Egy hete vettem át egy rajtszámot Folszától, köszönöm még egyszer. (A BSI-ben átíratás helyett benevezhettem volna aktuális áron – pedig a versenyszabályzat mást mond, de nem vitatkoztam -, így a férfiak között szerepelek az eredménylistán is…) Gondoltam, csak meggyógyulok… hát nem. Állandóan aludtam a héten és köhögtem eléggé, de más baj nem volt, így nekivágtam. Persze, Farkassal, legállandóbb futótársammal indultunk neki. Majdnem az utolsó sorból rajtoltunk. És utána elöntött az érzés, amiért átvettem a nevezést is: futhatok a városom utcáin és nézelődhetek, szabadon. 21 km-hez 2 óra alatt jutottunk és ekkor már érződött a betegség, de talán főleg az edzéshiány (július vége óta talán ha összesen futottam 150 km-t…). Sebaj, lassultunk. Ettem-ittam sokat a pontokon, ez azért éltetett. Meg hát, egy ultrákat futó ember tanulja meg kezelni, ha nem igazán megy. Így haladgattunk. A szurkolás csodálatos volt, csupa ismerős… persze, a futók között is volt sok. Azután célbaértünk: 4 óra 10 perc kellett ehhez. Rögvest kifeküdtem, de aztán ettem-ittam és jobb lett. Állítólag meleg volt, de engem a saját felkészületlenségem jobban zavart… Grat a teljesítőknek!