Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 033 516 km-t sportoltatok
1 perc futás = 2 perc szabadidő

Picit túlfutva - március a Szigeten - valamint a kérdőjel

macmelon | 2014-03-07 21:32:21 | 23 hozzászólás

Igazán csábító volna úgy megírni a blogot, az újraépülésem történetét, mint egy okosan, sőt bölcsen előadott sikertörténetet, ahol a nagy nehézségeket imponáló magabiztossággal, de egyszersmind alázattal küzdöm le. Viszont az sem elvetendő, hogy a megélt valóságot tárjam az olvasó elé. A második megközelítést választottam.

 

Februárra nagyon jól beindult a sportmalom. A hideg és egyéb korábban említett szempontok miatt az úszás került előtérbe, de mellette a futással sem álltam le. És nagyon jól esett! Az úszás, a vízben mozgás nagyon kellemes élmény, és ment is. Napról-napra éreztem a jó hatását, bearanyozta a heteimet. A távot is elég dinamikusan emeltem, mert jól esett.

 

Viszont az úszásban sokkal nehezebben tudom visszafogni magam. Futásban megy a 9-10 perces tempó (bár egyre nehezebben :), de úszásban nem nagyon megy egy bizonyos fordulatszámnál kisebb. Elég nyugisan tudok gyorsúszni, és a még nyugisabb felé fejlesztem ezt, de azért erőt kell kifejteni, levegőt meghatározott pillanatokban lehet venni, egy bizonyos szint alá nem tudok lemenni. Ezt kompenzálandó megállhatok minden hossz végén (ez is egyre kevésbé megy :) de egy hossz picit magasabb pulzus (nem mértem, hogy mennyi), majd relaxálás az nem egyenlő a folyamatosan tartott alacsony pulzussal.

 

A másik kérdés pszichológiai. Folyamatosan visszafogni magát az embernek, de eközben minden nap keresni a sportolás lehetőségét a család, munka mellett, és végre is hajtani 3-5 edzést, nehéz feladat. Néha egy picit ki kell engedni a folyamatosan behúzott féket. A futások végén500 mesetleg1 kmmagasabb pulzust engedélyeztem, az úszásban is élvezettel megnyomtam egy-egy hosszat. Nem őrült tempóról van itt szó, csak jóleső gyorsaságról. (Másnak lehet, hogy egy hosszabb edzés megy ezen a tempón, de ez most nem érdekes.)

 

Az említett három tényező (sok edzés, benne a nem annyira gyógypulzusos úszás, és picit erősebb szakaszok), vagy ezek közül egy-kettő azt eredményezte, hogy kezdtem fáradt lenni. Nem a nehézkes ólomszerű fáradtság, hanem még a jóleső, sport utáni. De azért kezdett bennem motoszkálni, hogy lehet, hogy ez sok még. Aztán elkezdtem egyik nap érezni picit a szívemet. Ahogy régen, a problémám felfedezésekor és utána a műtétig. Ez a jelzés egyértelmű volt. Kisebb fokozatra kell kapcsolni, de persze nem pörgetve a motort :)

 

Mindez hétfőn történt. Adtam magamnak egy pihenősebb hetet, csak egy futással, megnyomott vége nélkül, úgyis szombaton lesz a Szigetfutás (mint ismeretes idén lefutom az összes hónapban, 130-as pulzuson). Így jött el a szombat.

 

A márciusi Szigetfutás több szempontból is nagyon jó élmény volt. Csodás volt az idő, kijött a lányom, jött velem futni a szomszédban lakó futótársam (akinek első köre volt, szuper eredmény!), találkozás a barátokkal, mint mindig. A másik oldalról a futás nem kottából ment.

 

Először is már februárban érzékeltem, hogy magasabb a pulzusom, mint szokott. Két nagy különbség van az edzéseimhez képest: egyrészt, ha nem is vérre menően, de ez mégiscsak "verseny", másrészt a család miatt mindig este futok, ez a futás viszont délelőtt van. Végeredményben, míg máskor nagyon könnyű 130-on tartani a pulzusom, és a bevezető alacsonyabb pulzus miatt az átlag csak hajrával éri el a 128-129-et, itt folyamatosan elkezdett szólni a 135 fölötti csipogás.

 

Másrészt azt olvastam le, hogy a tempónk picit gyorsabb, mint szokott. De nem ment lassabban. Nehéz megmagyarázni, de nem arról volt szó, hogy pszichés alapon elfutottam, hiszen az óra folyton jelezett. Mondjuk azt, hogy más volt futni, az ember pedig nem egy gép. Végül is úgy oldottam meg, hogy nagyon sokat belesétáltam. Nem azért, mert erős lett volna a tempó: érzésre jól esett, hanem azért, mert így volt esélyem 130 körül tartani a pulzust. Szomszédasszonyom szerint a séta is gyorsabb volt, mint szokott (a mért adatok is ezt erősítik), de itt sem akart lemenni a pulzus annyira.

 

Így értünk a vége előtt nagyjából szűk másfél kilométerhez. Ekkor ért utol amatőr barátom, aki 100 perc hátrányt hozott be. De ez is meglepetés volt, mert az előzetes számítások szerint előbb kellett volna hátba csapnia. Csakhogy gyorsabbak voltunk. Na, nem kell száguldásra gondolni, de 9:10 körüli km-ekre a 10:00 vagy 9:40 helyett :D

 

Aztán 1200-zal a vége előtt amatőr elkezdett filozofálni, hogy neki a javításhoz egy utolsó 5 perces km, kéne, majd kiderült, hogy talán 6-os is elég. Mondtam neki, hogy oké, menjen csak. De mikor nem váltott tempót 1000 m-rel a vége előtt (meg el sem hitte, hogy ott vagyunk), akkor gondoltam jobb, ha megteszem én. Innentől jött az őrültek háza, és egy jó erősen, többszöri tempóváltással megfutott utolsó1 km. (Amatőr: mennyi lehetett végül az utsó km? 6 perc környékére legalább gyorsultunk szerintem.)

 

A futás végén aztán jött az a régi érzés, ami az erős hajrák után: a kellemes rosszullét :) Szomszédasszonyom megfogadta, hogy többet nem jön (ő nem velünk futott a végén, de azért ő is elég szépen gyorsított, mert látta, mit művelünk, és gondolom azt hitte, hogy normális vagyok - tévedett). De a szívemmel nem volt gond, nem éreztem utána semmit. Persze világos, hogy nem így működik a dolog, nem mindig jelez, vagy nem azonnal. Ennek ellenére nyilván nem kell erőltetni. Most úgy gondolom, hogy alkalmanként belefér ilyen. Nem mondtak az orvosok semmi ezzel ellentéteset.

szigetfutás3 

Azóta kis megfázás adódott, ezért állt le az edzés, de ez most nem fontos. A végére inkább egy kérdőjel jön. Az nem kérdés, hogy kb. mit kell csinálnom: az edzésből visszavenni. Amit viszont kérdés, hogy hosszabb távon mi legyen az edzéstervem kardiológiai oldalával. Ugye novemberben (félévvel a műtét után) voltam kontrollon, ahol jó volt az eredmény, de legközelebb csak egy év elteltével, decemberben lesz vizsgálat. Ráadásul nagyon kevés idő jut egy betegre, nincs idő mondjuk edzéstervezésről stb. beszélni, ez nem is elvárható. Azt mondták, hogy óvatosan sportolhatok (a kontrollon), azt is, hogy akár maratont is futhatok (a sebész, aki műtött), azt is, hogy ne fussak maratont (anyukám, jó, ő mondjuk nem orvos), és azt is, hogy azért legyek óvatos (ezt sokan).

 

Nyilván óvatos vagyok, nyilván nem futok idén maratont, és simán lehet, hogy sosem, de szabad amatőrrel hajrázni? Szabad emelni az adagot? Szabad 5-ös meg 7-es levegővel úszni? Szabad emelni a pulzust? De ami akár izgalmasabb is lehet: mit tegyek, ha érzem a szívem megint (a mostani 1 alkalom után)? OK, vegyek vissza. De ha megint? Kérjek sürgősséggel időpontot? Nyilván, ha nem hagyja abba, akkor igen. 1 évig legyek hiper óvatos, majd jöjjön egy vizsgálat, amelyből alig derül ki valami (a mostanit sem tudtam laikusként teljesen értelmezni), és utána megint várja egy évet?

 

Amire valójában szükségem lenne, az egy olyan kardiológus, aki sport oldalról (is) nézi a dolgokat. Fogad nem 3 hónapos várakozási idővel, és rám szánja az időt, hogy átbeszéljük, hogy mit szabad és mit nem ajánl, pl. intenzitásban, hosszban. Mindezt csak magánrendelőben látom reálisnak, aminek a ráköltendő pénzen kívül azért van egy olyan hátránya, hogy a műszerezettsége sokkal gyengébb. Kommentekben várom kiváló, magánrendelésen is működő kardiológus szakemberek neveit :)

23 hozzászólás

monique 3713 napja
monique képe

hú remélem az a szíveddel egyszeri dolog volt csak. én is mennék a helyedben egy jó kardiológushoz. további jó futást úszást egyéb sportolást:)) egészségesen :)

Bozót 3713 napja
Bozót képe

Jobb helyeken (álmaimban?) ennek úgy kéne működnie, hogy  a sebész automatikusan irányít egy olyan kollegájához aki direkt sportolókkal foglalkozik és ő végzi az utókezelésed, kontrollod, stb.....utópia?

 

 

macmelon 3713 napja
macmelon képe

Svájcban (gondolom), vagy nevezzük inkább Utópiában, így megy. De tedd föl a kérdést magadnak: te úgy dolgozol, a szomszédod úgy dolgozik, én úgy dolgozok, az emberek az utcán úgy viselkednek, a gázszerelő, a poltikus, az őstermelő, a stb. úgy dolgozik, él, viselkedik, hogy Utópiában elvárjuk/kéne? Szerintem a válasz elég egyszerű. Nem, vagy nem mindenki, vagy legalábbis nem mindig.

 

Tedd föl a kérdést, Gambiában így működik, ahogy írod? Svájcban így működött 500 éve mindenkinek, ahogy írod? Nem, nem és nem. Ja, hogy a valaha volt legjobb szociális környezetben szeretnénk élni, ami csak lehetséges? Igen. Így van. De egyrészt átkozott mázli volna, ha megadatna, másrészt szerintem kevesen tesznek ezért igazán sokat. Akkor pedig kitől várnánk ennek biztosítását? Miért mi érdemelnénk meg?

 

Egyébként pedig nem vagyok sportoló, csak egy átlagember, aki sportolni szeretne :)

 

Ha okosabb vagyok, akkor még a kórházban sokkal konkrétabban segítséget kérek ebben, de jelenleg is az egyik út, ami a fejemben van, hogy megkeresek a sebészetről valakit, hogy ajánljon valakit. Már, ha ti nem mondotok! :)

Bozót 3713 napja
Bozót képe

Bocs, minden ellenkező tapasztalat ellenére, néha azt képzelem, hogy a 21.században vagyunk Európa közepén..... :-)

 

Remélem, hamar találsz valakit. Édesapám orvosa annyit bírt hozzászólni a témához, hogy a futás marhaság :) őt nem ajánlom :)

macmelon 3713 napja
macmelon képe

Igen, teljesen igazad van, sokan ezt feltételezik :) most tegyük is félre, hogy ők meguk mennyit tesznek érte (én tuti nem teszek annyit, hogy tökéletes szociális ellátást érdemeljek), de egyszerűen rég beláttam, hogy a gyerekeimnek okosabb azt tanítani, hogy alapvetően a Vadnyugaton, vagy ha jobban tetszik: a Balkánon vagyunk, és lányom/fiam, egy picit igyekezz mindig feszegetni a határokat a jó irányba, mintha Svájc lennénk, de ne hidd azt, hogy ott is vagyunk, és tudd kezelni a revolvert és az egyéb idevaló eszközöket; sokkal többet ne várj el senkitől és magadtól se, mint ami a Balkánon várható :) és egyébként egész sok pozitív csalódásod lesz, és ha feszegeted a határokat az átlagtól nem nagyon elhajolva, akkor még büszke is lehetsz majd magadra!

 

Azt hiszem, ha elegem lesz a sportból (amely nem várható), akkor apukád orvosát fogom keresni! :)

Amatőr 3713 napja
Amatőr képe

...csak egy pici adalék -ha nem is az élet nagy kérdéseihez a Svájc vs Balkán kapcsán, de a márciusi szigetfutáshoz: bizony-bizony, az utolsó 1 km átlagtempója az Endomondo tanúsága szerint 5:32 volt, a pillanatnyi max sebesség meg 3:54... :)

/Szólok, ha ajánl valaki közeli ismerős, családtag kardiológust./

monique 3713 napja
monique képe

baj az átlagtól "nagyon" elhajolni? feltűnt ez a rész, és érdekel mire gondoltál..

Hauanita 3713 napja
Hauanita képe

Jaj, annyira akartam volna/akarnék okosat mondani, de én is csak annyira vagyok képes, amit Te is kilogikáztál, hogy magándoki az, akire Neked szükséged van. De ennél konkrétabbat nem tudok sajnos :(

Meg mondjuk én ki is várnék kicsit, hogy az idő igazolja, hogy ha visszaveszel megint és nem 6-os tempóban rohangálsz, akkor nincs gond.
Vigyázz magadra!

macmelon 3712 napja
macmelon képe

Szerintem baj az átlagtól nagyon elhajolni. Nem vagyunk félistenek.

macmelon 3712 napja
macmelon képe

Ancsi: én is pint erre gondoltam :)

macmelon 3712 napja
macmelon képe

pint = pont,
pl. egy pint sör az pont egy sör.

monique 3712 napja
monique képe

macmelon: picit jobban is kifejted hogy mit jelent számodra az átlagtól való elhajolás? milyen kontextusban lesz ez félisteni tulajdonság? :)

Amatőr 3712 napja
Amatőr képe

Nem macmelon helyett válaszolva, természetesen... :)

A félisteneknek könnyű emberfeletti dolgokat tenni, lazán átlépni a mindennapi, külső és belső világunkból fakadó emberi körülményeinken...
Vívódásaink, gondjaink az egyik oldalon, lehetőségeink, örömünk a másokin: bármi felől is közelítünk a mi világunkhoz, egyik sem mérhető az átlagot még csak hírből sem ismerő félistenek világához. :)

Héraklész vagy épp Akhilleusz tettei tisztán példázzák mindezt, ugyebár. :)

macmelon 3711 napja
macmelon képe

Így van, és azt kell megnézni még, hogy mi lett a héroszok vége.

 

Monique: Nem számomra mit jelent. Te is tudod, hogy mit jelent, ha nem gondolkozol rajta. :)

monique 3711 napja
monique képe

köszi mindkettőtöknek!

 

macmelon: őszinte leszek, ha tudtam volna, mit jelent számodra, nem kérdeztem volna. néha nem tudok/ismerek dolgokat, amiket az emberek többsége ismer. ez nyilván az elszigetelt életemnek köszönhető, ami meg nyilván a fülemnek köszönhető, gondolom. picit nehéz így az élet, h sose tudom utolérni a többi embert információval. feszegetem állandóan pedig a határaimat. és én rögtön erre gondoltam, amikor azt a kifejezést olvastam, h "átlagtól elhajolás". én nagyon nem a félistenekre asszociáltam belőle. :)

somcsi 3711 napja
somcsi képe

Kedves Macmelon, 

a problémádra rákresve a neten azt olvastam, hogy szigorú kardiológiai kontroll mellett lehet futogatni ( annál is inkább érdekel, mert az öcsém is hasonló problémákkal küzd, mint te-csak ő nem műthető) Tehát tényleg egy jó kardiológus kellene- vannak kardiológiai központok, ahova a körzeti orvosod is beutalhat- de persze először a NÉV kellene. Én egyet találtam, aki nekem szimpatikus volt, magánban itt rendel: http://www.pet.hu/  Dr Sidó Zoltán. Eredetileg a sportkórházban is rendel, talán vlaki itt már találkozott vele. A magánrendelés árai korrektül fennt vannak a honlapon- nekem már ez is szimpatikus ...Azt javaslom, keress rá a nevére, sokmindent ír magáról, és írnak róla. Azt is érdemes lenne megkérdezni, hogy esetleg te kaphatnál-e a Sportkórházba beutalót.

Én nagyon tisztellek azért, hogy nem adtad, adod fel azt, hogy úgy élj, ahogy szeretnél, és remélem találsz valami járható ösvényt a magyar egészségügyi dzsungelben.

macmelon 3711 napja
macmelon képe

monique: én sosem azt írom, hogy mit jelent számomra, hanem abszolút igazságokat mondok ki, amelyek tőlem függetlenek, legfeljebb csak jó-rossz csatornát biztosítok számukra :P :)

monique 3710 napja
monique képe

macmelon: most picit összezavarsz. :D nyilvánvalóan pont az ellenkezőjére gondolsz, mint amit írsz (ironikusan), de én is pont ezért kérdeztelek, hogy számodra mit jelent X dolog, mert szerintem sincs abszolút igazság. :) 

ha mégsem ironikusan írtad, akkor bocsi :P :)) 

macmelon 3710 napja
macmelon képe

Irónikus, de igaz!

Amatőr 3710 napja
Amatőr képe

...és aki elveszíti veletek a fonalat, annak Ariadné ad egy újat?

macmelon 3710 napja
macmelon képe

Nem, a férje adja, maga a híres Ariad.

Amatőr 3710 napja
Amatőr képe

A férje? Aki ugye nagyon cuki és Ari, hogy ad.

macmelon 3710 napja
macmelon képe

Az r-be való, azaz a ri. Ez is bizonyítja, hogy az őskori magyarok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-07 hó (1 bejegyzés)
2015-05 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (2 bejegyzés)
2014-02 hó (2 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-11 hó (2 bejegyzés)
2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (6 bejegyzés)
2009-12 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (3 bejegyzés)
2009-08 hó (5 bejegyzés)
2009-07 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (6 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2008-10 hó (1 bejegyzés)
2008-09 hó (3 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)