Húsz éve rendezték Budapesten az öttusa vébét. Egyéniben Fábián nyert, csapatban pedig Fábián, Mizsér és Martinek. Ez még a régi, klasszikus ötnapos verseny volt.
Kimentem a futásra a Hármashatár-hegy vitolázó repülőterére. Többen ballagtunk fölfelé az erdei úton és egyszercsak fölfigyeltem két állatra. Az egyik egy hatalmas méretű, fekete kutya volt, cakkozott és leukoplaszttal leragasztott fülekkel, de ez a kutya eltörpült a másik állat mellett. Közelebb menve már semmi kétség nem gyötört. Ez bizony tigris volt. Kölyöknél nagyobb, de még nem felnőtt. Pajkosan elkapott és két mancsával szorosan átölelte a jobb lábamat. Gazdája szólt, hogy ne mozogjak. Igazából moccanni sem bírtam. Valahogy lefejtette a lábamról a mancsokat és én mentem tovább a reptérre ők pedig valahonnan a fák közül figyelték a futást.
A szurkolók között volt Bubik István is, aki dobjával fokozta az amúgy is fergeteges hangulatot. Tudom, hogy szegény Bubik végül hogy járt, ismerem az öttusa pályaívét is, de azóta sem tudom, mi lett a tigrissel.