Mára 3 óra volt az edzéstervben, gondoltam, meglátogatom a Duna-partot, ameddig az idő engedi és vissza. Hajnali fél6-kor már fenn kukorékoltam (igen, egy nyúl! kicsit személyiségzavaros vagyok korán reggel:)), hogy na, akkor mit is futunk ma? Úgyhogy szép komótosan bekészítettem mindent a teknőspáncélba, gondoltam, illene tisztességgel frissíteni, ha már olyan messzire megyek. Baktatok az én szeretett 6.30-amban visszafelé és látom ám, hogy egy délceg, pirosba öltözött futó közeleg az úton! Gondoltam, meglengetem a kalapom, nem mintha nem szoktam volna köszönni boldognak-boldogtalannak... na, erre látom, hogy az én piroskám elillan egy furgon mögé és megáll... nofene, gondoltam, milyen furcsa, hogy pont itt parkolt le a járgányával és vártam, hogy előveszi (nem, nem azt) a slusszkulcsot, nyitja az ajtót és beszáll, de csak titokzatos várakozásban pózolt továbbra is a kocsi mellett... Jaaa, hogy biztos pisilnie kell, áhá, és már illedelmesen kezdtem elfordítani a fejem, mire látom, hogy bepattan a bokor mögé!!! Hú, ez azé' már feltűnő volt, fel is vettem a harci nyúlállást, hogy megküzdök vele, akárki legyen is az és akármit is akar :) Erre Atom, a futószatír ugrik elő, höhö, aszitte, majd jól betojok tőle... :) Na, ennyi volt a nagy apropója a mai futásnak, és ami azt illeti, életmentőnek is nevezhetném, hiszen annyira elpilledt voltam a végére, hogy soha jobbkor nem esett egy pár percnyi megállás! Köszi Atom! ;)

A hét elég horror lesz, de megcsinálom, azanyjaúristenit! 74 nap...