azért óvatosan, 4:45 a résztempó, vagyis 14:15 a részcél az első 3 tempós kilire. A második kili esik a legjobban, az az egyetlen szakasz, amikor érzem ezt a könnyűek-a-lábaim-és-gyors-vagyok érzést. Aztán lassítok kicsit, hogy ne fussam el magam, így 14:08 az első 3 kili. Jó. Pihi, laza kocogás, egy körön át. Frissítés, víz, levegő. Az élet apró örömei :)
A második szakaszban 2 km a táv, 9:15 a terv. Végülis a legutóbbi 10-es versenyeken ilyesmit produkáltam, mit nekem ez 2 kilin át. Jaaa, hogy azelőtti napokon pihentem, és nem futottam 13,5 kilit a srácokkal? De most edzés vam, nem verseny, és amúgyis, teher alatt nő a pálma. Vajon erre majd emlékiszik majd a lábam, szeptember 2-án? Vagy tök feleslegesen csinálom? Na, mindegy, pici lassulás, de 9:20 a két kili ideje. Nem vészesen rossz. Megint kis szusszanás, 6 perces kili dejóóóis az ilyen :))) Na, még egy utolsó roham 4:30-ra, ööö illetőleg, ami belefér, próbálok futni, meg gyorsulni, meg még levegőt is kapni mindezenközben és meleg van és 4:27. Jó. Most kéne még lefeküdni. Ide a fűbe. :) De kihagyom, még elkocogok a vízig, jutalomkortyok, majd hazadöcögés.

Mindegyik lábam olyan, mintha szétszakadtak volna az izmaim, jóóó, nem vészes, csak fáradt vagyok, tudom. De most 2 nap -futásilag pihi- benn el kell búcsúzni legkedvencebb csoportomtól, holnap bankett, holnapután meg haza kéne utazni. 6 hétre.

Ennek örömére, vagy ettől függetlenül, egy gyors fürdés után találka a Pizzatoronyban, pizza, palacsinta, salátahegyek, meg jó kis beszélgetések. Jó ez a csapat, és jó, hogy vannak ilyen alkalmak. Az persze nem jó, hogy az elkövetkezendő kb. 6 hétben nem futok velük, de most hálás leszek a sorsnak, ha az elkövetkezendő 6 hétben ez lesz a legkomolyabb problémám. De a nyári szünet most nagyon fog kelleni a lelkemnek.

Sportos nap
Hauanita | 2007-06-26 19:49:05 | 3 hozzászólás

Tegnap, mikor megláttuk az érettségi beosztást, körvonalazódott bennünk az ötlet. Úszni kell. Nekünk is :)

A tesi érettségit jól kibeszéltük Evita blogbejegyzése kapcsán, úgyhogy itt csak annyit, hogy Evitához hasonlóan engem is érdekelt, hogy miből is áll, hogyan is zajlik egy ilyen érettségi, így mindenképp végig akartam nézni. Az utolsó pont az uszoda, ahova -előre megfontolt szándékkal- fürdőruhában érkeztem. Meg miniszoknyában, rövidujjúban persze, de a vizsga után mi is nekivetkőztünk, és megkerestük a kevésbé használt 50-es medencét. A szentesi uszodában (nyáron egyben strand is), van ugyanis egy 25 és 33m-es feszített viztükrű medence, meg egy 50-es, de az meg nem vízforgatós. Mellesleg az egyik végén csak 90 centi, így ott pacsalás is van, vagyis hosszában úszni nem lehetett. Nosza, keresztbe. Úgy állítólag 20m, vagyis 50 hossz. 25 oda-vissza. Brrr. De langyos volt a víz, kellemes a levegő, és a tegnapi meleg után annyira vágytam már egy kis úszásra (meg azok után, hogy a múlt héten nem jött össze). Úgyhogy lőn. Oda-vissza, meg oda-vissza. Egy másik kolléganő is felbukkant, sportos egy tantestület vagyunk mi, tökjó. :)

Leúsztam az ezremet, és 10-re vissza is értem a suliba, aztán beültem a bizottságba. Kemény ülőképességi sport ez, főleg, ha az embernek nincs vizsgázója, csak a többieket tehermentesíteni megy be. Mert jófej.
Azért nem vittem túlzásba, fél 4-re haza is értem. Kis átmozgató rendrakás, mosásbedobás, mosogatás, majd csapatfutás.

Ezek is tritkulnak mostanság, valaki hol sérült, másnak folyton programja van, vagy más életritmusa. Most úgy volt 4-en megyünk, és mikor 6-ra a kavicshoz értünk, V42 már ott volt, és egyik irányból Robi, a másikból Zoli érkezett. V42 ötlete volt a kis-MOL kör. Jaja lájtos 8-as, mi?? :)) Merhogy az a kör 13,5-14km, és mikor V42 egy órával korábban szokásához híven bebiztosította, hogy "De ugye lazán futunk?", már vigyorogtam :) Mivel holnapra jó kis iramfutást tervezek, így ma nem akartam magam nyírni. Elindultunk, és mi Robival rögtön le is maradtunk. Épp arról beszélgettünk, milyen rég futottunk együtt, mert sose jön össze, meghogy még mindig instabil a lába. Most is leállt 3 kilinél, és visszafordult. :(
Zoli és V42 ekkor már 200 m-rel előttem, voltak, ki is találtam, hogy ha nem jut eszükbe bevárni, akkor a tápéi kútnál megfordulok, és hazakocogok. De bevártak :) Megpróbáltak még olykor begyorsítani, de most tényleg-nagyon szeretném megcsinálni azt a holnapi edzést, így megpróbáltam kevéssé önveszélyes lenni. Kinn a külső részeken először majdnem elkezdett esni az eső, majd pedig összefutottunk a triatlonosok bringaedzésével, végül pedig megállapíthattam, hogy vicces dolog két pasassal együtt futni, főleg, ha le vannak lazulva :))
Végül olyan 5:40 körül lehetett a tempó, ez épp jó most nekem.

Holnap meg csinálok egy 3k (félmaraton tempóban) +2k (10k versenytempóban) +1k (5k PB tempóban) iramfutást.
Aztánmeg tavaszi idényzáró közös csapatpizzázás + palacsintázás következik.
Vannak azért jó részei is a futásnak ;))

Tervek
Hauanita | 2007-06-22 20:51:04 | 6 hozzászólás

Egyelőre csak kicsik, nem nagyok. NIKE rulez, forevör.

Nem kifejezetten vagyok most kiegyensúlyozott, mert mindig jön valami izgulnivaló a suliban, és ez érződik a futásomon is. De lélekben már otthon vagyok kicsit, meg próbálom érezni, hogy itt a nyár. Na, amilyen idő van, ez nem nehéz :)

És ma volt egy kis időm, tervezgettem. Mára már eleve egy résztávot akartam, újra, mert már rég volt, és mert jó lenne már megint valamit tervszerűen edzeni. De mert rég csináltam ilyet, és akkor sem esett jó, kitaláltam, hogy azért nemolyan nagyban kezdek. Így aztán kikocogtam a SZVSE pályára 7 óra után, mert akkor már-már élvezni lehet a futást, meg igazából ez illeszkedik a bioritmusomhoz is. Szóval alapvetően azt játszottam, hogy futottam kb 600m-t gyorsan, majd egy kört (400 m) lazán. És ebből csináltam 6-ot. Nem voltak hatalmas elvárásaim, a 400-as időimből 2:30-2:45 körüli 600-akat kalkultáltam magamnak, és mivel a 6 db 600-as ideje 2:36, 2:34, 2:32, 2:35, 2:33, 2:31 lett, ami inkább az első fele, így elégedett voltam magammal.
Tökjó volt, volt kinn egy család egy futkározó apukával, meg egy hozzá tartozó kölekkel, és a kissrác, aki volt vagy 3 éves, több tuti nem, lenyomott vagy 5 kört. Egyszer futottam vele egy fél kört lazán, hát nem sokat kellett lassítanom. És nem kergették, hogy menjen, csak ment, mint egy Duracell nyuszi, és még vigyorgott is közben. De öröm volt látni :)
Hazafelé úton még bementem a TESCO-ba inni (úúú, borzasztó meleg volt a víz, brrr), aztán hazakocogtam, szépen, lassan.

És akkor tervek. Zilaci ötletei után szabadon. Mindenképpen kéne minden hétre 2 gyors edzés. Minimum. Ebből egy pályán. A mostani 6×(600gy+400laza) után jövő hétre 10×400-400-at gondoltam, aztán pedig belekóstolok a 200-akba. Igazából 20×200-200-ban gondolkodok, de lehet elsőre elég lesz 15. De majd látom.
Kellenének még hosszabb iramedzések. Ha jövő hétre összejön, kigondoltam egy 3k+2k+1k -s iramfutást, közte kocogós pihikkel. Aztán meg kéne egy 5 kilis tempót mérni már megint, egyrészt mert olyan már rég volt, másrészt meg kell, hogy néha találkozzak valamiféle versenysebességgel hosszabb távon, mert a versenyen ugye nem másfél percig kell majd bírnom a tempót. Szóval lesz majd 10-12 kilis tempó is valamikor a nyáron, meg 14k a Jabil, aztán jöhet a NIKE. Meg persze lehet majd 3-4×2000-et, meg a kedvenc "11 kili 1 laza, 1 gyors felváltva"
Aztán kell hosszú. Ez gyenge pont, mert vagy társaság kell hozzá, vagy jó futóterep. Most hétvégére Lenkeanyuval szervezkedtem, ez (nekem) 18-20k körül lesz, jövő héten azért 20 felé kéne kerülni.
Fogok majd futni a nyíregyházi erdőben (de hosszútávra ase mindig változatos), a Balaton-felvidéken (ha nem lesz túl meleg, amikor épp ott leszek), meg kéne csinálni egy Tokaj és környéke kört. Nem, én nem a borral való frissítés miatt szeretném :)) De majd látom még, csak elő kell venni a térképet, meg esetleg beizzítani tesómat, hogy kísérjen bringával (nem fog, de a remény hal meg utoljára)
Aztán még valszeg így is marad egy edzésem, de azt meg hadd ne találjam ki, majd improvizálok. Még mindig lehet laza, közepes, iramjátékos, fokozó, meg miegymás (nem, ez nem edzéstípus :).

Még valami ciklikusságot kéne beletenni, de igazából az elmúlt hetek km-számilag nem voltak túl kimagaslóak, ha most küzdök pár hetet, az nem baj. Aztán meg, amikor kimegyek Belgiumba, úgysem a futás lesz az elsődleges, az majd egy extra-laza hét lesz. De azért berakom a futócipőt.

Hát, ezt gondoltam ki. Lehet ám mondani véleményt, aztán majd elgondokodok rajta. :)

Csak úgy...
Hauanita | 2007-06-19 21:06:36 | 4 hozzászólás

Úgy írnék ilyenkor pár szót az edzésleíráshoz, de ahhoz meg túl hosszú. Úgyhogy leírom most ide. Csak úgy.

Tegnapra még mindig be volt állva az a vádlim, amit már vasárnap is fájlaltam, így inkább a pihenés mellett döntöttem. Mára nyoma sincs a vádligörcsnek, reggelre a másik lábam sípcsontja jelzett be. Lehet, hülye vagyok, de elmentem ma futni. Jobb nem lett tőle, viszont rosszabb sem. Mindegy, majd jegelem este.

De most kellett. Nem tudok úgy élni hosszabb ideig, hogy nem mozgok. Drog ez, nem más. Már akkor indultam, amikor erősen megnyúltak az árnyékok, és amikor a nap már nem sütött be a házak közé. A Tisza-parton nem volt könnyű haladni. Már vártam a Tápé-kör részt, amikor összefutottam Krisztával. Óóóó, hát nem épp ma írt róla a Zoli? Vele egyszer futottunk, a NIKE-ra mentünk együtt, ősszel, rendes, aranyos lány. Csak kinn éltek egy ideig Los Angelesben, most jöttek haza. Mondta Zolinak, hogy szívesen futna velünk, és én írtam is vissza, hogy szívesen. Most szóban is elmondhattam ezt neki. Persze szabadkozott, hogy jaj, ő lassú. De meginvitáltam a csütörtöki laza futásra. Itt lakik nem messze. Aznap én úgyis szeretnék úszni egy nagyobbat, azután nekem nem is menne gyorsan, Zoli meg maraton előtt lesz 2 nappal, örülni fog, ha nem erőltetjük.
Meg az jutott eszembe, hogy össze lehetne szervezkedni Lenkeanyuval is, és csinálni csajos futást!! :) (lenkeanyu! Vonalban vagy??? :))

Aztán mikor elváltunk nehéz volt visszaállni a gyorsuló tempóra, meg még gyorsítani is... De azért néha érzem, hogy közeledik a nyár. 10 nap múlva ilyenkor már otthon leszek.

Hétvégi mozgolódások
Hauanita | 2007-06-17 14:00:31 | 3 hozzászólás

Na, mozgolódtam a hétvégén is, lehetett volna ez több is, de nem úgy alakult.

Szombaton volt a Kékes, nagyon élveztem. Írtam erről egy beszámolót a Futóbolondok topikba, a következő linken lehet elolvasni: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=68364208&t=9006174

Ami az edzésonline-os vonatkozásait illeti a dolognak, az Kán felbukkanása (már lefelé mentünk a srácokkal, amikor egyszercsak valaki odajött, és elkezdte szavalni a verset :), meg beszéltem KoVerával is, meg Gyaloggaloppal, meg biztos voltak mások is, de szita az agyam.
Lefelé az előzetes tervek ellenére nem futottunk, mert többiek vagy a jövő heti Bükki Hegyire készülnek, vagy sérültek. Így szépen lesétáltunk, és lefelé menetben is buzdítottuk a még fölfelé haladókat. Azért a mezőny végének mindig keményebb dolga van!!!

Ma reggelre beállt a jobb vádlim. Fáj, mint állat, kéne magnézium, de nincs itthon. Sebaj, azért úszkáltam egyet, az is kevesebb lett, mint terveztem. Merhogy 10-kor értünk ki az usziba, és fél 11-től már vizipólós edzőmeccs volt. Így 400m fért bele, amíg fel nem tekerték a köteleket, majd pedig még gyorsúszni próbálgattam, Zoli instrukciói alapján. Egyelőre kevesebb, mint több sikerrel, már vágom, milyen elemeknek kéne benne lenni a mozdulatsorban, de nagyon nem bírom még összerakni... Nem baj, mg most jön a hosszú forró nyár :)

Jövő héten szeretnék kicsit többet edzeni (főleg futásilag), de csütörtöktől embertelen meleget ígérnek. Hát, majd meglátjuk...

A Kékes izgalmában :)
Hauanita | 2007-06-15 22:10:27 | Nincs hozzászólás!

"Hergelem" magam a Kékesre.
Már futottam egy laza átmozgatót, aztán a pogácsa is kész. Hegyifutásra egyszer már bevált, januárban :)

Aztán előszedtem Kán versét, amit a múlt heti emelkedős-edzésem után írt.
Szerintem megéri, hogy publikálva legyen, szóval olvassátok Ti is szeretettel:

Mit nekem te zordon Kékesnek

Vad emelkedővel tarkított tája!

Tán megfutlak, ámde nem szeretlek,

S képzetem kaptatódat nem járja.

 

Lenn az Alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én futópályám;

Börtönéből szabadúlt futólábam,

Ha a rónák végtelenjét járám.

 

Felszaladok ekkor gondolatban

Túl a földön felhők közelébe

S mosolyogva néz rám a Tiszától

A Marosig nyúló Szeged képe.

 

Délibábos ég alatt kolompol

Hortobágynak száz kövér gulyája;

S a Kilenclyukú hídnál Anitát

Újabb futóverseny várja.

 

Futóknak nyargaló loholása

Zúg a szélben, sportcipőik dobognak,

S Péter Attila kurjantása hallik,

S csattogása a hangos tapsoknak.

 

De Hauanita Szeged lágy ölében

Ringatózik, s köreit futja,

S a smaragdnak eleven szinével

A környéket vígan koszorúzza.

 

Idejárnak szomszéd utcasorból

A fiúk  esti szürkületben,

És örömben kelnek iram-útra,

Ha a cipőjük mozgásra lebben.

 

A sarkon túl, az utca mélyén

Magányos, meredek bucka várja;

Megtapossák az edzett futók,

Egyre keményebb a vágta.

 

Halom végén könnyű lejtő

Pihenni vágyik szív, láb, izom

Közel sík lesz majd a terep,

Négyharmincat kell itt bizony.

 

Óra tájban, tucat a lábban

Nyílik szemében mosolyvirág;

Hazafelé a napszálltában

Úgy érzi, övé a Világ!

(huh, remélem, nem vágja szét a rendszer.)
Még készülődöm egy kicsit, elolvasom a tavalyi beszámolómat, és megnézem a tavalyi és a tavalyelőtti Kékes kisfilmet.

Jó futást mindenkinek holnapra!! :)

Amikor jól esik...
Hauanita | 2007-06-13 20:43:26 | 6 hozzászólás

Ja, hát akkor kell futni, nem??

Annak rendje és módja szerint lebeszéltünk Zolival egy jó kis résztávos edzést mára. Csak aztán kibicsklintotta a bokáját, én meg úgy éreztem, ha ma a gyors 400-ak miatt lesérülne, és ki kéne hagyni a két benevezett versenyét, giga.lelkifurim lenne. Így laza futást javasoltam. Zoli 6 után ért haza, így egy 18:20-as rajttal indultunk.

Minden olyan volt, mint máskor. Zoli késett 3 percet :)), de jól nézett ki, talpig feketében volt, tiszta Mátrix. Viszont ujjatlan pólóban volt, ami jól láthatóvá tette csini izmait. Elindultunk a Felső-Tiszaparton, kis langyos beszélgetés közepette. Megbeszéltük, hogy milyen fegyelmi ügy van az osztályomban, hogy lehet nem kell utiköltséget fizetnünk a Kékesre, hogy születendő babájuk vajon milyen nemű lesz, hogy vajon összefutunk-e V42-vel. Igazából én arra tettem, hogy ma már megfutja a Szeged körét, úgyhogy számítottam rá, hogy összefutunk, de nem így történt. És közben néztük a felhőket, amelyek velünk párhuzamosan haladtak dél felé.

Aztán ittam egyet a játszótéren (de jó, ezt nem kell nyomni :), majd elindultunk a ligetbe. Ekkor már egyre erősebben fújt szembe a szél, fel is merült, hogy jó ötlet-e, de mi bátrak vagyunk. Ugye. Zoli biztosan :))
A ligetbe érve azt talátam ki, hogy fussunk 10×100m fokozót. Ez Zolinak is tetszett, ő mindenképp le akarta mérni a "100 m-es gyorsot". Ekkor még mindig nem vettük komolyan, hogy kb. 10 percen belül erre valós lehetőségünk lesz. Az események ekkor kezdtek felpörögni.

A ligetben telement a szemünk, szánk, valami fákról záporozó zöszösszel, nagyon durva volt. Nekem folyton meg kellett állnom, mert folyamatosan könnyezett a szemem, mire Zoli már csúnyán nézett rám, hogy mit szólnak majd a többiek, hogy mi elkocogtunk, hogy sétáljunk egyet a ligetben :o)
Bár olyan volt, mintha már esett volna pár szem eső, még mindig nem vettük komolyan. Lazán nekiálltunk a 10×100-nak. Zoli tűkön ült, neki feltétlenül le kell mérni a 100 m-ét. Jaja, most, amikor nem 100% a bokája. De a többieknek majd persze, nem áruljuk el! :o) A 6. után éppen rákészült, amikor egy BMX-es srác beállt úgy 70-mre, és nagy kényelmesen nekiállt matani a táskájában. Szegényem nem értette, mér integet neki Zoli is, én is, hogy haladjon már. Mire el tudott indulni Zoli, az órája átváltott másik módba, úgyhogy hiába nyomkodtam a gombot, időt, nem mért. Mondom, jól elvoltunk, így eső előtt 3 perccel, a liget közepén. Aztán másodjára megnyomtam a gombot, de mivel nem láttam a szaladgáló századmásodperceket (Zoli óráján ugyanis ilyenek nincsenek), megnyomtam egy pillanatra megint a gombot, majd újraindítottam. Így futott Zoli 12 mp-et. Mondjuk a táv se biztos, hogy megvolt (2 villanyoszlop a ligetben), az időmérés se pontos, de Zoli biztos benne, innen már csak javulni lehet, szóval irény a világcsúcs :o)

Na, EKKOR kezdtett esni. Nem kicsit. Nagyon. Sebaj, okos ember beáll a fa alá, majd 5 percen belül elmegy ez, oszt szaladunk is haza!!! :) De nem. Csak esik, és esik, és esik, mintha megállt volna a világ. Ott áztunk vagy 10 percig. Zoli sampont kért, hogy hajat mosson, és kiállt az esőbe zuhanyozni. Mondjuk nagyon nem is volt vészes a fa alatt, mert amikor Zoli rávett, hogy legalább a szemközti koleszig szaladjunk már el, addig jobban eláztam/tunk. És ami innen történt, az olyan volt, mintha megbolondult volna a világ. És nem hétköznapi az élet egy álló, bolond világban. Mindenki elázik, mindenk rohan, kivéve. Kivéve az a lány, bikiniben. Ő szép nyugisan sétált az ömlő esőben. Ezen a ponton Zoli is levette a felsőjét, nehogy megázzon. Közben megpróbált rávenni, hogy menjünk el a busszal, ami hazavisz, de becsületes kislány nem száll buszra jegy nélkül. Az eső azonban nem szűnik, még az intenzitása sem. Az a bő, szakadó, ömlő eső. Félelmetes. Én meg nem szeretek, most sem szeretnék esőben futni. Ennek ellenére, mivel igen kilstástalan a helyzet, megígérem Zolinak 30-kor, hogy 35-kor elindulok vele, akármi lesz. 34-kor még inkább rákezd az eső, esélytelen elindulni, és lemerevedve bámulom a szűnni nem akaró esőt. Na jóvan, Anita, a következő buszra már hajlandó vagy felszállni? Ja. Legyen. Aztán 45-kor jön a busz, mi megdöntjük a korábbi rövidtávos rekordunkat, fellógunk a hátsó ajtókon, és jövünk hazáig. Mire ide érek, már csak szemerkél az eső, de én rohanok tovább, itthon pedig beülök egy jó forró vízbe.

Azt azonban nem nagyon hiszem, hogy a mai futásnak baromi nagy edzésértéke lenne. Kalandnak viszont jó volt :)

Hódmezővásárhelyi vizipólósok...
Hauanita | 2007-06-11 21:16:40 | 5 hozzászólás

Szerintem nem is léteznek :o) Vagy már megint nagyon lassan futottam, de ezúttal sem sikerült beléjük botlani.

Szóval átmentem edzeni egyet Hódmezővásárhelyre. Nem a Zilaci csapatával, csak Zilacival futottunk egyet, bár lehet, hogy az előbbire is sor kerül valamikor...
Igazából azért kértem meg erre a Lacit, mert nincs konkrét koncepcióm a nyári edzésekre. És szívesen merítek új edzésmódszerekből, Zilaci pedig érti a dolgát, ezt csapatai hétről hétre bizonyítják.

De igazából az a baj, hogy nem is tudom, igazán, mit akarok, és amíg magam nem találom ki, addig hiába próbál segíteni más. Akarok én gyors NIKE-t futni, de mi van, ha aznap nagyon meleg lesz. Vagy el akarok járni néha szabadtéri színházba, vagy moziba, vagy akármi, és mi van, ha nincs kedvem annyit edzeni. Meg ilyenek. Úgyhogy azzal a titkos szándékkal mentem át, hogy rájöjjek, hogyan lehet kevés futásból (szenvedés nélkül persze!!) gyorsnak lenni :o) Ennyi :) Végülis nem nagy ügy :)

Aztán Zilaci olyan dolgokat mondott, hogy ha azt az alacsony-pulzus+MAF-hívők hallanák, gyorsan elkezdenének "Távozz sátán!"-t mormolni :)) Olyan szavak hangzottak el, hogy SOK, RÉSZTÁV, IRAMFUTÁS, és ezek a szavak ám egy mondatban. Meg aztán volt olyan, hogy bicikli, erősítés, duatlon. Résztávok közül a rövidek, ha meg kevésszer akarok futni, akkor a laza edzést hagyjam ki.

Nyilván hasonló darabokban van még ez a fejemben, de az biztos, hogy a koncepció az új lesz, van egy-két vad-kalandos ötletem, fogok futni egy-két új futóterepen, és akkor sem hagyon szétcsúszni magam teljesen, ha valami nem úgy alakul. Meg próbálok persze saját tapasztalatokat is beépíteni.

Szóval, köszönöm, Zilaci!
(... de mi is van azokkal a vizipólós srácokkal?? :)

Nyár
Hauanita | 2007-06-10 19:15:58 | 2 hozzászólás

Kicsit zavarban vagyok, mert most annyira jó edzés/versenybeszámolók vannak kinn, ez meg nem olyan lesz. Egyrészt nem élvezetes, meg nem is beszámoló, csak amolyan elmélkedés.

Nyár van :) Már csak egy hét a suliból, meleg van, és jóidő, és már zuhé sem volt vagy 3-4 napja.
A csütörtöki futás után, ami ugye nagyon jó volt, pénteken beköszönt egy kis punnyadás, majd szombaton délelőtt Bi-vel futottam egyet. Szenvedek ezekkel a nyári futásokkal. Délelőtt meleg van, de ha többiekkel akarok menni, akkor reggel kell. Ha hűvösebben akarok futni, ahhoz nagyon korán kell kelni, este meg nem mindig jön össze. Szóval keresgetem én most magam itt a nyári futások kapcsán, de maj'csak kiötlök valami okosat. Egy biztos: nem akarok se görcsölni a km-ek miatt, se szenvedni. Mer'hogy a szombati az elég szenvedős volt. Hogy a Kán által múltkor elkezdett stíliusban folytassam, valami olyasmi volt, hogy Tüzesen süt le a nyári nap sugára, az ég tetejéről Ancsi kobakjára :) Na, ez volt a feeling. Aztán rávettem Bi-t, hogy fussunk el a buszfordítóig, ahol van a kút, és el is mentünk, én ittam, majd... Majd az istennek nem bírtam megnyomni azt a kutat, hogy jöjjön is valami belőle. Mondjuk múlktor már kitapasztaltuk, hogy néha nehezebben működik, mint máskor. Bi közölte, hogy járjak el gyúrni, én meggyőztem, hogy majd iszik a vizitelepnél, amireföl ő közölte, hogy ez most küzdős futás, és csakazértse frissít. Nem kicsit volt lelkiismeret-furdalásom...

Mára igazából kitaláltam egy közepes 6-ost, de koradélután meggyőztem magam, hogy inkább egy laza 1 kili legyen 30-35 perces tempóban, a kellemes 25 fokos vízben. És lőn. Ez a héten már második úszásom volt, hát hurrá :)

Szóval itt a nyár, és olyan jó volt végigjönni a ligeten, kezemben egy duplacsokis jégkrémmel, miközben a liget szabadtéri színpadán valaki énekelt, egy másik sarokban valami srácok kongadoboltak, nem messze onnan piknikeltek, szemben meg valami keleti harcművészetet gyakoroltak páran. És közben megjelent pár futó is, és valahogy minden olyan békés volt, és nyugodt. Szóval, éljen a nyár.

A szőregi havasokon...
Hauanita | 2007-06-07 21:13:55 | 4 hozzászólás

Na, a mai zápor-zivatar érdeklődés hiányában elmaradt :)

Úgyhogy mentünk hegyi edzeni. Merthát itt a Kékes a nyakunkon, és én még nem edzettem hegyen. Mondjuk ma se, de azért Gabóéknál a szomszéd utában arra a meredek emelkedőre azt képzeltük, hogy az az, és nyomtuk.
Persze szokás szerint forró-drótban voltunk Zolival egész délután, mire kiderült, hogy pontosan mikor tudunk menni. Még jó, hogy én most kivételesen egészen rugalmas voltam. Hiába, no, itt az évvége, valahogy ritkulnak a magánórák is. Nem bánom.

Zoli vitt ki kocsival Szőregre, Gabóékhoz, és együtt indultunk. Ők 15 kört terveztek (1 kör 1,1 km), én úgy döntöttem, nekem elég 11 ebből. Egy kör úgy néz ki, hogy 200m durva emelkedő, 500m lájtos lejtő + 400m sík. Visszafelé meg -mily váratlan fordulata életünknek: 400 m sík, 500 m sunyi emelkedő, meg 200m brutál lejtő. Na, ebbe az irányba indultunk. Így utólag nézve a 6:08-as köridőt (5:34/km), nem kezdtünk túl lassan, mondjuk akkor nem nagyon osztogattam, csak azt éreztem, hogy fáradtak a lábaim. A következő kör 5:52 lett (5:20/km), hirtelen nagyot gyorsult, viszont pihentebb nem lettem tőle, cserébe meg nem láttam még a végét, csak rettegtem attól, hogy ez még gyorsulni fog. Alapvetően Gabó volt az, akire tempóügyben rábíztuk magukat, de nem tudom, hogy itt én húztam vissza a a srácokat, vagy amúgyse nagyon gyorsultunk volna, mindenesetre a következő 3 kör folyamán csak 5:43-ig (köridő) gyorultunk. Ezidőalatt egyre kevésbé bírtam beszélni, de legalább kezdtem bemelegedni, és lelazulni.

Végre megfordultunk. A változatosság jót tett, meg az is, hogy rájöttem, ekkor a brutál emelkedő eleje még lájtos, ide felhúz a lendület, a többin maj'csak feljutok valahogy, aztán hosszú kellemes lejtő, ahol lehet tolni. Ekkor már még kevésbé voltam beszédes, ezt Zoli kissé nehezményezte, és cserébe elkezdte nyomni a Zsolti a békát, a gyalogló meg a deltás embert :) Én viszont kezdtem volna koncentrálni, mert kedtem élvezni a tempó gyorsulását, csak ehhez nekem koncentrálnom kellett, röhögve meg azt nem lehet. :) Mindenesetre a következő három kör 5:00, 4:54, 4:50 tempóban ment, és úgy a 8. körben éreztem rá először az emelkedő ízére. Meg ekkor már "láttam" a végét, élveztem a lejtős szakaszok sebességét, élveztem, hogy szűrtté válik a napfény, és egyáltalán: élveztem a futást, és az életet. Ennek fényében kissé megtáltosodtam, és a 9. kör 4:37-es tempóban ment (hál'isten erről akkor fogalmam sem volt, csak, hogy gyorsulunk), és a srácok előrevetítették, hogy a mostani 5:05-ös köridő is 5 perc alá fog menni a következőben. Persze nyomtam én is, az emelkedőt is, kis lihegés, huh, huh, aztán nyomás lefelé a lejtőn, még egy kanyar, meg egy hosszú egyenes, a srácok beállnak elém, nyulaznak, nyomják, hogy még gyorsabban az oszloptól, és mindent bele az utolsó 80 m-en. 4:49-es kör, vagyis 4:22-es tempó, ismét fordulunk, a másik irányban futnak a srácok még 5-öt, ők még tudnak erről a tempól fokozódni, én már nem, így levezetek, mint azt terveztem is, és 1:01:21-es idő alatt abszolválom a kicsit több, mint 12 km-t.

Kicsit hallgatom a Gabó gyerekeinek csacsogását, iszok 2 pohár vizet, meg átcserélem a pólómat, mire a srácok is beérnek (nagyon nyomták a végén!!!), majd hazafelé egy kis naplemente meg Utolsó mohikán filmzene, én meg csak úgy élvezem, hogy ez nem egy olyan rohanós este...

Sok ilyet még!!

És közben tudom, hogy szívni fogok a Kékesen, mert nem "félek" eléggé. De legalább ezt tudom, így van még egy hetem, hogy kellő tiszteletet parancsoljak magamnak a heggyel szemben :)

KH váltó
Hauanita | 2007-06-04 14:52:48 | 1 hozzászólás

Ez a maraton váltó az egyik kedvenc versenyem. Jóóóvan, tudom, minden másodikra ezt írom, de egyrészt rossz versenyre nem járok vissza, a jókra meg nagyon szeretek menni.

A váltóban mindig az a jó, hogy az ember nem elsősorban magáért fut, hanem egy társaságért, csapatért, és kölcsönösen tiszteljük egymást, akárki akármit futott. Így volt ez most is. Csak most két csapatom volt. Illetve abból a 4 alkalomból, amikor voltam, ez háromszor így volt, de most tényleg két olyan csapatom volt, ahova igazán, szívből mentem. (korábbi alkalmakkor "beugrós" voltam a 2-es számú csapatban)

Reggel Nyíregyházáról indultam vonattal, 10 után értem Pestre, és fél 11 után a helyszínre. "Lejelentkeztem" a csapataimnál, megszereztem a rajtszámokat, pólókat, kifizettem a részemet, megismerkedtem pár Edzésonline-os emberrel, és a verseny el is indult. A lábaimban kellemes izomláz volt, az a fajta, amely az ember eszébe juttatja, milyen klassz is volt a tegnapi futás.

Az első futásom itt a Futóbolondok "Team Kivi" elnevezésű csapatában volt: ez már egy jól bevált, fix csapat, 2 vagy 3 éve ugyanazokkal az emberekkel. Szeretek velük futni, meg eleve olyan izgi egyetlen lányként helytállni egy fiúcsapatban :)
Persze, elszaladtam az elejét. Először vittek a lábaim, majd megláttam az Edzésonlight-os Ariont, és gondoltam, nincs jobb annál, minthogy összeismerkedjünk :) Ez meg is történt, majd a célidők egyeztetése után elváltak útjaink. Lassultam kissé, de még 5 perces iramon belül voltam, de egyre nehezebben ment a futás, próbáltam pörgetni a tempót. 33:05-öt mértem magamnak, majd átadtam Zakkának a váltóbotot.

Összeszedtem a befutócsomagot, és átköltöztem az FB-táborból az Edzésonline-osba. Beszélgettem, lementem szurkolni, Evitát sikerült látni vagy 2-szer a futása alatt. Lelkesen nyomta a km-eket!! :)
Pen indulása után úgy 20 perccel kb., elindultam én is a váltózónába, hisz ő várható volt, hogy 35 percen belül benn lesz. Így is történt. Nagyon nem esett jól elindulni. Szúrt az oldalam, a lábaim ólomból voltak, és valami iszonyú meleg volt. Még a szembeszél rendben, de a parton a hátszél, napsütés pokol volt. Pedig szurkoltak sokan, úton-útfélen, és milyen jól is esett. Sok-sok "Hajrá, EdzésOnline!"-t is kaptam, számomra ismeretlenektől. Köszönöm!!
Közben próbáltam lazán futni, ami úgy 5:00-5:10 környéke lett, de nem éreztem lazának. De nem volt pofám lassabban menni, hisz, akik előttem futottak, szintén megküzdöttek a maguk távjával. Nekem meg ez egy kompromisszumos tempó volt. De azért szépen lassan fogyott a táv, még egy villamos előttem (de jó volt, hogy meg kellett állni ;), még egy-két fotó, jaj-jaj, úgy kell csinálni, mintha ezt élvezném :), pedig most épp szívesebben úsznék a Dunában :)) Aztán beértem, a csapat összideje 3:51-en picit belül lett :) Jók voltunk :)

Aztán "gyors" átöltözést követően a Gépház kivitt a Nyugatiig (köszönet!!), így elértem a vonatot, ahol mellesleg egy Futóbolond ismerőssel utaztam Ceglédig, majd elnyomott az álom :o)

Ma viszont pihi, gyors' kajállok egyet, mert most lett kész az ebéd, és irány a strand, meg a keresztedzés!! :)

Michelin futóverseny, Nyíregyháza
Hauanita | 2007-06-02 17:44:46 | 3 hozzászólás

Hú, ez necces volt.

Na, nem a futás, mert azzal semmi gond nem volt - ritkán gondolom ezt egy versenyről... Hanem egyáltalán, hogy futni -vagy nem futni, ez volt itt a kérdés. Egész nap borult volt ugyanis az idő. Esett, meg elállt, meg megint esett. Szivatni magam nem akartam, mert az nem jó, de futhatnékom volt. Nem akartam kihagyni ezt a versenyt, olyan ritkán van Nyíregyházán ugyanis futóverseny. Tudtam, hogyha eláll, szuper futóidő lesz.

Épp pihenkéltem kicsit délután, rajt előtt úgy 2 órával, épp esett, amikor Apukám közölte, hogy úgy készüljek, hogy kinézünk a pólóért, de futás nem lesz. 3/4 óra múlva kisütött a nap, és ekkor már elkezdtem/tünk reménykedni. Apa kísért ki (Anya maradt itthon macskát nevelni :). Beálltam a "Női nevezés" sátorhoz, mikor Apával közölték, hogy a férfiaké a másik :) De Apa megnyugtatta őket, hogy ő nem tervez ilyesmit ;) Aztán megtaláltam a hosszútávos sátrat is, kaptam is szép kék ujjatlan rajtszámos pólót. Pöpec. Igaz, hogy L-es, de ingyenes nevezéshez képest nagyon OK. Aztán melegítgettem, valahogy így:


Tetszik ezen a versenyen, hogy a hosszútávosok (akiknek ilyen kék trikójuk volt), a rövidtávosok elé állhatnak be a rajtba. Így volt ez már legutóbb is. Kicsit olyan elit-futó feelingje lesz tőle az embernek. Tudom-tudom, ez csak az érzés, és nem jelent semmit, de mégis...

Elrajtoltunk. Van már versenytapasztalatom, és tudom, hogy a legtöbb versenyen gyorsan indul az eleje, de ez olyan volt, mintha egy 60m-es verseny rajtolt volna el. Minden túlzás nélkül. Döbbenetes volt, hogy 150m-nél már lihegő, lemaradó gyerekek, akiket -hasonlóképp amatőr- szüleik még gyorsításra buzdítanak... Jajj. Voltak még hm... furcsa dolgok, de inkább a jókról igyekszek megemlékezni. No ez kb. ott kezdődött, amikor a rövidtávosoknak megvolt a fordítója. Onnan lehetett futni. Ott már olyanok futottak, akik kb sejtették mire vállalkoznak. Mondjuk itt 11:33-nál jártam, ezt úgy jónak tartottam, mert kb. 4×12 percre tartottam jónak a jelenlegi formámat. Merthogy így fejben 4 db 2,5km-s részre szedtem szét a versenyt. Így átlátható volt, és gyorsan teltek a részek.
A középső 5 kili nagyon tetszett. Mentünk kifelé a városból, a sóstói erdő volt kétoldalról, friss oxigéndús levegő, hűvös, kellemes idő volt. Szuper volt. :) Élveztem a futást, beálltam egy nem túl gyilkos utazótempóra, és mentem, és mentem :) Jó volt. Lassan elkezdett visszafelé szállingózni a mezőny: az első helyen egy sötétbőrű srác, mint egy rakéta (tán 31 percet futott???), aztán lassan a többiek, majd a lányok is, és jól megszámoltam, hogy 4. vagyok. Aztán a fordító után jött egy csaj, meg vele az a hülye Verseny Szellem, és elkezdtem nyomni. Na, ja, lejtő volt. :))) Épp lefelé zúztunk a sóstói felüljáróról. Az alján eszembe juttattam, hogy holnap 2 csapatban is helyt kell állnom (jó ürügy, mi? :)), és előzékenyen elengedtem a csajt, és beálltam az 5. helyre. Aztán lassan jött a frissítőállomás is, amit kifelé kihagytam, de gondoltam, ezen a ponton, ha már nem vagyok elsőhárom, akár ihatok is egy kicsit, és az jól esett. Ja, perszeee, belesétálósan. Tán még meg is álltam. Aztán előttem kezdett egy srác lassulni, én meg kezdtem lelkesedni, bár végig élveztem a futást, és felfutottam rá. Megnézett, és mintha maga az ördög volnék, elkezdett sprintelni. Én nem gyorsítottam, viszont újra felfutottam rá, ő meg megint elkezdett rohanni. Harmadjára is eljátszottuk ezt, ezen a ponton még figyelmeztettem, hogy hahó, én vagyok, ilyenkor futni kell :), így is tett. Negyedjére már nem szóltam semmit, csak szépen, lazán ellépkedtem mellette. Elfáradt szegény.
Aztán lassacskán (vagyis egész hamar) visszaértünk a városba, a 2,5-ös fordítóig sorban álló rendezőlányok már elindultak visszafelé, de a dobosok még ott voltak :). Viszont az 5 kilis mezőny vége is. Először még csak páran, aztán a cél felé haladva egyre nagyobb tömegben. Szóval leelőztem még egy halom 5 kilist is így a végén. Mondjuk sokan gyalogtúraként fogták fel az eseményt.

Aztán még egy kicsit futottam, és beértem, saját óra szerint 46:13-kor. Második legjobb 10km-s időmmel, és ha azt veszem, hogy a legjobb a felúlmúlhatatlan Vivicitta időm első 10 kilije, most meg kevésbé gyúrtam a gyorsításra egy ideje, akkor aztán maradéktalanul elégedett lehetek. És vagyok is :))
Elrettentésül íme a befutókép. Illetve a befutás előtti.

2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)