Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 921 218 km-t sportoltatok
Egy sün viszontagságai a futással...
Első hegyi félmaratonom...
dilisuni | 2008-04-27 20:21:39 | 3 hozzászólás

 

Na, az első Vivicitám után meglett az első félmaratonom is. De nem sokon múlott, hogy ne legyen meg.

11-kor volt a rajt, ezért úgy gondoltam, hogy fél 9-kor elég elindulni Kispestről ahhoz, hogy kényelmesen megreggelizzünk, majd szépen odaérjünk a rajthoz. Háááát... nem volt elég. Fél 9-kor elindultunk, de kedvesem otthon felejtette a mp3 lejátszóját, így visszafordultunk és elhoztuk. "Nagymama palacsintázójában" reggeliztünk (Petőfi Sándor utcában), de ott sikerült jól felhúznom magam. Nagyon pökhendi, sőt kifejezetten bunkó volt az eladólány (már nem először), meg is jegyeztem neki, hogy jó lenne ha nem húzogatná a száját. Kaja után elmentünk volna a mellékhelységbe, annak zárva az ajtaja. hhhmm... kulcsot kértünk, de mondja a kedvesem, hogy a nőiben nincs papír. Megnéztem a férfiben, ott se volt. Na, ezek után kiosztottam a csajt, hiszen neki lenne a feladata az ilyen alapvető dolgokra odafigyelni. Sebaj, gondoltam, majd elmegyünk a versenyközpontban wc-re.
Deák tértől- Moszkva térig metró, onnan 21-es busz (a metró pont az orrunk előtt ment el, így ott is kellett várni). kb. 10.25-kor indult a busz, ekkor már éreztem, hogy baj lesz. 10.45 volt és még araszoltunk a dugóban a Normafa felé. Ajajajaj. lekésem az első félmaratonomat. Ráadásul azt olvastam, hogy kb. 15 perc séta a busz végállomásától. Na, megállt egy buszmegállóban, mondom szálljunk le, gyalog gyorsabb lesz. Így tettünk. Láttam, hogy sétálva már semmi esélyem odaérni, így megbeszéltem a kedvesemmel, hogy nekem futnom kéne. Beleegyezett, hogy elcipeli az én hátizsákomat is a rajthoz/célhoz, menjek nyugodtan. Na, gyors átöltözés a nyílt utcán, majd rohanás... Fogalmam se volt, hogy még milyen messze vagyok, de rohantam arra, amerre az emberek mentek. Aztán fent a Normafánál (ahol a zenekar volt) megkérdeztem egy rendezőt, hogy mégis merre van a rajt. A válasz: fussak itt le kb. 1,5 kilit, majd jobbra menjek be és onnan már nincs messze. Ránéztem az orámra: 10:55-öt mutatottt. Mit lehet tenni? Futni kell, nincs mese. Futottam. Pulzusom 175 körül és még nagyon ki kellene mennem WC-re. Befordulok jobbra, kérdem az ott álló rendezőt, hogy merre menjek, illetve hol van WC. Mutatja az irányt, de azt is mondja, hogy itt nagyon közel nincs WC. Futok tovább. Beérek egy nagyon csinos lányt, aki szintén fut (úgy tűnik, hogy nem egyedül késem le a rajtot). Ugyanezt a lányt a verseny után Panferik-kel láttam beszélgetni a futanetes találkapontnál, így elképzelhető, hogy ő is fórumos.

Végül odaértem. A mezőny legvégére sikerült beállni (már nem volt idő meglátogatni a mellékhelységet). Nem néztem, de úgy saccolom, hogy kb. 3,5 perccel indultam később a mezőny elejénél. De ez még nem volna baj, ha nem futottam volna ki magam és nem kéne wc-re mennem. Ez van. A pulzusom az egekben van, pedig azt terveztem, hogy óvatosan kezdek, hiszen életemben nem futottam még hegyi terepen, nem tudom, hogy hogy fogom bírni.
Beálltam egy Spuri SC-és polót viselő pár mögé (a srác egy babakocsit - benne a babával - is tolt maga előtt) és próbáltam élvezni a futást. Nem ment. Nem éreztem jól magam, féltem, hogy ez nem fog összejönni. 2 km-nél látott a kedvesem, azt mondta, hogy rossz volt rám nézni és féltett, hogy nem fog menni. Az első nagy leejtőn próbáltam nagyon visszafogni magam, folyamatosan néztem a pulzusomat, de csak nagyon lassan ment lentebb. De itt már kicsit jobb volt a közérzetem. Vártam az első komolyabb emelkedőt, hogy lássuk mire vagyok képes. Kívánságom tejesült. Jött az emelkedő és jöttek a gondok is. Pulzus az egekben, de azért haladok. Jaj, ha ez így folytatódik, akkor már féltávra elkészülök magammal. De akkor se fogok sétálni, akkor is futni fogok. Nem érdekel, hogy a körülöttem lévők többsége sétál, én nem szeretnék.
Az első emelkedő végére értünk és itt kezdtem magamhoz térni. Az emelkedő elejétől kb. olyan 5-6 kilin át három lány pécsi lány mögött- néha mellett-néha előtt futottam (felsőjükön a felirat: Futni nem tudunk, de jól mutatunk... vagy valami ilyesmi. Tényleg jól mutattak Wink Itt eszembe jutott Mira beszámolójának az a része, amikor egy srác futott mellette, a "testőre". hhhmmm... de jó dolgom is van nekem, hiszen 3 ilyen csini lányt kísérhetek:-)
12 kilinél megállapítom, hogy siralmas az időm (több mint 10 perccel rosszabb, mint a Vivicitán futott időm), de legalább kezdem élvezni a futást és a lábaimmal sincs semmi gond.
Aztán jött a frissítő hely és a nagy emelkedő. Magamba erőltettem két db banán szeletet, egy szőlőcukrot és egy pohár vizet. És minden jobb lett. A nagy emelkedőn se álltam meg, sőt ott már - magamhoz képest, illetve az akkor körülöttem lévőkhöz képest - egész jól futottam. Komolyan mondom, hogy itt élveztem a legjobban a futást. Aztán felértem a tetőre, onnan már nem volt nehéz. Cél előtt kb. egy kilométerre láttam panferiket, odaköszöntem neki, de nem hallotta (egyébként se ismert volna meg, mert soha nem találkoztunk:-) Aztán a cél, bemondják a nevemet, jó érzés. Utána odaléptem panferikhez, gratuláltam és bemutatkoztam.

Az első hegyi félmaratonom ideje 2:03:08.
De nem az idő volt a fontos, hanem a teljesítés. És ez megvan, lehet készülni a következőre. És egy csomó dolgot tanultam, amire legközelebb már oda kell figyelni. Pl. hogy a rajtra időben odaérjek:-)

Ezt követően gyorsan felkerestem egy mellékhelységet:-)

Végül párommal lementünk a szigetre, mert ő is kedvet kapott a futáshoz. Gondoltam levezetek én is és lefutottam vele egy laza kört a szigeten. Aztán kajáltunk egy jót, majd hazajöttünk.
A végére csak összeállt ez a nap. Jó volt. Wink