Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 917 481 km-t sportoltatok
1 perc futás = 2 perc szabadidő

Egy sportos év

macmelon | 2014-03-31 18:46:10 | 6 hozzászólás

Hogyha a gyermeked futni elkezdene, és majd
Edzene rendszeresen, Nyiss neki jegyzeteket!

 

 

technikai soremelések

.

.

.

amúgy szeretem ezt az oldalt :)

 

 

 

 

mindjárt jön

 

 

 

kezdődik

 

 

 

még egy kevés

 

 

 

 

1992

 

1992-ben járunk. Előző ősszel jött ki két olyan album, mint az On Every Street és az Achtung Baby, de a bulikban nagyobb hasznát vettük a November Rainnek, mert össze lehetett tapadni rá a lányokkal. Torgyán József eben az évben "megtartja" a Harag napját, hogy csak a legfontosabb világtörténelmi eseményt említsem.

 

 

1992-ben Dieter Baumann (valószínűleg hosszú időre utolsó európai származású futóként) 13:12.52-tel nyeri 5000-en az olimpiát. Darnyi Tamás duplázik, Egerszegi Krisztina pedig triplázik a medencében. Itthon Kindl Gábor nyeri Atádot, picit 9 órán kívül. Olimpiai, vagy akkor még rövid távon pedig Kropkó Péter lett az országos bajnok (1:54:22-vel). És én is edzettem.

 

 

 

De mit keresünk 1992-ben?

 

Az egész úgy kezdődött, hogy 2014-ben, azon belül is a múlt hétvégén ellátogattam a szülőfalumba, amely Budapest szívében található, és ott is a szülői házba, amely egy bérlakás. Erre főleg az vezetett, hogy a szomszédjaink és egyben barátaink éppen 8 éves fia érdeklődik a vasútmodellek iránt (nyilván az apuka is osztozik ebben) és jó lett volna neki előtúrni a régi H0-s alkatrészek, netán mozdonyok némelyikét. Bár ez sajnos nem sikerült, de a nagy turkálásban találtam más valamit. Megtaláltam az 1992-es edzésnaplómat.

 

 

 

Sajnos nem így festett. De a tartalma azért a mai napig érdekes. Legalábbis nekem nagy élmény volt visszaolvasni. Viszont, hogy az edzésnaplóban elmesélt történet érthető legyen, az eljén felvázolt, közismert történelmi tényeken túl el kell mesélnem, hogy én mit csináltam 1992-ben. Erről már tettem említést itt a blogon, de 1991 és '93 közt, nagyon furcsa állatfaj voltam, vagy inkább voltunk az öcsémmel, és néhány környező barátunkkal. Amatőr vagy inkább hobbigyerektriatlonistaként működtünk. Mit is jelent ez, és miért olyan furcsa? Akkoriban (és talán részben most is) kétféle ember triatlonozott.

 

Egyrészt voltak a "profik". Profi alatt persze lelkes amatőröket kell érteni egy nyugati versenyzőhöz képest, de a kiemelkedő Kropkó Péteren kívül itthon nagy versenyeket vívtak olyan nevek, mint Lehmann Tibor, Zsódér Zsolt, Emhő Balázs, Kindl Gábor, Fazekas Attila, Schumacher Ákos, Bók Tamás vagy Slett Tamás. A női mezőny felsorolásába bele sem kezdek, de ami nekünk érdekes és fontos volt, hogy már a gyerekmezőny is tele volt "profikkal". Mikó Pro Team, UTE vagy Csepel Dolphins, és sok egyéb színben versenyeztek, volt komoly bringájuk, lehetett tudni, hogy sokat edzenek, és persze volt edzőjük, és azt is túlüvölteni képes szülőjük. Ezek közül nekem csak szülőm volt, szerencsére nem üvöltött.

 

Felnéztünk a legjobb felnőtt versenyzőkre, de jellemzően, szimpatikus és közvetlen embernek ismertük meg őket, de a gyerekmezőnyben a felszerelés minősége, márkája (leginkább ára) és a teljesítmény, a helyezés nagyon komoly dolog volt, vagy a gyerek-szülő-edző által nagyon komolyan vett dolognak tűnt. Legalábbis kívülről biztosan így nézett ki.

 

 

A triatlonisták másik felét a lelkes amatőrök alkották. Idősebb és fiatalabb sportbarátok, leharcolt szovjet kerékpárokon, vagy jó esetben kormány elé szerelt támaszkodóval ellátott Favoriton. Kicsit bolond, de nagyon színes és érdekes társaság volt. Lelkes, és barátságos.

 

Mi pedig azok voltunk, akik a második csapathoz tartozunk, csak éppen ekkor – életrajzi okokból – 11-13 évesek voltunk. Én a magam 13 évével a legidősebbnek (és kezdetben a legbénábbnak) számítottam. Úgy is mondhatnánk, hogy mi alkottuk az utánpóltásversenyeken a vert mezőnyt. Jártuk az országot hétről-hétre, elejében még Barkasszal, és persze nagyon lemaradtunk az élmezőnytől (én mindig azt figyeltem, hogy érjek be a T2-be addig, amíg az első nem ér célba, nem volt könnyű). De élveztük, én legalábbi a kezdeti nehézségek után megszerettem, egy idő után én lettem a csapatban a legjobb úszó, majd már összesített időeredményben is az egyik leggyorsabb.

 

91 nyarán kezdtünk edzegetni, ami kezdetben egy félig-meddig sikerült Szigetkör lefutását jelentette. Én egy kissé kövérkés, szemüveges, semmiképp sem sportos kamasz voltam, de valamiért a triatlon motivált, és amikor a Telesportban először láttam, hogy van ilyen, azonnal éreztem, hogy ezt kéne csinálni. 92-ben edzettünk szerintem a legtöbbet, 93-ban még csinálgattuk, aztán 94-ben szétszéledt a csapat, és engem már jobban érdekelt a frissen megjelent Division Bell, vagy a Diáksziget, mint a triatlon. De azt tudtam, hogy majd folytatom én ezt egyszer, talán majd ha beérek abba a korcsoportba, ahol már a magamfajták vannak többségben. Az igazi lelkes amatőrök.

 

A megtalált edzésnapló pont ezt az évet, a zenitet fedi le. Nyilván nem véletlen, hogy ez az időszak lett számokban is megörökítve. Az egész amatőrsportolásunk egyik fő motorja anyukám volt (ő maga nem indult versenyeken, de szervezett sokmindent), és neki lehetek hálás ezért a naplóért (adok is neki ma egy puszit érte – adtam). Így fest a napló belső kezdő oldala:

 


1 

 

Most, 22 év után, nagy öröm volt végiglapozni. Látszik, hogy nem túl sokat, és elégé össze-vissza edzettem. De látszik a fejlődés is. Előre kell bocsájtanom, hogy diszlexiás, és rettenetesen csúnyán író kamasz voltam. Rosszul vagyok az írásképem látványától utólag (bár akkor is kínszenvedés volt leírni). El is gondolkodtam, hogy nem adom közre a napló részleteit emiatt. De végül inkább elnézést kérek - látni fogjátok, hogy nem szép, nagyon nem :) De közlöm. Ha úgy tetszik, kifejezi az időszakot: a formátlanságot, a kialakulatlanságot, a 13-14 évest.

 


2 

Minden oldal két hetet fed le. Rögtön az első hét edzést tartalmaz! Hiszen minden hónap első szombatja már akkor is Szigetfutás volt, amit itt leánykori nevén és kétes helyesírással vezetett be anyukám, megadva a kezdőlökést. A 33:30-as szigetkörnél akkor is tudtam feltehetően picit már jobbat, de a jeges út tarthatott vissza.

 


3

Január végén valamilyen indítatásból futottam egy Cooper-tesztet (akkor az nagyon népszerű felmérő volt), és a 2450m/12perc nem is rossz eredmény.

 


4

Már teljesen törlődött a memóriámból, de most beugrott, hogy friss triatlonosként az ált. isk.ból engem küldtek el a kerülteti úszóversenyre. Tudni kell, hogy korábban megtanultam annyira úszni, hogy a víz színén maradtam, de pl. az első gyerektriatlonomat (1991 Orfű), amelyen kb. 300-400m úszás volt, csak hátúszásban tudtam teljesíteni. Később könyvből megpróbáltam csiszolni a gyorsúszásom, de bárkinek, aki valaha úszott rendesen, ez a vicc kategória. A kerületi úszóverseny pedig még inkább vicces-siralmas volt, természetesen főleg komolyan úszó ellenfelek ellen. Mint triatlonban induló (egyébként pedig óvatos ember) fejest sosem ugrottam. Itt kellett volna, fel is jegyeztem, hogy nem sikerült :)

 

Azt viszont értékelem, hogy a januári időben elmentem 20 km-t tekerni. Ennek oka az új bringám/bringánk lehetett - erről később. Ugyanezen hét végén jött a februári Szigetfutás. 27:18-nak jelenleg örülnék. Pontosabban nem örülnék, mert nem szabad még ilyan gyorsan futnom :) pedig edzetlen voltam a jegyzet szerint. És az eddigi éves összkm-ek ezt nagyon is megerősítik.

 


5

Ezen a képen egyrészt látni egy 24,6 km-es hetet futásban (fönt), amivel dupláztam az éves adagomat. Másrészt lent nagybetűkkel, hogy versenybíró lettem. Egyébként nagyon durván vágtam a szabályokat. Ennek kapcsán jöttem rá (nem először és nem utoljára), hogy a felnőttek nem mind okosak. Mert furcsa volt, hogy egy 13 éves jobban tudja :) Egyébként ténykedtem is (ha nem is sokszor) bíraként, piros lapot sosem adtam, de sárgát azért igen :). B-kategóriás versenybíró Szolnokon lettem, és úgy látom volt ott valami felkészülési aquatlon is, mert úsztam meg futottam. Arra emlékszem, hogy a medencében rémes sárga víz volt. A 14:15-ös 700m tempójánál, igazából nem is nagyon vágyok sose sokkal jobbra. :)

 


6

70 km fölötti bringa? Ez is egy nagyon emlékezetes nap volt. Elbringáztunk Zsámbékra meg vissza. Valahol félúton voltunk a túra és az edzés közt, az átlagtempót elfedte a múlt pora. Nagyon gyötrelmesen nehéz nap volt. A Budakeszi emelkedő visszafelé, arról majdnem rémálmaim voltak évekig. Pedig akkor már volt valami biciklifélém.

 

Ez úgy volt, hogy amikor elkezdtük a sportot, akkor apukám vett nekünk egy szovjet négysebességes rémet. Szerintem vízvezetékcsőből volt. Úgy tudtunk versenyezni, hogy vagy öcsém indult vele, vagy én, szerencsés esetben külön korcsoportban mindketten, ha nem egyszerre volt a verseny. Mivel én pont iskolai táborban voltam az első versenyen, így ő kezdett (Deseda 1991), majd amikor folytattam, akkor azzal folytattam, hogy az orfűi versenyt nem fejeztem be, mivel leesett a láncom. Persze ma ez már nevetséges oknak tűnik, de 13 évesen nem az volt. Senki nem tanított a bringával kapcsolatban semmire, plusz az orfűi pálya nagyon kemény volt a szovjet csodával. De később is hajlamos voltam feladni a versenyeket, ha valami nem klappolt. Asszem ez így volt akkor jó. Most más vagyok, de ha kell most is feladom. Csak már tudom nagyjából, hogy mikor kell.

 

De 1991 karácsonyán, apukám hóban és fagyban hazabringázott csepelről egy nem egészen összecsavarozott Schwinn Csepel Laser Sporttal, amelyen 12 sebességes Sachs-Huret váltó és egyéb kerékpárra már távolról emlékeztető alkatrészek voltak, mi pedig megtaláltuk a fa alatt. Ez talán inkább az enyém volt, mint a tesómé, de ezt követte később egy Bianchi Favonius, ami űrugrás volt, és főleg öcsém hajtotta, versenyen mehettem vele én, ha nem indult. Míg végül én is kaptam egy hasonló gépet, de már a legendés celeste színben, szóval talán én jártam jobban összeségében. Ez lent linkelt cikk az öcsém bringájáról szól. Úgy értem, hogy konkrétan az övéről :) magam szakítottam meg a hajtókar menetét, és vittem perselyeztetni a fotómodellt. http://revomag.hu/2013/generaciom-elerheto-alma-bianchi-favonius-1991/

 

Sajnos piros Laser Sport képet nem találtam, de egy ilyen Csepellel szenvedtem akkoriban. Nem volt rossz gép persze, még az új szagára is emlékszem, meg az érzésre, hogy milyen volt először ráülni. (Jó.)

 

Az látszik, hogy elég impulzus-szerű edzéseket folytattunk, ismét dupláztunk egy éves km-t ezen a héten, most ugye a bringát.

 


7

Ezen a képen az első Vivcittám érdeménye áll. Sokáig ez volt az utolsó is, mert 93-ban ezt is feladtam valamiért, és csak 2007-ben tértem vissza (mindössze 9 perccel jobb eredménnyel). Emlékszem, hogy milyen nagy dolog volt, hogy Darnyi Tamás is futott (ha jól emlékszem 54 percet, csodálkoztam, hogy félisten létére nem jobbat, persze nyilván nem őrültködöt - remélem nem keverem, és Darnyi nem 93-ban volt). Ami biztosan ekkor történt, az a250 múszás utána. Azt hittem, jó ötlet életem addigi leghosszabb lefutott távjára ráedzeni egyet, ha már úgyis a Sportuszodánál vagyunk. Úgy begörcsölt a vádlim 5 hossz után, hogy alig bírtam kijutni a medencéből. :)

 


8

Az IBUSZ maraton 7 km-es távja afféle célverseny volt szerintem, vagy legalábbis presztízs. Egész jó az időeredmény is. De amit még érdekesnek tartok, hogy folyton úgy csináltam, hogy ha már edzek, akkor két sportágban, ezt itt is látszik.

 


9

Ha nem tévedek ez volt életem első sprint távú triatlonja, a kisebb távok után. Igazából el is felejtettem ezt a versenyt. Az eredmény sem fényes. Az úszás oké, a bringán látszik, hogy szenvedtem, és ekkor még tilos volt a bolyozás, ami nekem, mint vacak bringás sokat számít, a futásra pedig láthatólag meghaltam. Persze a bringa (futásban?) depózás is van. Erről jut eszembe az az anekdota, hogy 91-ben, az első versenyen – szintén Kaposváron – a többi velem együtt edző gyerek a depóban pucérra vetkőzött, mert még nem tudták, hogy triatlonnál nem kell alsógatya. Állítólag a lányversenyzőnk is. Mindenesetre én már tudtam a módszert, mire a második versenyen én is indultam. Amikor pedig versenybíró lettem, akkor már azt is tudtam, hogy ezért elvileg kizárás jár :)

 

93 vagy 94 után 2007-ben indultam újra sprinttávon, ez már sokkal jobban ment, de a 93-as legjobb időmet kétséges, hogy meg tudom-e valaha dönteni. Pláne, hogy nem tudom pontosan mennyi volt, és ráadásul eleve mind kísérlet érvénytelen, mert azóta bolyozós versenyek vannak. Egyébként 1:21-et kéne hozni, ha nem tévedek.

 


10

Nagy pillanat, életem első futócipője. Mint látszik, csaknem le is rajzoltam. Nagyon jó kis cipő volt, az előtte használt kínai cipő után mentális pluszt adott. Kerestem róla képet, és meg is találtam, de döbbenetes, hogy az emlékeimben mennyire más cipő él. Én egy sokkal kopottabb, sokkal letaposottabb talpú, szürkült szivacsú cipőre emlékszem. Ha a Laser Sportnak emlékszem a szagára, akkor ennek az új cipőnek az új asics illata szorosan beépült az olifaktikus memóriámba. Ami szerintem a legjobban eltalált volt a cipőn, az a valószínűtlen barack árnyalat, amivel a puha belső plüssborítást ellátták, és nagyon jól rímelt a külső lilára, fegyverszürkével kiegészítve. Itt van néhány kép az A6-osról:

 

 

 

 

Szerettem, amennyire tárgyra értemezhető efféle érzelem.

 

A hét másik érdekessége a Zánka bejegyzés. Ez az egyetlen triatlonverseny, ahol dobogóra álltam. Érdekes módon ezt nem írtam be (pedig határozottan erre a versenyre emlékszem), de minden bizonnyal azért, mert a 3 korosztályos indulóból szerzett bronznak nem volt akkora sportértéke. Azért jó volt így is, mert nem mentem rosszul.

 


11

A triatlon versenyek mellé, általában másnap, vagy előző nap szerveztek váltót. Ez nagyon jópofa dolog volt, mert mindenki teljesített egy számot, és csapatérzete volt, általában nem is egy váltót indítottunk. Olyanok is beszállhattak, akik nem voltak még kész az egész triatlonra. Itt is így volt, rám sajnos a futás jutott. Nagyon jól emlékszem, ahogy égett a hőség a Badacsony környéki vulkanikus talajon, kis Hawaii volt nekem. És rettentő hullámos, dimbes-dombos terep. Ilyenen sose futottunk, mert triatlonban nem gyakori hazánkban a dimb vagy a domb. De az 56 perc nem olyan rossz eredmény így utólag.

 

A váltókról akartam még mesélni: kedvenc váltóm a Calypso triatlon volt (a rádió támogatta, és a műsorvezetők is indultak). Ez télen, vagy novemberben volt, de mégis mindhárom szám sorra került, ráadásul annak ellenére, hogy váltó volt, mindenkinek! Tuti a britek találták ki: 4 fős váltók voltak, amelyben az első tag úszott, majd a második bringázott, stb, leírom a sorrendet, hátha követhető:

 

1Ú, 2B,3F

 

4Ú, 1B,2F

 

3Ú, 4B,1F,

 

2Ú, 3B,4Fés vége - érhető, ugye? :)

 

Így a számok közt mindenkinek volt ideje átöltözni, az uszodában bent volt a T1 és T3, így nem fázott meg senki, a hideg ellenére. Ráadásul mindenki folyton ment valahova, 3 csapatunk volt talán ismerősökkel felbővítve, így igazi kavarodás volt, de jóféle. Titkos gondolatom azóta is, hogy egyszer megrendezek egy ilyen váltóversenyt - természetesen nagyon amatőröknek.

 


12

Ez az oldal tartalmazza a legtöbb eseményt (és a legborzalmasabb macskakaparást). A Magyar Triatlon Szövetség minden évben edzőtábort szervezett. Ez annyiból állt, hogy a Fadd-Dombri verseny előtt kibéreltek egy csomó bungalót a Dombori úttörőtáborban, és az ember a szállás mellett kapott menza jellegű kaját. És mindenki edzett, ahogy jólesett neki. De jó lehetőség volt sportbarátságokat kötni. Annyiban a világ legjobb helye volt nekünk, hogy lehetett kisforgalmú utakon bringázni, és amit imádtam: egyből belecsobbanni a vízbe, a bungalótól 10 méterre. Itt tanultam meg annyira nyíltvízben úszni (a kajakpályán), amennyire tudok. Ez nem nagy tudományom, de azért szerettem csinálni.

 

Szombaton utaztunk le, és elég sűrű volt a program. Szerdán magunknak szerveztünk egy minitávot, 6-7-en lenyomtuk. Nekem 19:45+46:06+29:44(+4:40 depo)=1:42:15 lett, azaz valamivel jobb, mint Kaposváron, dacára, hogy ez csak egy edzés volt. Csütörtökön egy "Pajtás" verseny volt, péntek pihenés, majd szombaton az éles sprinttáv. 15 perc + 4 p + 40:30 + 1:30 + 25 p = 1:25:11-es idővel. Ami egész pofás, főleg úszásban és futásban vagyok elégedett még ennyi év elmúltával is. Másnap váltóban még futottam 54 percet, és ezzel zártuk a 9 napos tábort. Második titkos tervem manapság, hogy jó lenne egy ilyen tábort csinálni, akár csak barátokkal.

 

Jellemző az akkor edzéseimre, hogy a teljes következő hétre egy darab 300 m-es úszás jutott. :) Két hétre rá viszont a Balassagyarmati versenyen 12:48-at úsztam, ami majdnem biztosan a legjobb 750 m-em volt életemben (vagy el volt mérve). Készült is rólam egy kép, ahogy izmosan jövök ki a vízből, de sajnos az valahol elveszett.

 


13

A fadd-di csúcspont után alábbhagyott az edzés, felvettek gimibe, és ősszel már nem futni jártam a Margit-szigetre, hanem a parton smacizni. Látszik, hogy már az éves km-t se vezettem. De Cooper-tesztet megint futottam valamiért, és még jobb lett, mint télen.

 


14

És ha Szigetfutással kezdtem az évet, akkor Szigetfutással is fejezem be, november első szombatján 23:40 alatt értem körbe, aminél jobb időm azóta sincs ezen a pályán.

 

Nem is tudom, mivel zárjam az írást. Remélem legalább részben olyan jó volt olvasni, mint amilyen jó volt visszatekintenem. Talán azzal zárom a hosszúra sikerült bejegyzést, hogy ha találkoznék egy 13 éves, kicsit kövérkés, szemüveges fiúval, aki egyáltalán nem sportos, akkor rábeszélném ugyanerre.

Picit túlfutva - március a Szigeten - valamint a kérdőjel

macmelon | 2014-03-07 21:32:21 | 23 hozzászólás

Igazán csábító volna úgy megírni a blogot, az újraépülésem történetét, mint egy okosan, sőt bölcsen előadott sikertörténetet, ahol a nagy nehézségeket imponáló magabiztossággal, de egyszersmind alázattal küzdöm le. Viszont az sem elvetendő, hogy a megélt valóságot tárjam az olvasó elé. A második megközelítést választottam.

 

Februárra nagyon jól beindult a sportmalom. A hideg és egyéb korábban említett szempontok miatt az úszás került előtérbe, de mellette a futással sem álltam le. És nagyon jól esett! Az úszás, a vízben mozgás nagyon kellemes élmény, és ment is. Napról-napra éreztem a jó hatását, bearanyozta a heteimet. A távot is elég dinamikusan emeltem, mert jól esett.

 

Viszont az úszásban sokkal nehezebben tudom visszafogni magam. Futásban megy a 9-10 perces tempó (bár egyre nehezebben :), de úszásban nem nagyon megy egy bizonyos fordulatszámnál kisebb. Elég nyugisan tudok gyorsúszni, és a még nyugisabb felé fejlesztem ezt, de azért erőt kell kifejteni, levegőt meghatározott pillanatokban lehet venni, egy bizonyos szint alá nem tudok lemenni. Ezt kompenzálandó megállhatok minden hossz végén (ez is egyre kevésbé megy :) de egy hossz picit magasabb pulzus (nem mértem, hogy mennyi), majd relaxálás az nem egyenlő a folyamatosan tartott alacsony pulzussal.

 

A másik kérdés pszichológiai. Folyamatosan visszafogni magát az embernek, de eközben minden nap keresni a sportolás lehetőségét a család, munka mellett, és végre is hajtani 3-5 edzést, nehéz feladat. Néha egy picit ki kell engedni a folyamatosan behúzott féket. A futások végén500 mesetleg1 kmmagasabb pulzust engedélyeztem, az úszásban is élvezettel megnyomtam egy-egy hosszat. Nem őrült tempóról van itt szó, csak jóleső gyorsaságról. (Másnak lehet, hogy egy hosszabb edzés megy ezen a tempón, de ez most nem érdekes.)

 

Az említett három tényező (sok edzés, benne a nem annyira gyógypulzusos úszás, és picit erősebb szakaszok), vagy ezek közül egy-kettő azt eredményezte, hogy kezdtem fáradt lenni. Nem a nehézkes ólomszerű fáradtság, hanem még a jóleső, sport utáni. De azért kezdett bennem motoszkálni, hogy lehet, hogy ez sok még. Aztán elkezdtem egyik nap érezni picit a szívemet. Ahogy régen, a problémám felfedezésekor és utána a műtétig. Ez a jelzés egyértelmű volt. Kisebb fokozatra kell kapcsolni, de persze nem pörgetve a motort :)

 

Mindez hétfőn történt. Adtam magamnak egy pihenősebb hetet, csak egy futással, megnyomott vége nélkül, úgyis szombaton lesz a Szigetfutás (mint ismeretes idén lefutom az összes hónapban, 130-as pulzuson). Így jött el a szombat.

 

A márciusi Szigetfutás több szempontból is nagyon jó élmény volt. Csodás volt az idő, kijött a lányom, jött velem futni a szomszédban lakó futótársam (akinek első köre volt, szuper eredmény!), találkozás a barátokkal, mint mindig. A másik oldalról a futás nem kottából ment.

 

Először is már februárban érzékeltem, hogy magasabb a pulzusom, mint szokott. Két nagy különbség van az edzéseimhez képest: egyrészt, ha nem is vérre menően, de ez mégiscsak "verseny", másrészt a család miatt mindig este futok, ez a futás viszont délelőtt van. Végeredményben, míg máskor nagyon könnyű 130-on tartani a pulzusom, és a bevezető alacsonyabb pulzus miatt az átlag csak hajrával éri el a 128-129-et, itt folyamatosan elkezdett szólni a 135 fölötti csipogás.

 

Másrészt azt olvastam le, hogy a tempónk picit gyorsabb, mint szokott. De nem ment lassabban. Nehéz megmagyarázni, de nem arról volt szó, hogy pszichés alapon elfutottam, hiszen az óra folyton jelezett. Mondjuk azt, hogy más volt futni, az ember pedig nem egy gép. Végül is úgy oldottam meg, hogy nagyon sokat belesétáltam. Nem azért, mert erős lett volna a tempó: érzésre jól esett, hanem azért, mert így volt esélyem 130 körül tartani a pulzust. Szomszédasszonyom szerint a séta is gyorsabb volt, mint szokott (a mért adatok is ezt erősítik), de itt sem akart lemenni a pulzus annyira.

 

Így értünk a vége előtt nagyjából szűk másfél kilométerhez. Ekkor ért utol amatőr barátom, aki 100 perc hátrányt hozott be. De ez is meglepetés volt, mert az előzetes számítások szerint előbb kellett volna hátba csapnia. Csakhogy gyorsabbak voltunk. Na, nem kell száguldásra gondolni, de 9:10 körüli km-ekre a 10:00 vagy 9:40 helyett :D

 

Aztán 1200-zal a vége előtt amatőr elkezdett filozofálni, hogy neki a javításhoz egy utolsó 5 perces km, kéne, majd kiderült, hogy talán 6-os is elég. Mondtam neki, hogy oké, menjen csak. De mikor nem váltott tempót 1000 m-rel a vége előtt (meg el sem hitte, hogy ott vagyunk), akkor gondoltam jobb, ha megteszem én. Innentől jött az őrültek háza, és egy jó erősen, többszöri tempóváltással megfutott utolsó1 km. (Amatőr: mennyi lehetett végül az utsó km? 6 perc környékére legalább gyorsultunk szerintem.)

 

A futás végén aztán jött az a régi érzés, ami az erős hajrák után: a kellemes rosszullét :) Szomszédasszonyom megfogadta, hogy többet nem jön (ő nem velünk futott a végén, de azért ő is elég szépen gyorsított, mert látta, mit művelünk, és gondolom azt hitte, hogy normális vagyok - tévedett). De a szívemmel nem volt gond, nem éreztem utána semmit. Persze világos, hogy nem így működik a dolog, nem mindig jelez, vagy nem azonnal. Ennek ellenére nyilván nem kell erőltetni. Most úgy gondolom, hogy alkalmanként belefér ilyen. Nem mondtak az orvosok semmi ezzel ellentéteset.

szigetfutás3 

Azóta kis megfázás adódott, ezért állt le az edzés, de ez most nem fontos. A végére inkább egy kérdőjel jön. Az nem kérdés, hogy kb. mit kell csinálnom: az edzésből visszavenni. Amit viszont kérdés, hogy hosszabb távon mi legyen az edzéstervem kardiológiai oldalával. Ugye novemberben (félévvel a műtét után) voltam kontrollon, ahol jó volt az eredmény, de legközelebb csak egy év elteltével, decemberben lesz vizsgálat. Ráadásul nagyon kevés idő jut egy betegre, nincs idő mondjuk edzéstervezésről stb. beszélni, ez nem is elvárható. Azt mondták, hogy óvatosan sportolhatok (a kontrollon), azt is, hogy akár maratont is futhatok (a sebész, aki műtött), azt is, hogy ne fussak maratont (anyukám, jó, ő mondjuk nem orvos), és azt is, hogy azért legyek óvatos (ezt sokan).

 

Nyilván óvatos vagyok, nyilván nem futok idén maratont, és simán lehet, hogy sosem, de szabad amatőrrel hajrázni? Szabad emelni az adagot? Szabad 5-ös meg 7-es levegővel úszni? Szabad emelni a pulzust? De ami akár izgalmasabb is lehet: mit tegyek, ha érzem a szívem megint (a mostani 1 alkalom után)? OK, vegyek vissza. De ha megint? Kérjek sürgősséggel időpontot? Nyilván, ha nem hagyja abba, akkor igen. 1 évig legyek hiper óvatos, majd jöjjön egy vizsgálat, amelyből alig derül ki valami (a mostanit sem tudtam laikusként teljesen értelmezni), és utána megint várja egy évet?

 

Amire valójában szükségem lenne, az egy olyan kardiológus, aki sport oldalról (is) nézi a dolgokat. Fogad nem 3 hónapos várakozási idővel, és rám szánja az időt, hogy átbeszéljük, hogy mit szabad és mit nem ajánl, pl. intenzitásban, hosszban. Mindezt csak magánrendelőben látom reálisnak, aminek a ráköltendő pénzen kívül azért van egy olyan hátránya, hogy a műszerezettsége sokkal gyengébb. Kommentekben várom kiváló, magánrendelésen is működő kardiológus szakemberek neveit :)

2015-07 hó (1 bejegyzés)
2015-05 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (2 bejegyzés)
2014-02 hó (2 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-11 hó (2 bejegyzés)
2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (6 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (3 bejegyzés)
2009-08 hó (5 bejegyzés)
2009-07 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (6 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2008-10 hó (1 bejegyzés)
2008-09 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)