Nézek ki az ablakon és látom, messze jönnek a felhők. Ujujjj, akkor rohanni kell, addig amíg rekkenő a hőség és a pusztában lehet aszalódni a tűző napon. Ez volt ma, egy kis rágyúrás a melegre, ill. kipróbáltam a kicsi kulacstartó övet tele vízzel. konklúzió: nem, még mindig nem jön be, ha a derakamat így szorítja valami. És azt sem szerettem, hogy nem kapott elég levegőt a bőröm, az úgy jó, ha a póló alá fúj a szél és hűsít. tehát kicsi műa. palack és kézben hordva. Végre átrágtam magam a frissítésen is, Nicole és Bocsi fog segíteni egészen Bányahegyig. Annyira hálás vagyok nekik, így teljesen más lesz, hogy dédelgetve leszek! Nagyon kíváncsi vagyok magamra. Csomószor bejártam már a terepet, kipróbáltam többféle helyzetet, kísérletezgettem mindenféle inni és ennivalóval, szóval azt hiszem, megtettem mindent, amit csak tudtam... rendben vagyok, a csontkovács remekül összelegózta a csontjaimat (montmár mindkét lábam egyforma hosszú :), kipihentnek gondolom magam, az aggasztó, sokhónapos sérülés is szinte maradéktalanul elmúlt. Kell ennél több? Igen, nyugalom, az kellene még. De az is lehet, hogy ez a mérték még egészségesnek mondható, és nem is vagyok akkora paragép, mint látszik. Mentem, bekanyarodtam szép, ügető sebességgel a gát végén és pont szembetalitzunk, a Kevély és én. Majdnem minden nap látom, hol a hajnali aranyló nap süti meg a sipkáját, hol pedig sejtelmes párafelhőbe burkolózik, mintha szégyenlős lenne és titkokat rejtegetne. Nagyon szeretem ezt a hegyet, még a Margit-hídon átsétálva is köszönünk egymásnak, mint régi jó ismerősök. De majd szombaton... nem csak kacsingatás lesz a távolból, hanem újból találkozunk, majd jól megsomolyogja ahogy verítékezve próbálok a magasba törni... jaj, közben akkorát dörgött...(!!!!!!)

hm, 4 nap még.