Kellett hozzá egy kis idő, de rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Mármint az, hogy pontosan tartsam magam az edzéstervhez és közben próbáljak teljesíteni a normál (nem futó) életben. No nem azért mert motivációs gondok lennének vagy mert nem vagyok képes elindulni és futni hanem az idő miatt. Mikor elindulok futni, tudom, hogy van időm és teljesen mindegy, hogy ma épp mennyit futok és mennyi idő alatt, mert nem számít. A lényeg hogy futok és ez a fontos. De ha nincs idő futni!? Egyszerűen nem lehet ennyi dolgot összeegyeztetni. Tanulni kell, mert ugye a vizsgán nem mindig az öltönynek szól a jegy, amit kap az ember, hanem megesik, hogy azt „jutalmazzák" amit tud, illetve amit nem tud. A másik dolog, hogy ha a jövőben el akarok érni valamit és szeretnék dolgozni, akkor extra munkát is kell vállalni. És ezek mind-mind időbe kerülnek és ráadásul nem kevésbe. Szóval most itt tartok. Szigorlat előtt TDK előtt, és lassan de biztosan kezdem átértékelni azokat a terveimet, amit a múltkor sikerült elültetnem magamban. Kezdek rájönni, hogy így ennyi munkával előttem egyszerűen badarság azt feltételezni, hogy idén képes leszek végigfutni az októberi maratont. Túl sok más dolgot kell csinálni. Az edzésterveknek pedig igazuk van. Egy-egy hosszabb futás után már tényleg semmi mást nem képes végezni az ember, nemhogy beenyvezze a hátsóját és leüljön tanulni. Így marad egy szolidabb cél, ami szintén a maratoni távot veszi célba de... Na igen.

Hogy is szól a dal: Azért vannak a jóbarátok...